2012.08.06. 15:16
Pars Krisztián elégtételt kapott az elvett pekingi ezüstéremért is!
A magyar atlétika hét szűk esztendejébe végre egy kis élet költözött. Persze most nem csak apróságról, árnyalatnyi, éltető fuvallatról van szó, elvégre hosszú szünet, tizenhat év után szerzett ismét magyar atléta olimpiai aranyérmet. Külön érdekessége a történetnek, hogy az Atlantában győztes Kiss Balázs is kalapácsvetésben bizonyult a világ legjobbjának. Nem akárhol, hanem az ötkarikás játékok helyszínén, az amerikai Atlanta városában.
Kalapácsvetőink sikerei azonban jóval korábban kezdődtek. 1948-ban a maiakhoz képest lepkesúlyúnak számító Németh Imre vihette haza az aranyérmet, akkor igen jónak számító, 58 méter feletti dobásával. Követője és tanítványa, az 1952-ben mindössze 20 éves, tapolcai ifjú, Csermák József a világon először hajította 60 méteren túl a kalapácsát.
Kiss Balázs megint egy új korszakot képviselt, most pedig itt van nekünk Pars Krisztián. Ha valaki, hát ez a roppant szerény, életrevalóan egyszerű, 30 éves fiatalember mindenképpen megérdemelte az olimpiai aranyat. A győzelmét követő sajtótájékoztatón - mint általában ezeken a protokolláris eseményeken, ahol leginkább jól ismert, világhírű újságírók kapnak kérdezésre lehetőséget – én is megszólalhattam. Kristálytisztán feltettem a kérdést: „elégedett e Krisztián az aranyéremmel, s főleg elégtételt érez-e a megszerzett és mégis elvett pekingi ezüstérmét illetően?” A válasz várható volt:”Tökéletesen így van, elégtételt érzek és nagyon örülök”.
Jómagam pedig azért örülök, hogy feltehettem a kérdést, mert a jelen volt, százas nagyságrendű újságíró a világ legkülönfélébb országaiból sereglett össze. Pars Krisztián sajtótájékoztatójának nyilván azért is volt telt házas közönsége, mert közvetlenül utána következett a 100 méteres síkfutás győztese, a jamaikai Usain Bolt. De ez már egy más történet...
A magyar atlétika hét szűk esztendejébe végre egy kis élet költözött. Persze most nem csak apróságról, árnyalatnyi, éltető fuvallatról van szó, elvégre hosszú szünet, tizenhat év után szerzett ismét magyar atléta olimpiai aranyérmet. Külön érdekessége a történetnek, hogy az Atlantában győztes Kiss Balázs is kalapácsvetésben bizonyult a világ legjobbjának. Nem akárhol, hanem az ötkarikás játékok helyszínén, az amerikai Atlanta városában.
Kalapácsvetőink sikerei azonban jóval korábban kezdődtek. 1948-ban a maiakhoz képest lepkesúlyúnak számító Németh Imre vihette haza az aranyérmet, akkor igen jónak számító, 58 méter feletti dobásával. Követője és tanítványa, az 1952-ben mindössze 20 éves, tapolcai ifjú, Csermák József a világon először hajította 60 méteren túl a kalapácsát. A 60,34 méteres teljesítményt ma már sokan megmosolyogják, akkor viszont ez korszakos jelentőségű volt. A következő nagyság 1968-ban hódította meg a világot, Zsivotzky Gyula személyében. A sajnálatosan korán (2007-ben) végleg eltávozott, nagy bajnok akkoriban már rendszeresen túlteljesítette a hetven métert, 73,36-tal sokáig világcsúcstartó is volt.
Kiss Balázs megint egy új korszakot képviselt, most pedig itt van nekünk Pars Krisztián. Ha valaki, hát ez a roppant szerény, életrevalóan egyszerű, 30 éves fiatalember mindenképpen megérdemelte az olimpiai aranyat. A győzelmét követő sajtótájékoztatón - mint általában ezeken a protokolláris eseményeken, ahol leginkább jól ismert, világhírű újságírók kapnak kérdezésre lehetőséget – én is megszólalhattam. Kristálytisztán feltettem a kérdést: „elégedett e Krisztián az aranyéremmel, s főleg elégtételt érez-e a megszerzett és mégis elvett pekingi ezüstérmét illetően?” A válasz várható volt:”Tökéletesen így van, elégtételt érzek és nagyon örülök”.
Jómagam pedig azért örülök, hogy feltehettem a kérdést, mert a jelen volt, százas nagyságrendű újságíró a világ legkülönfélébb országaiból sereglett össze. Pars Krisztián sajtótájékoztatójának nyilván azért is volt telt házas közönsége, mert közvetlenül utána következett a 100 méteres síkfutás győztese, a jamaikai Usain Bolt. De ez már egy más történet...
