A legváratlanabb olimpiai aranyérmet Londonban egyértelműen a hosszútávúszó Risztov Éva szerezte. Vele kapcsolatosan nem voltak zengzetes felkonferálások, ígérgetések és egyebek. Pedig ha utólag belegondolunk, azért az általa az utóbbi két évben elért eredmények alapján minimum az élbolyba lehetett őt várni.

Valószínűleg így volt jó, ahogy történt. A huszonhét esztendős úszónőt ugyanis így nem terhelték a vele kapcsolatos várakozások, nem nehezedett malomkőként a vállára a média nyomása, amely olykor elviselhetetlen terhet rak egyes élversenyzőinkre.

Emlékezzünk csak: 2000-ben, illetve a megelőző két esztendőben minden versenyt megnyert párbajtőrvívónő, Mincza Ildikó, az utolsó hetekben akkora csomagot kapott a hátára, hogy bele is rokkant. De ugyanez történt többször is a női párbajtőr csapat esetében is, amelynek tagjai azután széles ívben elkerülték még a dobogó környékét is, a biztosra vett aranyérem helyett.

Ami pedig Risztov Évát illeti, ő is eléggé fókuszban volt 2004-ben, Athént megelőzően. És tegyük hozzá: nem is alaptalanul, hiszen már öt Európa-bajnoki és három világbajnoki ezüstérem tulajdonosa volt, mielőtt a görög fővárosban rajtkőre állt.

Hogy mekkora rombolást tud véghezvinni egy emberben a riporteri túlkapások sora, arra ő is nagyon látványos példát szolgáltatott. Még a délutáni döntője előtt bevonszolták az MTV-nek az olimpiai faluban működő stúdiójába, ahol egy bizonyos Simon Andrea nevű hölgy addig „szekírozta”, amíg Éva el nem sírta magát. Aligha kell bizonygatni, hogy ez az inzultus is benne volt abban, hogy Éva Athénban érem nélkül maradt, majd 2005. októberében a visszavonulását is bejelentette.

Szerencsére esetében volt visszaút, miután a Debreceni Sportközpont – élén Orendi Mihály igazgatóval – 2009. márciusában mellé állt és lehetőséget biztosított neki arra, hogy nulláról indulva, ismét felküzdje magát az élvonalba.

Hogy ez a merész terv milyen jól sikerült, azt leginkább a londoni sikere bizonyítja. A történethez az is hozzátartozik, hogy a januári, floridai edzőtáborozás óta Éva megkülönböztetett figyelmet tanúsított Széles Sándor mesteredző tanácsainak, aki gyakorlatilag ettől kezdve új irányt szabott az immár debreceni hölgy felkészülésének.

Más kérdés, hogy mivel Széles nem népszerű figura az úszósport vezetőinek körében, a Gyurta Dániellel elért sikere mellett ezt az ő komoly részét Risztov aranyérmének kiharcolásában is igyekeznek nem különösebben „felhangosítani”.

Risztov Éva minden esetre óriási bravúrt hajtott végre, s ezzel a világraszóló győzelmével üzent az őt megríkató riporternőnek, Simon Andreának is.

Ki-ki vonja le magának a történetben fellelhető tanulságokat. Érdekes végkövetkeztetések várhatók...