A legváratlanabb olimpiai aranyérmet Londonban egyértelműen a hosszútávúszó Risztov Éva szerezte. Vele kapcsolatosan nem voltak zengzetes felkonferálások, ígérgetések és egyebek. Pedig ha utólag belegondolunk, azért az általa az utóbbi két évben elért eredmények alapján minimum az élbolyba lehetett őt várni.

Valószínűleg így volt jó, ahogy történt. A huszonhét esztendős úszónőt ugyanis így nem terhelték a vele kapcsolatos várakozások, nem nehezedett malomkőként a vállára a média nyomása, amely olykor elviselhetetlen terhet rak egyes élversenyzőinkre.

Emlékezzünk csak: 2000-ben, illetve a megelőző két esztendőben minden versenyt megnyert párbajtőrvívónő, Mincza Ildikó, az utolsó hetekben akkora csomagot kapott a hátára, hogy bele is rokkant. De ugyanez történt többször is a női párbajtőr csapat esetében is, amelynek tagjai azután széles ívben elkerülték még a dobogó környékét is, a biztosra vett aranyérem helyett.

Olvasom a hírek között, hogy Kemény Dénes nem szívesen ülne más válogatott kispadjára, és turista sem szeretne lenni. Majd alább arról is tudomást szerezhettem, hogy az ősz folyamán eldől, mi is lesz Kemény Dénes sorsa.

Hogy miről fognak esetleg hónapokon keresztül és visszatérően tárgyalni a szövetség illetékesei Kemény Dénessel, aligha nehéz kitalálni. Nyilván a föníciaiak által feltalált, boldogító eszközről lesz szó – mi másról is lehetne? Erről jut szembe, már a tavalyi bajnokság derekán többen is felemlítették a sportág belső köreiből, hogy a magyar vízilabdázásban 2012. őszétől bizonyosan soványabb idők jönnek, mint voltak korábban. Lejjebb kell szállni az igényekkel, mert különben az egész sportág könnyen csődbe mehet.

A huzakodás még 2011. tavaszán kezdődött, amikor nyilvánosságra került: Marko Vujin távozni kíván az MKB Veszprém együtteséből. A kérő is tudott volt: a THW Kiel, többszörös BL-győztes csapata várta már 2011-ben a kétméteres, balkezes átlövőt.

Veszprémben ment a tanakodás és az ellenállás győzött. Nem kellett a felajánlott, mesés lelépési összeg, hiszen akkor Vujint még egyéves szerződés kötötte a bakonyalji együtteshez.

Azután lement a 2011/12-es évad is. Vujin olykor szemmel láthatóan is kedvetlenül játszogatott, a Veszprém pedig emberemlékezet óta először nem tudott bekerülni a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé.

A kánikula sem riasztotta vissza az érdeklődőket attól, hogy kilátogassanak a Puskás Ferenc Stadionba, ahol kettős ünneplésre adódott lehetőségük. Előbb a Gyulai István Memorial, a Magyar Atlétikai Nagydíj kínálta a lehetőséget, majd a legmagasabb állami vezetők - Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök - köszöntötték a XXX. Nyári Olimpiai Játékok magyar hőseit.

Ami az atlétikát illeti, számos abszolút világsztár is ellátogatott Budapestre, köszönhetően a kormány nagyvonalú anyagi támogatásának. Így tapsolhattak a szakértő nézők a négyszeres olimpiai- és ötszörös világbajnok amerikai vágtázó nőnek, Sanya Richards-Rossnak, a hármasugró londoni bajnoknak, Christian Taylornak és a világbajnok, olimpiai ezüstérmes 110 méteres gátfutónak, Jason Richardsonnak is. És természetesen a kalapácsvetés újdonsült ötkarikás bajnokának, a magyar Pars Krisztiánnak, aki egyetlen magyarként tudott győzni a verseny során.

A lehető legdiszkrétebb tálalásban, sorok közé elbujtatva olvashattuk a sportnapilapban: „A kispadtól egy NB I-es mérkőzésre szóló eltiltást kapott Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője.” Az információ talán megérdemelt volna egy önálló, címes hírt, de talán még sokkal többet is.

 Hogy miért? Hát ezt a laikusok majd mindannyian tudják. A Portugáliából szerződtetett, a magyarországi, egyébként sem szerény árak többszöröséért hozott „mágus” az itt töltött, immár több mint egy esztendő során nem valami egyértelműen pozitív bizonyítványt állított ki magáról. Hatalmas szöveg mindjárt indulásra, hogy azután a nem valami „bivalyerős” Graz csapata ellen sima kiesés következzék a BL-selejtezőben.

 Miközben a magyar játékosokat szisztematikusan kifelé „pilinckázó”, s helyükbe spanyol és portugál vendégművészeket hozó Sousa eredményei elmaradtak a Debrecené mögött (ahol a magyar Kondás Elemér simán meg tudta védeni a LOKI bajnoki címét!), balhékban annál aktívabb volt Sousa mester. Még tavaly ősszel lefejelte a Nemzeti Sport munkatársát egy „barátságos” (?) meccsen, hogy azután össze-vissza „halandzsázzon” az eset kapcsán, hogy a lehető legfinomabban fogalmazzak.

A magyarok szereplése minden várakozást felülmúlt

Vasárnap délelőtt a Basketball nevet viselő csarnokban, telt ház előtt játszották a Magyarország – Horvátország férfi kézilabda mérkőzést, amelynek tétje az olimpiai bronzérem megszerzése volt. Az eseményt Borkai Zsolt, a MOB elnökének társaságában megtekintette Áder János magyar köztársasági elnök is.

A találkozó végkimenetelét jelentősen befolyásolta Császár Gábornak, a magyar válogatott legjobbjának a svédek elleni ütközet vége felé elszenvedett sérülése, amely miatt hosszabb időre kiesik a játékból. A teljesebb igazsághoz hozzá tartozik annak a kimondása is, hogy a horvátok eleve esélyesebbnek számítottak, mivel játékosállományuk egyértelműen többre hivatott, mint a magyaroké.

Persze a közvélemény jelentős részét félrehangolták az Európa-bajnokságon a horvátok ellen kiküzdött 23-23-as eredmény indokolatlan hangsúlyozásával.

Amikor 2000-ben, a Sydneyben volt olimpián az akkor még szerb színekben versenyző Janics Natasa mindössze 19. évében járva, nem kis meglepetésre az előkelő 4. helyen végzett a női kajak egyesek 500 méteres versenyszámában, nem sokan gondolták, hogy néhány évvel később három aranyéremmel gazdagítja a magyar olimpiai mozgalmat. Az 1999-től 2007-ig Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával készülő Natasa 2004-ben egyesben, illetve Kovács Katalinnal párban, 2004-ben és 2008-ban háromszoros olimpiai bajnok lett.

Mint köztudott, Janics Douchev bolgár szakemberhez ment férjhez másodszor és tavaly szeptemberben Milana nevű kislánynak adott életet. Tizenegy hónappal a kisbaba megszületését követően Kovács Katival ezüstérmes lett a K-2 500 méteres távon, majd itt, Londonban, az utolsó előtti olimpiai versenynapon, szombaton délelőtt 200 méteren, egyesben meg kellett elégedjen a harmadik helyezéssel.

Az alulról második Janics a cél előtt. Alatta a győztes új-zélandi versenyzőnő

Az izlandiakkal hősiesen megvívott csatát követően immár a legjobb négy között meccselhetett férfi kézilabda válogatottunk, amely az előzetes várakozásokat vélve alapul, már mindenképpen túlteljesített.

Ez alkalommal már a 12 ezer néző befogadására alkalmas kosárlabda csarnokban zajlott a találkozó, amely a döntőbe jutást hozhatta meg a győztesnek.

Sokáig úgy tűnt, lehet keresnivalónk, de azután három gólt is kaptunk emberelőnyben, továbbá a minden dicséretet megérdemlő Császár Gábor sem tudott két büntetőt értékesíteni. Ennyi kihagyás mér egyébként is végzetes lehetett volna, ráadásul a svédek hosszú keresztpasszos előkésítések után rendre konkrét gólhelyzeteteket tudtak kialakítani,amelyekből azután gól is született.

A 27-26-os végeredmény reális, a svéd válogatott ezen az estén egyértelműen jobb volt a mieinknél.

Miután a bevétel nagyon fontos, ezért a csarnokot kiürítették (ez eddig rendben lenne), majd két órával később kezdték a másik elődöntőt, amelyen Franciaország és Horvátország mérte össze tudását. A hatalmas presztizscsata könnyed francia győzelmet ígért, hiszen gond nélkül vezettek 4-1-re.

Később kiegyenlítettebb lett a játék, bár egyszer sem egyenlítettek a horvátok, akiknek nagy lövői közül igazén csak Laczkovic vétette észre magát. A méltán világhírű francia mester, Daniel Onesta gyakorlatilag nem változtatott az Európa-bajnokságon csúfosan leszerepelt együttesén. Valamennyi játékosa dicséretére szóljon, hogy rendkívüli módon összeszedték magukat, kapusuk, Thiery Omeyer pedig káprázatosan védett. Ha egy gyengébb napot fog ki, könnyen másként alakulhattak volna a dolgok.

Így viszont Franciaország - Svédország döntőre kerülhet sor vasárnap, az olimpia zárónapján. A magyarok a horvátokkal játszanak a bronzéremért.

Az izlandiakkal hősiesen megvívott csatát követően immár a legjobb négy között meccselhetett férfi kézilabda válogatottunk, amely az előzetes várakozásokat vélve alapul, már mindenképpen túlteljesített.

Ez alkalommal már a 12 ezer néző befogadására alkalmas kosárlabda csarnokban zajlott a találkozó, amely a döntőbe jutást hozhatta meg a győztesnek.

Sokáig úgy tűnt, lehet keresnivalónk, de azután három gólt is kaptunk emberelőnyben, továbbá a minden dicséretet megérdemlő Császár Gábor sem tudott két büntetőt értékesíteni. Ennyi kihagyás mér egyébként is végzetes lehetett volna, ráadásul a svédek hosszú keresztpasszos előkésítések után rendre konkrét gólhelyzeteteket tudtak kialakítani,amelyekből azután gól is született.

A 27-26-os végeredmény reális, a svéd válogatott ezen az estén egyértelműen jobb volt a mieinknél.

Két tényen nem lehet immár vitatkozni. Az egyik az, hogy a magyar olimpiai csapat eddig minden várakozást felülmúlóan jól szerepel. A vérszegény pekingi produkciót immár nagy valószínűséggel háromszorosan túlteljesítik képviselőink, hiszen a már eddig begyűjtött nyolc aranyéremhez még nagy valószínűséggel hozzá kell majd adni egyet-kettőt.

A másik tény pedig saz,hogy a kajak-kenus különítmény toronymagasan jobb eredményt ér el, mint a sokkal népesebb, harminckét fős úszódelegáció tagjai. Pedig előzőleg Kiss László szövetségi kapitány azt vizionálta, hogy nagy valószínűséggel az övék lesz a legeredményesebb részleg. Hát pillanatnyilag – ha jól számolok - 34 – 21 az állás a kajakosok javára. És amíg az úszók már régen befejezték, a kajak-kenusoknak még vannak sokat ígérő versenyszámaik.

Tarolnak a magyar kajakosok Etonban, a nyári olimpiai játékok egyik, London belvárosától bizony jókora buszozgatással elérhető helyszínén. Ma, csütörtökön Kozák Danuta révén egy aranyéremmel gazdagodott a kajakosok gyűjteménye, s ráadásként két ezüstérmet is elkönyvelhettünk, a Kovács Katalin – Janics Natasa duó, illetve a férfi kajak négyes (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifay Tamás, Paumann Dániel) jóvoltából.

Mivel Fábián Lászlóné Rozsnyói Katalin mindhárom, ma érmes magyar egység valamennyi tagjának volt edzője (Kovács Katalin tizenhárom évig készült az ő irányításával!), ezért tőle kértem exkluzív interjút. Az abszolút legeredményesebb magyar kajakos edző már csomagolt, mivel még ma este otthon is lesz, Budapesten. A legnagyobb meglepetés, a férfi kajak négyesek 1000 méteres távján szerzett ezüstérem okán a férfiakról kérdeztem Fábiánnét.

Etonban a változékony időjárás ellenére is igen magas színvonalú döntőket láthatott a telt házas, mintegy harmincezres nézősereg. Az első döntőben, a férfiak ezer méteres kajak egyes számában sajnos, nem volt kinek szurkoljunk, mivel erre nem tudott magyar versenyző kvalifikálni.

Jött viszont a másodikban a kenu egyeseseknél a pekingi címvédő, Vajda Attila is. Sajnos, ezen a napon ő nem volt versenyben nem csak az aranyéremért, de még a dobogós helyezésért sem. Érdekes lesz majd hallani, hogy mit nem tudtak megvalósítani az eredeti elképzelésekből, illetve főleg azt, hogy miért nem?

A kenu egyesben elmaradt, várt siker szerencsére nem sokkolta a következő magyar egységeket.

A kötöttfogású birkózást a víváshoz is lehetne hasonlítani. Legalábbis annak alapján, hogy a görög-római fogásnem mindenkori legjelesebb képviselői ugyancsak kietettek magukért a megelőző nyári olimpiai játékokon. Ha csak az alsóbb, a keddi döntős Lőrincz Tamáshoz hasonló súlycsoportok sikerlistáját nézzük végig, ott is óriási neveket találtunk. Elég csak Keresztes Lajost, az 1928-as, amszterdami olimpia egyik magyar hősét említeni, s aki 1924-ben már szerzett egy ezüstérmet.

Azután a II. világháborút követően ugyancsak beindult az éremgyártás.

A jelzőkkel illik vigyázni. Ellenkező esetben hamar kifogyunk belőlük, hiszen ha a szuper-szuper minősítésekkel minden második mondatban dobálózik valaki, egy idő után csak ismétlésekbe bocsátkozhat.

Zárjuk rövidre a bevezetést. A jamaikai Usain Boltról van szó, akit leginkább csak a földöntúli és hasonló jelzőkkel illetnek.

A magyar atlétika hét szűk esztendejébe végre egy kis élet költözött. Persze most nem csak apróságról, árnyalatnyi, éltető fuvallatról van szó, elvégre hosszú szünet, tizenhat év után szerzett ismét magyar atléta olimpiai aranyérmet. Külön érdekessége a történetnek, hogy az Atlantában győztes Kiss Balázs is kalapácsvetésben bizonyult a világ legjobbjának. Nem akárhol, hanem az ötkarikás játékok helyszínén, az amerikai Atlanta városában.

Kalapácsvetőink sikerei azonban jóval korábban kezdődtek. 1948-ban a maiakhoz képest lepkesúlyúnak számító Németh Imre vihette haza az aranyérmet, akkor igen jónak számító, 58 méter feletti dobásával. Követője és tanítványa, az 1952-ben mindössze 20 éves, tapolcai ifjú, Csermák József a világon először hajította 60 méteren túl a kalapácsát.

A magyar és a külföldi sajtó egyaránt képviseltette magát azon a családias hangulatú találkozón, amelyen a Magyar Olimpiai Bizottság, személyesen pedig Borkai Zsolt elnök látta vendégül a világ legidősebb, élő olimpiai bajnokát, a Kaliforniában élő dr. Tarics Sándort.

A szeptember 23-án 99. születésnapjához érkező, az 1936-os, berlini olimpián a magyar vízilabda válogatott tagjaként aranyérmet szerzett idős sportember sokat tett azért, hogy ez az összejövetel rendkívül jó hangulatban telt. A népszerű Sándor bácsi abszolút kedves, közvetlen modorával hamar elragadtatta a média képviselőit.

A MOB vendégeként Londonban tartózkodó, a földrengésbiztos házak megalkotása révén világszabadalommal is rendelkező idős mérnök saját vízilabdás pályafutásáról kiemelten fontosnak tartotta megjegyezni, amit annak idején Komjádi Béla szövetségi kapitánytól tanult. Komjádi ugyanis a már akkor is sok ütéssel tarkíytott pólóról azt mondta: „”ti ne verekedjetek, nektek gólt kell lőnötök, az a dolgotok.”

Sándor bácsi a városházán dolgozott, ott is doktorált, majd 1948-ban ösztöndíjasként, útlevéllel a kezében az Egyesült Államokba távozott. „Viszonylag könnyen kiengedtek, az illetékes csak azt nehezményezte, hogy a MAC-ban játszom, mert hogy az az arisztokraták klubja volt.”

Amerikáéban két évig mindent elvállalt, beleértve a fizikai munkát is. Volt idő, hogy egyszerre három helyen is dolgozott. Később tiz évig egy tervező iroda alkalmazásában állt, hogy azután azt megvegye, végül pedig az idő közben 60 alkalmazottal dolgozó cége éléről vonult nyugdíjba. „A hetvenes években sokat dolgoztam a földrengésbiztos házak életre hívásán. Ennek a szakmai sikernek (Japánban háromezer, Amerikában ezer, hatalmas gumigolyóra épült ház áll) köszönhetem az anyagi biztonságomat. Így azt is, hogy méregdrága helyen, az óceán partján élhetek.

Az olimpiát követően két hétre Magyarországra utazó nemzeti büszkeségünk a vízilabda mérkőzések iránt megkülönböztetett figyelmet táplál.” A férfi válogatott ugyan megbotlott, de meggyőződésem, hogy még mindig megszerezhetik a negyedik, egymást követő aranyérmet. Azt látom, hogy a csapat technikailag tökéletes. A többi meg kiderül a következő összecsapásokon. Először hétfőn az amerikaiak ellen, ahol számomra természetes módon a magyaroknak fogok drukkolni. .

Aki rendszeresen olvasta a hazai sajtó sportoldalait, az észrevehette, hogy a könnyűsúlyú kétpárevezősök olimpiai versenyszámában kvalifikációt szerzett Varga Tamás-Hirling Zsolt egység erősen felértékelődött. Legalábbis az újságírók egy bizonyos csoportjánál. „Méretes” dolgozatokban ismételgették a páros esélyét, miközben Hirling – egyébként bizonyára érdekes és tanulságos – kenyai kalandjáról számolatlanul jelentek meg az írások, beszámolók.

Azután eljött az olimpiai szereplés ideje. Az előfutam nem valami jól sikerült, így egy igen nehéz reményfutamot kellett a két fiatalembernek abszolválnia és ez dicséretes módon sikerült is. Sajnos, úgy tűnik, ezzel el is lőtték a puskaporukat, hiszen előbb a döntőbejutásért volt középdöntő egyik hatos futamában közelében sem voltak a három, bejutó hely egyikének sem. Az utolsó menetet jelentő B-döntőben – amely a 7-12. helyek sorrendjét volt hivatott eldönteni - ismét halványabban ment a vártnál a hajó alattuk. Végül a negyedik helyen végzett kubai Suares-Perez párostól öt másodperccel lemaradva úgy lettek ötödikek (összesítésben tizenegyedikek), hogy a japán Ura-Takeda egység további nyolc másodperccel később, hatodikként ért célba.

Az eredmény relatív. Ha csak a számokat vesszük, a 11. helytől senki nem kerekedik táncra. Ha viszont minden előzmény ismeretében igyekszünk minősíteni a történteket, akkor azt kell mondani, hogy ez a pozíció – ismerve az evezés óriási népszerűségét, szerte a világban! - bizonyos rangot is jelent. Más kérdés, hogy ez a páros 2005-ben már világbajnok tudott lenni. Az akkori legnagyobb rivális, a dán hajó most is nyerni tudott. A magyar duó pedig már aligha fog még egyszer. Bár cáfolatnak mindig szívesen adok helyt.

A legfőbb tanulság: kezeljük értékén a dolgokat.

Tegnap, csütörtökön este nagyon igyekeztem, hogy a tévé képernyője elé kerüljek. Kíváncsi voltam ugyanis Cseh Lászlóra, vajon mire lesz képes egy jóval a várakozás alatti szereplés vége felé. Nem is indokolatlan volt a törekvés, hiszen a kőbányai úszó huszáros hajrája mindenkit meggyőzött arról, hogy ez az igazi arca, az igazi formája. Vagy talán még ennél is jobb.

Az ExCeL komplexumban a sajtóközpontban 17 monitort számoltam meg, s biztosra vettem, hogy az egyik leglátványosabb sportág döntőit könnyedén nyomon követhetem. Nem egészen így volt, ugyanis a technikai személyzetet kérvén, kapcsoljanak az úszásra az egyik képernyőn, erre rámutattak a vízilabdát közvetítőre. (S azt is hangsúlyozták: úszás pedig nincsen.) Bár ott éppen az angolok kaptak nagy verést az amerikaiaktól, de azért ők feltehetően mégis szívesebben vették volna, ha jómagam is leragadok ennél az eseménynél. Nem csekély küzdelem végén azonban mégis csak megtalálták az úszást, így egyenesben élvezhettem Cseh Laci kemény helytállását, parádés utolsó ötven méterét, amelyen végül hátrányos helyzetből megszerezte a bronzérmet.

Gyurta Dániel igazolta a papírformát. A már egészen kisgyermekként is rendkívül tehetségesnek bizonyult, még mindig csak 23 éves úszó kiválóság a két, felnőtt világbajnoki címe mellé ugyanis begyűjtötte a legjobban vágyott, harmadik medált, az olimpiai aranyérmet is.

Gyurta majdnem mindig ideális beszélgetőpartner. Így volt ez az olimpia sajtóközpontjában is, ahol még a román televíziók egyike is interjút kért tőle. Ő pedig természetesen állta a sarat. Megerősítette, amit korábban mondott, mely szerint a győzelemhez valószínűleg világrekordra lesz szükség, bárki is lesz az. Természetesen nagyon örül annak, hogy ez éppen neki sikerült. Ám mint olimpiai bajnoknak,semmiképpen sem fog érdemben változni az élete, hiszen folytatja tanulmányait és magától értetődő módon a versenyzői pályafutása sem szakad meg. „Elvégre még csak huszonhárom éves vagyok, reményeim szerint előttem még nagyon hosszú és komoly, aktív időszak állhat. Erőt érzek magamban a 2016-os olimpián az ismétlésre is.„

Sportágtörténeti érdekességről is beszélhetünk a magyar könnyűsúlyú kétpárevezős, Varga Tamás és Hirling Zsolt esetében. A két, még mindig fiatalember ugyanis 2003-ban indult először világbajnokságon – akkor Milánóban az előkelő, hatodik helyen haladtak át a célvonalon.

Egy évvel később, az athéni olimpián már ötödikként zártak, hogy azután 2005-ben a Pető Tibor-Haller Ákos normál súlyú kétpárevezős által 2002-ben és 2003-ban kiharcolt két világbajnoki címet követően Japánban ők is világbajnoki aranyérmet szerezzenek.

Ettől kezdve viszont mindig közbejött valami: a pekingi olimpiáig 10., 7., és 5. helyeket szereztek a világbajnokságokon, hogy azután a kínai fővárosban elérjék pályafutásuk mélypontját, az olimpiai 14. helyet. Ekkor bizony nem sok jót ígért a páros további szereplése. Jó időre abba is hagyták: Varga tovább evezett, Hirling viszont hosszú szünetet tartott, más sportágakban is tesztelte magát.

A nagy fordulat 2011-ben következett be – ekkor ismét összeült a korábban világbajnoki páros.

Bár az uszodába nem kaphattam belépőt, azért így, a tévé képernyője előtt is jókora izgalom fogott el, amikor bevonultak a 200 méteres férfi mellúszás döntőjének részvevői. A tét Gyurtával kapcsolatosan mindig is nagy volt, mindenki tudta, hogy képes lehet megszerezni az aranyérmet. A magyar úszócsapat a vártnál jóval szerényebb szereplése után pedig ez a lehetőség, a 200 méteres mellúszás aranyérmének elhozatala kétszeresen is fontos lett. Elvégre egy olimpiai első hellyel sok mindent be lehet takarni, feledtetni kellemetlen dolgokat és így tovább. Más kérdés, hogy a sok betli fölött nem lehet csak úgy átlibbenni – ezek otthon bizonyára komoly fejtörést okoznak majd a szakembereknek.

Ez legyen majd az ő dolguk és gondjuk! Itt és most viszont örüljünk felhőtlenül Gyurta Dániel parádés úszásának, s ennek jutalmának, az újabb magyar olimpiai bajnoki címnek. Mivel nincs két, egyforma győzelem, Gyurta sikerét sem lehet szabványosítani. Annak is megvannak a maga specialitásai.

Aki látott már férfi és női vízilabda mérkőzést is, annak nem kell különösen bizonygatnom: a kettő ég és föld egymáshoz viszonyítva. A férfiak minden mutatóban – erő, gyorsaság, lövőkészség, reakciósebesség, stb. - felülmúlják a gyengébb nem legjobbjait, ezt kár lenne tagadni, vagy kétségbe vonni.

Persze ennek is megvan a maga előnye. A nők összecsapásai az átlag ember számára jobban élvezhetők. Átláthatóbb az egész játék, éppen a dolgok relatíve lassabb menete miatt. Viszont az is igaz, hogy az utóbbi néhány évben jelentősen felgyorsult a sportág fejlődése. Egyre élvezetesebb dolgokat produkálnak a nők is, s ennek is betudható, hogy a nézőszám is jelentősen növekedésnek indult.

A magyar női vízilabdázás már a kilencvenes években a világszínvonallal kacérkodott. A 2000-es, Sydneyben volt olimpián győztes ausztrál együttest magyar edző,a játékosként egykor világbajnoki címet is szerzett Görgényi István vezette sikerre.