A pekingi, szerénynek is jóindulattal mondható szereplést követően többszörösen is fontos volt a magyar sportélet, az olimpiai mozgalom számára, hogy kiderüljön: annál azért több van a magyar sportolókban, mint amit ott felmutattak. Nos, a válasz egyértelműen pozitív, hiszen a nyolc aranyérem mellet további érmek és ugyancsak rangot jelentő helyezések tekintetében meggyőző mérleget mondat magáénak a magyar olimpiai küldöttség. Elég csak a nyolc arany-, a négy ezüst- és az öt bronzérmet felemlíteni bizonyítékul, s az ezzel járó 9. helyet a nemzetek rangsorában.

Berki Krisztián végig magabiztosan és egyben látványosan tornászott

A számokkal persze el lehet játszani, de azért azt minden különösebb bűvészkedés nélkül fel lehet hozni az eredmény értékének alátámasztására, hogy például olyan nagyhatalmak, mint Ausztrália csak hét aranyat szereztek, míg Kanada mindössze egy első helyezést tudott elérni.

Mindenféle siránkozás nélkül elmondhatom: aki itt volt a helyszínen és megpróbálta követni legalább a legfontosabb, magyar vonatkozású történéseket, annak igen kemény 17 nap van a háta mögött. A reggel hatos kelés, az  mondhatni alapkövetelmény volt, majd az egész napos, egyik helyszínről a másikra történő, sokórás buszozgatás már komoly igénybevételt jelentett. A távolságok és az eléggé kötött, rugalmatlan szervezés miatt csak közlekedésre és a buszokra történő várakozásra napi 5-6 óra simán elment. Otthon többet lehetett látni a képernyők előtt, az biztos. Viszont az is tény, hogy a helyszíni benyomások egészen mások.

Természetesen a legjobb szándék mellett is több, fontos eseményről lemaradtam, de még inkább elmaradtam az  azokról szóló tudósításokkal, benyomásaim papírra vetésével. Ha jól emlékszem, Berki Krisztiánnal például igen keveset foglalkoztam, s így jártam az öttusázókkal is. Pedig mindkét helyszín hozott épp elég sikert, örülni valót! Berki hihetetlenül magas fokon adta elő gyakorlatát, s így még a hazai pálya biztosította előny sem volt elég brit riválisának a győzelemhez, de még a holtversenyes elsőséghez sem.

Marosi Ádám igen jól lovagolt

Az öttusázóknál a férfiak küzdelmei hozták a sikert, mégpedig Marosi Ádám személyében, aki érett, okos, kiegyensúlyozott versenyzéssel kapaszkodott fel a dobogó harmadik fokára. Ezen a napon ez volt a maximum, amire képes volt és azt ki is hozta magából. Jogos volt tehát a bronzérem megszerzése fölött érzett, hatalmas örömkitörése. Kasza Róbertnek korán jött az olimpia. Legalábbis ahhoz képes, hogy tavasszal operálták a lábát. Látszott, hogy futásban még nem igazán versenyképes, egyébként ő is harcban lehetett volna a dobogóért.

A nőknél a két, szemtelenül fiatal kapott lehetőséget, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn személyében. Kovács vasárnap "elvívta" magát, majd az úszásban elért, kitűnő idejét követően a lovaglásban ismét megroggyant és így a harmincvalahanyadik helyről, 3:25 perces hátránnyal kezdhette a kombinált számot. Tóth Adrienn sokkal jobban állt: vívásban második, az úszást követően pedig első volt. Lovaglásban az ötödik helyre esett vissza, majd elsősorban gyengécske lövészete miatt végül a 20. helyen végzett.

Balról Tóth Adrienn, mellette az olimpiai bajnok, a litván Asadauskaite

Szállásomra megtérve elhatároztam, valami jóval megvendégelem magamat. Leginkább egy finom levesre vágytam, de az éttermeknek álcázott, hatalmas forgalmú, elegáns sörözőkben szóhoz sem jutottam, olyan nagy volt a sörforgalom. Így betévedtem egy levegősebb helyre, mint kiderült egy szálloda éttermébe. Nagy nehezen hoztak egy pohárkányi levest, miközben az étlap helyett háromszor is az itallapot tették elém. Megunva a dolgot, befejezésre szántam el magamat. Magyar pénzre átszámolva potom 2.300 forintot kértek a mutatványért, amelyhez még az is hozzá tartozik, hogy terítetlen asztalhoz ültettek le...Ezt a kalandot még sokáig emlegetni fogom...

Szerencsére nem ezek a benyomások maradnak meg leginkább bennem a július 27. és augusztus 12. között megrendezett, XXX. Nyári Olimpiai játékokkal kapcsolatosan.