2013.03.20. 07:31          



Népes csapat a nyári EFOY-ra

Minden idők legnépesebb magyar csapata vehet részt az utrechti Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Amint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi közleményéből kiderül, eddig nyolc sportág 77 versenyzője biztos utazó, ugyanakkor a teljes létszám a 110 főt is elérheti. A költségeket - mintegy 40 millió forintot - a MOB finanszírozza.

    Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, az EYOF-csapat vezetője hangsúlyozta: Magyarország számára most különösen fontos a Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, mert 2017-ben Győr lesz a házigazda.

    Arról is beszélt, hogy az ifjúsági sportolók tekintetében is elsődleges szempont a zéró tolerancia. "Preventív célból doppingellenőrzéseket, drogteszteket és szűrővizsgálatokat is fogunk végeztetni a fiatalokkal, továbbá nyilatkozatot kell tenniük a doppingmentes felkészülésről és versenyzésről" - hívta fel a figyelmet a csapatvezető.

    A július 14. és 19. között megrendezésre kerülő fesztiválon összesen kilenc sportágban írják ki a szervezők a versenyeket; a magyarok atlétikában, kosár- és kézilabdában, cselgáncsban, kerékpárban, tornában, úszásban és teniszben mérkőzhetnek az európai országok legjobbjaival.

forrás: MTI

süti beállítások módosítása