Amikor hajnali hat óra után sikerült becsobbannom egy fél kádnyi, kellemesen meleg vízbe, gyorsan összeszámoltam: mennyi mindennel adós maradtam a kis „magánújságomat” meglátogatóknak. Persze azonnal hallom a kézenfekvőnek tűnő választ: mi az, hogy hajnali hatkor? Hát igen, minden relatív. Ha az olimpián mozogni próbáló újságíró - aki most történetesen a fotókra próbál koncentrálni - rendszeresen jóval éjfél után dől a nem, túl kemény ágyikóba, és például ma ez csak itteni két órakor sikerült neki, akkor mindjárt más a „hajnali hat” megítélése.

Persze siránkozni kár lenne, hiszen senki nem azért van itt, hogy alvó-, vagy netán hízókúrán vegyen részt. Az események egyre jönnek, „sűrű, tömött sorokban”...Az adósságok pedig egyre halmozódnak.

Lassan egy hét eltelik itteni tartózkodásomból, de magát London városát alig láttam. Nem túlzott örömömre, az uniformizált világ külső jegyei itt ugyanúgy megvannak, mint otthon. A nemzetközi üzletláncok, a kiszolgáló éttermek adottak. Ami változatossá teszi a terepet, az a rengeteg, különféle vendéglátóhely. Itt azután tényleg van mindenféle náció, s szemmel láthatóan nincsenek többségi-kisebbségi gondok. A világ legtermészetesebb módján tárgyalnak egymással, élnek együtt. Persze a rengeteg ázsiai és afrikai színes bőrű polgár a szerényebb munkalehetőségek többségét betölti. De a szálláshelyemen, a reggelizőben a mosogatók között van fehér és fekete is egyaránt.

A nagy, egyetemi kollégiumtól hivatalosan 650 méternyire van a legközelebbi metró állomás, ahonnan macskaugrásnyira állnak a Shuttle-buszok. Hétfőn reggel a kellemes hűvös időben odafelé ballagva megszámoltam: a feltűnően tiszta utcán egyetlen cigarettacsikk sem volt látható, a fák tányérjaiban is mindössze négyet számoltam meg. Eldobált zacskók, vagy egyéb hulladékdarabok még véletlenül sem csúfították az utca képét.

Még leírni sem könnyű, egy pillanatra elakad a billentyű az ember ujjai alatt. A magyar sport mindenkori legjobbjai immár 161 aranyérmet gyűjtöttek, s ezekből az idei, a londoni ötkarikás csúcson az első magyar győzelmet arató Szilágyi Áron immár a harmincötödiket szerzi a nyári olimpiai játékokon. Ezzel tovább erősítette a vívás első helyét a sportágak örökrangsorában.

Bár ez a néhány sor nem egy sportági történelemóra eleje akar lenni, mégsem árt néhány szót áldozni a nagy elődökre. A magyar kardvívók első olimpiai sikerét az 1908-as, londoni olimpián a csapat szerezte, hogy azután 1912-ben az első, egyéni siker is megszülessen dr. Fuchs Jenő jóvoltából. 1924-ben, Amszterdamban pedig egy páratlan sorozat vette kezdetét, hiszen ettől kezdve az egyéniben aratott magyar sikerek mellett csapatban is születtek magyar elsőségek, egészen 1964-ig. 1924-ben dr. Pósta Sándor indította el az egyéni győzelek sorát, amely Terstyánszky Ödön, Jekelfalussy-Piller György, Kabos Endre, Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti _Rudolf (kétszer) révén egészen 1964-ig folytatódott megszakítás nélkül. Ekkor Pézsa Tibor állhatott fel a dobogó legfelső fokára, hogy azután „diétás évek” következzenek. 1988-ban a csapat nyert, 1992-ben a MOB jelenlegi szakmai igazgatója, Szabó Bence végzett az élen. Most pedig Szilágyi Áron is feliratkozott a dicsőségtáblára.

Alig kezdődtek el a londoni ötkarikás vetélkedések,máris elsodort az ár. Nem könnyű egyik helyről a másikra átérni, úszásban pedig a rendkívül korlátozott számú sajtóbelépők miatt eleve csak a délelőtti előfutamok maradnak. Meg is néztem a csaknem teljes délelőtti programot, ahol egy nagyon balszerencsés esetet, Cseh Lászlóét is látnom kellett.

Az első nap meghozta az első magyar érmet. A tatabányai Csernoviczki Éva – akit édesapja, Csernoviczki Csaba készít fel – rendkívül izgalmas csatában jutott a vigaszágról a bronzmérkőzésig. Ott a japán Tomoko ellen harcolt hatalmasat, s a hosszabbításban az első akció az övé volt, így szerzett bronzérmet.

Londonban egyébként eddig messze várakozáson felüli az időjárás. A napi hatszori esőzésnek vasárnapig híre-hamva sincs. Reggelente néhány, vékonyka bárányfelhő látható az égen, így legalább ezért nem kell aggódnunk egyelőre. (Napközben száguldó viharfelhők is jártak errefelé.) A közlekedésért annál inkább. Az olimpiai út nem folyamatos, s ahol lehetne nyomni as gázt, a sofőrök ott is leginkább negyvennel baktatnak. Így időben el kell indulnia mindenkinek, aki a helyszínen akarja látni a magyar szempontból fontos eseményeket.

Vasárnapra ezekből bőven jutott. Az első hely természetesen az aranyérmet szerzett Szilágyi Ároné, de csak orrhosszal maradt el tőle a rendkívül jól küzdő, végül egyetlen pont miatt ezüstérmes Ungvári Miklós. A férfi kézilabdázók akár nyerhető meccset buktak el kettővel, a vízilabdázók viszont nagyobb pofonba léptek bele. Technikai gondjaim miatt természetesen ezekre az eseményekre még később tudok visszatérni.

Alig kezdődtek el a londoni ötkarikás vetélkedések,máris elsodort az ár. Nem könnyű egyik helyről a másikra átérni, úszásban pedig a rendkívül korlátozott számú sajtóbelépők miatt eleve csak a délelőtti előfutamok maradnak. Meg is néztem a csaknem teljes délelőtti programot, ahol egy nagyon balszerencsés esetet is látnom kellett.

Történt ugyanis, hogy a 400 méteres vegyesúszás 4. előfutamában Cseh László Michael Phelps-szel egy futamba, sőt, egymás melletti pályára került. A párosmeccs végig igen izgalmasan alakult, még 375 méternél is Cseh László volt elől, a hajrában azonban Phelps karcsapásnyi előnyre szert téve, csapott a célba. Mint később kiderült, a legnagyobb szenzáció ezzel elmaradt, ugyanis Phelps mindössze nyolcadikként, de mégis finalista lett. Cseh Laci pedig az első kieső helyén zárt.

A nagy valószínűséggel utolsó olimpiáján szereplő, háromszoros pekingi ezüstérmes a mix zónában rettenetesen dühös volt, amiért hagyta magát elaltatni Phelpstől. Feltehetően azt hitte, ha vele tart, biztos a döntőbejutása. A hátralévő programjában bizonyára a legelső másodperctől kezdve gőzerővel hajt majd, nehogy még egyszer megeshessen vele ez a blama...

Alig kezdődtek el a londoni ötkarikás vetélkedések,máris elsodort az ár. Nem könnyű egyik helyről a másikra átérni, úszásban pedig a rendkívül korlátozott számú sajtóbelépők miatt eleve csak a délelőtti előfutamok maradnak. Meg is néztem a csaknem teljes délelőtti programot, ahol egy nagyon balszerencsés esetet is látnom kellett.

Történt ugyanis, hogy a 400 méteres vegyesúszás 4. előfutamában Cseh László Michael Phelps-szel egy futamba, sőt, egymás melletti pályára került. A párosmeccs végig igen izgalmasan alakult, még 375 méternél is Cseh László volt elől, a hajrában azonban Phelps karcsapásnyi előnyre szert téve, csapott a célba. Mint később kiderült, a legnagyobb szenzáció ezzel elmaradt, ugyanis Phelps mindössze nyolcadikként, de mégis finalista lett. Cseh Laci pedig az első kieső helyén zárt.

A nagy valószínűséggel utolsó olimpiáján szereplő, háromszoros pekingi ezüstérmes a mix zónában rettenetesen dühös volt, amiért hagyta magát elaltatni Phelpstől. Feltehetően azt hitte, ha vele tart, biztos a döntőbejutása. A hátralévő programjában bizonyára a legelső másodperctől kezdve gőzerővel hajt majd, nehogy még egyszer megeshessen vele ez a blama...

Hosszú Katinka már a délelőtti előfutamban sem ment igazán „torpedósan”, az esti döntőben pedig negyedik lett. Tőle elsősorban 200 pillangón várható kiugró teljesítmény. Hasonló a helyzet Kis Gergő esetében is, aki 400 gyorson végzett hatodikként, de neki az 1500 a fő száma. Ő teljesen elégedett volt a 6. pozícióval.

Az internet világában megszűntek a távolságok. Emlékszem, az 1988-as, szöuli olimpián még minden este, ottani éjfélkor hívtak a Pest Megyei Hírlaptól azzal, hogy tíz percem van. Ennyi ideig veszik magnóra, amit telefonon a szalagra mondok.

Az óta éppen huszonnégy év telt el, s a világ rendje gyökeresen átalakult. Ma már tartózkodjon az emberfia bármely földrészen, mindenről szinte pillanatok alatt értesülhet. Természetesen így híre jött annak is, hogy a korábban sok éven át fix válogatott, ám januárban súlyos térdsérülést szenvedett jobbszélső, Iváncsik Tamás nehezményezi, hog (?)y Mocsai Lajos végül nem mellette döntött. Kb. úgy jutott el hozzám, hogy ha végigdolgozta a teljesen egészséges lábával a felkészülést, akkor ezt hiába tette. Ettől Mocsai megkímélhette volna.

Tényleg egészséges Iváncsik lába? S ha igen, akkor miért nem vette őt figyelembe Mocsai? Érdekes és koránt sem ilyen egyszerű a kérdés. Mocsai ugyanis egyszer már nagyon megégette magát hasonló esetben. Akkor az olimpia előtt nagyságrendileg fél évvel korábban súlyosan megsérült Lőwy Dórát választotta az élete talán legjobb formájában lévő Kirsner Erikával szemben. Teljesen normális módon Mocsai soha nem adott egyértelmű választ erre a kérdésre (sem). Lőwy ugyanis kiutazott, és egy, kettő, majd három mérkőzésen sem lépett pályára. Saját fülemmel hallottam, amikor valaki megkérdezte a másiktól? „Mondd, mit csinál itt ez a Lőwy?” A válasz pedig ez volt: „Sántikál.”

A megoldás persze abszolút „Mocsai speciális” volt. Amikor ugyanis a harmadik meccset követő sajtótájékoztatón valaki meg merte kérdezni, mikor játszik már végre Lőwy, erre Mocsai válasza a következőképpen hangzott: „A Pigniczki olyan jól játszik a bal szélen, hogy egyszerűen nem tudom lecserélni.”

Hát azért ez a nagy mellényúlás lehet, hogy hagyott némi nyomot Mocsaiban és nem akart újabb kockázatot vállalni. Bár az is igaz, hogy Ilyés Ferencnek sokkal kevesebb ideje volt a regenerálódásra, őt mégis beválogatta Mocsai. Ez a döntés azt is sejtetni engedi, hogy Ilyésre jobban szüksége van Mocsainak, mint Iváncsikra. Mára ugyanis Harsányi Gergely annyira felerősödött, hogy a makkegészséges Iváncsik Tamás sem mehet biztosra ellene. Különösen ha azt vesszük alapul, hogy a védekezés jelentősége folyamatosan nő, akkor a mérleg nyelve mindinkább Harsányi felé billen. S nagy vonalaiban ugyanez a helyzet a másik jobbszélső, Gulyás Péter esetében is.

Az pedig természetes, hogy Iváncsik Tamás ezekre a változatokra nem akar gondolni. Mocsai döntését pedig ez alkalommal alapvetően el lehet fogadni. És itt nagyjából be is zárul a kör.

Időrendi sorrendben a szerb Novak Djokovic megelőzte nagy riválisát, a világranglistán őt visszaelőző Roger Federert, de ettől még óriási volt az érdeklődésbeli különbség a két kiváló teniszező közötti fogadtatásban. Amig Djokovicnak legfeljebb ötven újságíró jutott, addig Federerre legalább háromszázan várakoztak a sajtóközpont legnagyobb, e célra alkalmas termében.

     Pedig Djokovic és társulata sok mindent bedobott a siker érdekében. Így társaságában foglalt helyet az egykor Amerikában is hatalmas sikerekkel szerepelt kosárlabdázó. Vlade Divac is, aki humanitárius cselekedetei révén is közismert személyiség. S nem utolsó sorban 2009. óta ő Szerbia Olimpiai Bizottságának elnöke is. Szerbia egyéb sportnagyságai is felvonultak, így például az olimpiai bajnok sportlövő, Jasna Sekaric is.

Csütörtökön volt az utolsó felvezető nap a ma, pénteken este megnyíló nyári olimpiai játékok eseménysorozata előtt. Itt, Londonban még az időjárás is feladta a tradíciókat, mert hogy a szokásos napi hatszori esőzésből egyetlen csepp sem jutott. Sőt, hamisítatlan kánikulában telt el a nap...

     A Nemzetközi Sajtóközpontban (MPC) ugyan kellemes, légkondicionált atmoszférában dolgozhatnak a médiák képviselői, de azért az első összehasonlítások máris kínálkoznak. Megkockáztatom, a kínai sajtóközpont nagyterme volumenét illetően valahogy tágasabbnak tűnt. Az étkezési lehetőségek pedig egyértelműen jobban voltak Kínában. Nem is a drágább árakra gondolok, hiszen ez itt nem jótékonysági intézmény. A választékra inkább, amely igen szerény - persze erős két héten keresztül simán ki lehet bírni.

     A csütörtöki délutánon egymást érték a sajtótájékoztatók, amelyek közül hármat sikerült is végig ülnöm. Természetesen az amerikai úszóké vonzotta a legnagyobb hallgatóságot: újságírók és fotósok hada várta, az alig öt perces késéssel érkezett Michael Phelpset és edzőjét, Bob Bowmant.

Még el sem kezdődtek a versenyek, de máris egymást érik az események. Sajnos, a negatív történéseknek magyar vonatkozásai is vannak. A férfi diszkoszvetésben sok év óta a világ legszűkebb élvonalában versenyzett Kővágó Zoltán ugyanis megbotlott a küszöbben. Ez a negatív szenzáció igazán nem jókor jött, s nem csak azért, mert tovább csökkennek a magyar atléták egyébként sem túlzott várakozásai. Kővágó kiesésével így most már egyetlen reménye maradt az atlétikai különítménynek: a kalapácsvető Pars Krisztián.

Kővágó egyébként rendkívül ellentmondásos valaki. Soha nem vitatott, óriási tehetségét világversenyen igazából csak egyszer villantotta fel: 2004-ben, Athénban eredetileg bronzérmes lett, de előle doppingvétség miatt kiesett egy versenyző, így ő lépett előre, s lett végül hivatalosan is második.

Az óta immár nyolc év telt el, s minden egyes világversenyen nagy volt a bizakodás, hogy azután annál nagyobb legyen a csalódás. Kővágó kiesett, Kővágó nem teljesítette a selejtező szintet és így tovább. Idén megint nagyokat dobott a Honvédból idő közben kurtán-furcsán távozott diszkoszvető, erre jött ez a villámcsapás.

Most már valóban rohamosan közeledik az olimpia megnyitójának pénteki napja, hogy azután futószalagon induljanak be az egyes sportágak versenyei. Az első héten küzdőtérre lépők gyakorlatilag már majd mindannyian itt vannak. S ha már itt vannak, élvezzék is egyben az otthon oly sokat hiányolt meleget – mert hogy Londonban, szerdán hamisítatlan kánikula volt...

A nap folyamán futószalagon tartották azokat a hangulatos ünnepségeket, amelyek végén az egyes nemzetek zászlait felvonják a zászlótartó rudakra. A forgatókönyv szerint Magyarországra talán a legnagyobb kánikulában, délután fél négykor került sor. A szerény létszámban megjelentek között a legtöbben az ökölvívók voltak, százalékos arányt tekintve legalábbis. Elvégre, száz százalékot nem mindenhol produkálnak...Ott volt ugyanis az örökös bajnokjelölt, Káté Gyula, az idén érettségiző Harcsa Zoltán és az idén egyetlen vidékiként az olimpiára is kvótát szerzett Varga Miklós - szemmel is láthatóan jól érezték magukat.

A mini delegáció élén Molnár Zoltán csapatvezető és helyettese, dr. Nagy Zsigmond haladtak. Ott volt többek között például az ötödik olimpiája előtt álló, gödöllői Tóth Krisztina is.

Arca alapján sem lehet összetéveszteni senkivel Nagy József, egykori magyar bajnok mellúszót, aki edzőként világhírnévre jutott. Egészen fehéres ősz haja azonban mindennél biztosabb támpontot jelent – már messziről és egyértelműen felismerhető. Szerdán délután, az olimpiai falu előterében, a magyar zászló felvonását megelőző percekben futottunk össze.

• Honnan tudta, hogy éppen a magyarok következnek?

„Teljesen véletlenül vagyok itt, hiszen én a kanadai válogatottal érkeztem Londonba” - válaszolt Nagy József. - „Persze, hogy örülök, ha találkozom honfitársaimmal is, hiszen én magyar voltam és az is maradok.”

• Bajnok volt otthon, majd edzőként is elől járt. Hogyan került ki az óceánon túlra?

„Versenyzőként nem voltak kiugró eredményeim, mindössze egyszer tudtam nyerni az Ob-n. Ez 1973-ban történt, a Spartacus úszójaként lettem bajnok 100 mellen. Ott, majd később a BVSC-ben és a Honvédban edzősködtem, s 1986-ban mentem ki először az Egyesült Államokba, Washington közelébe. Bár az egész úszósport közege elég langyos volt, de a legfőbb okot a közgazdász első feleségem előmeneteli lehetősége jelentette.”

• Az amerikai évek során nem mellesleg Ön is egy jókorát ugrott előre a szakmai hierarchiában...

Július 24-én, kedden több csoportban is útnak indultak olimpikonjaink a 27-én, pénteken, Londonban megkezdődő nyári olimpiai játékok helyszínére. A legnagyobb csoportot az úszók alkották, akik közül többek között Gyurta Dániel és Cseh László is már a reggeli géppel repült a csatorna túlsó oldalára.

A kilencedik olimpiája előtt álló Kiss László szövetségi kapitány többek között arról is beszélt az őt kérdező újságíróknak, hogy igen sok, tehetséges, és sokra hivatott fiatal alkotja a magyar úszók különítményét. A legjobbakról szinte tizedmásodpercre tudják, mi várható tőlük, a feltörekvő fiataloknál viszont sokkal nagyobb előrelépések is elképzelhetők. Itt nem is titkoltan első sorban a 2010-es, szingapúri I. Ifjúsági Olimpia győzteseire gondolt.

Furcsa divat kezd meghonosodni sportéletünkben. Ahogy mondani szokták, a jó példa ragadós. Nos, hogy ez esetben jó-e a példa, azt majd az idő - meg az eredmények - eldöntik, az viszont immár egyértelmű, hogy a példa ragadós, tehát terjed.

 Annak idején még nem kis szenzációt okozott, amikor a pekingi olimpia előtt néhány hónappal a Magyar Úszók Szövetségének legszűkebb vezérkara nem várta meg a magyar sportban abszolút legfontosabb eseményt, az olimpiát, hanem elegáns mozdulattal - és néhány aláírással - megpecsételte saját sorsát. No, nem valami nagy harakirire kell gondolni, éppen  ellenkezőleg. Az illető urak - Gyárfás Tamás elnök, Kiss László szövetségi kapitány és Ruza József főtitkár - 2013 tavaszáig meghosszabbították szerződéseiket.

 A túlzott előrelátás csak részben bizonyult indokoltnak, hiszen Ruza Józsefnél - már nem először - légy került a levesbe, így a korábban sokszorosan pótolhatatlannak minősített főtitkár villámgyorsan nyugdíjba kényszerült vonulni.

Kár lenne tagadni: ha valaki kétszeres Európa-bajnok, az nem statisztálni utazik az olimpiára. Márpedig a KSI cselgáncsozója, Joó Abigél két alkalommal is az öreg kontinens legjobbja lett a 78 kilósok súlycsoportjában. A még a huszonkettedik születésnapján is innen járó, 183 centiméter magasra nőtt Abigél csendben, de annál nagyobb elszántsággal készül az ötkarikás megméretésre.

„Úgy gondolom, jobb úgy kimenni, hogy az ember az esélyesek közé tartozik, mintha eleve a vert mezőnyben tartanának számon” - vélekedik az izgalmas kérdésről Abigél. „Az is igaz, hogy az esélyesebbekkel szemben óhatatlanul meglévő elvárás nyomasztó hatása is adott, ezt is meg kell tanulni elviselni.”

- Ami azt illeti, az évek során, a létra fokainak megmászása közben volt ideje ezt is elsajátítani.

„Már hatévesen elkezdtem kísérgetni a bátyámat a cselgáncs edzéseire, s mivel a dolog megtetszett és idővel egyre jobban érdekelt, így más sportág szóba sem kerülhetett. A heti három gyakorlástól - miközben teltek az évek a Városligeti Általános Iskolában, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, majd a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építóipari Karán - szép lassan eljutottam az öt, nyolc, az utóbbi években pedig már a tíz edzésig. Megvallom, ennél többet én már sem nem tudok, sem nem akarok elvállalni.”

Felemásan értékelik a napilapok a magyar férfi vízilabda válogatottnak a Vodafone-Kupán aratott, immár harmadik győzelmét. Az egyik helyen pólóünnepről olvashatunk fő címben, a másikon viszont kisebb kételyekről.

  Mivel jómagam nem vagyok pólós szakember, de még a tollforgató körökben igen könnyedén adományozott „szakíró” cím birtokosa sem, így nem is szeretnék mélységében állást foglalni a látottakról. Az olaszok elleni „nyűgölődést” és az ausztrálokkal győztesen megvívott négy negyedet egyaránt végignéztem. A világbajnoki címvédő  olaszokkal szemben volt miért izgulni és bizony maga a játék sem volt valami elbűvölő. Az ausztrálok pedig ez alkalommal, a négy lőtt gól (8-4-re nyertünk) ellenére is kevés veszélyt jelentettek az egyébként igen jó formában védő, a mérkőzésen társait végig hatalmas elánnal irányító Szécsi Zoltán kapujára. 

  A kérdés ezek után az: milyen lesz az előadás? A főpróba ugyanis mindenképpen felemásra sikeredett, ez látható volt Kemény Dénes kapitány megnyilvánulásain is. A védekezés az ausztrálok ellen jól működött, s feltűnt Hosnyászki nagy lövőkedve és Kásás óriási rutinja, helyzetfelismerése. A torna legjobbjának megválasztott Kiss Gergely pedig nem véletlenül kapta ezt az elismerést...

  Mélyebb elemzés helyett legyen itt néhány fotó az ausztrálok elleni erőpróbáról.

Az ötvenes-hatvanas-hetvenes években az asztalitenisz az egyik legnépszerűbb sportág volt. A Tizek Bajnokságára nem volt könnyű bejutni a Nemzeti Sportcsarnokba. Igaz, akkoriban még abszolút világszínvonalat képviseltek a legjobb hazaiak, hiszen Sidó Ferenc, Berczik Zoltán, Klampár Tibor, Jónyer István és Gergely Gábor neve világszerte jól csengett, de a mögöttük következő hazai legjobbak is képesek voltak nemzetközi szinten is produkálni.

     Mára jelentősen megváltoztak az erőviszonyok. Női csapatunk például nem, tudott kijutni az olimpiára, ami csalódást jelentett. A pozitív meglepetésekről viszont két férfi versenyzőnk - Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel - gondoskodott, hiszen az ő kvótaszerzésükre csak nagyon kevesen számítottak.

   „Bár nagyon szerettem volna, de én sem mehettem előzőleg biztosra” vallotta be Zwickl Dániel. „Az igazság az, hogy ez az eredmény elsősorban a rendkívül jó mentális állapotomnak köszönhetően született meg. Nagyon erős voltam, amiben jelentős szerepe van Benyák András pszichológusnak, akit két éve rendszeresen meglátogatok.”

 - Annak idején Ön igen nagy tehetségnek indult.

Aligha van bárki is, aki nem abban reménykedik, hogy a londoni olimpia nem a doppingesetek miatt lesz szenzációs!? Pedig a veszély - sajnos - fennáll. Elég csak a magyar felségvizeken körülnézni és a három, nyilvánosságra került eseten elmélkedni egy keveset.

   A Magyar Antidopping Csoport (MACS) tisztességgel tette a dolgát, hiszen majdnem ezer vizsgálatot végeztek dr. Tiszeker Ágnes és munkatársai. Sajnos, lett is eredménye a szorgos munkának, hiszen sorrendben Török Béla vízilabdázó, Juhász Adrián evezős és Fazekas Róbert atléta bukott meg.

   A három eset háromféle embert takarhat.

Bár egy pillanatig sem csak az Európa-bajnokságokra szakosodott Bácsi Péter, ám eddigi pályafutása eredményei alapján kétségkívül a kontinentális vetélkedőkön szerepelt legjobban a Ferencváros 29 esztendős, kötöttfogású birkózója. 2008-ban, Tamperében győzött, 2010-ben, Bakuban harmadik lett, míg 2011-ben, Dortmundban a harmadik színű érmet is begyűjtötte: ezüstérmet szerzett.

   Eddig egy olimpián indult, ott viszont csak félsikerrel szerepelt. Legalábbis, ha azt vesszük alapul, hogy a szakemberek őt is dobogóra várták.

 „Bár Pekingbe már Európa-bajnokként utazhattam, az olimpia az egészen más valami” - hangsúlyozta Bácsi Péter. „A sorsdöntő meccsemen ugyanis elemista hibát vétettem. Hiába álltam nyerésre francia riválisommal szemben még néhány másodperccel a befejezés előtt is, mégis elindítottam egy támadási kísérletet, amire semmi szükségem nem volt. Szinte rárontottam a franciára, aki megkontrázott és máris ugrott a dobogós helyezés - végül ötödik lettem.”

  - Pedig - túl az Eb-elsőségen is - elég komoly versenyzői múlttal a háta mögött léphetett szőnyegre a kínai fővárosban.

Az olimpián szereplő magyar kajak-kenus különítmény utcahosszal legidősebb tagja Kökény Roland. Igaz, már ott volt Sydneyben, majd Athénban is, ám amikor a pekingi olimpiára nem tudta kiharcolni a részvétel jogát, komolyan fontolgatta a visszavonulását.

 „A négyes válogatót Gyökös, Kökény, Vereckei, Horváth Gábor összeállításban valóban a legminimálisabb különbséggel vesztettük el, így Kínáról lemaradtam. Ám nem ez volt az elsődleges oka annak, hogy valóban le akartam adni a szerelést. Amikor ugyanis Kolonics Gyuri meghalt, engem is elkapott a félsz. Nem akartam én is úgy járni, s egy ideig a visszalépést tartottam megoldásnak.”

 - Végül folytatta, de alig egy évvel később megint a befejezésen gondolkodott. Akkor mi volt az oka?

Sokan megirigyelnék minőségi éremgyűjteménye miatt az ökölvívó Káté Gyulát, akinek két világbajnoki bronza mellett két-két ezüst-, illetve bronzérme is van sportága Európa-bajnokságairól. A legfényesebb medál azonban még hiányzik a vitrinből. Egy kicsit morcos is az eddig már többször elszalasztott lehetőségek miatt.

  „Mindkét kontinentális döntőben nyerhettem volna, de egy csipetnyi szerencsém sem volt” - idézte a múltat a 30 éves sportoló. – „Moszkvában egy olyan szemhéjsérülés miatt léptettek le, amelyre hetvenhét más alkalommal leginkább csak legyint az ügyeletes orvos. Liverpoolban pedig ha egy kicsit jobban koncentrálok, meglehetett volna a meccs, hiszen így is csak 3-2-es pontozással hozták ki győztesnek az ellenfelemet.”

  - A szakemberek szerint Ön kimondottan tehetséges bunyós, akinek ráadásul óriási rutinja is van, elvégre majdnem óvódás kora óta a ring világában él.

A dobószámokban meglehetős gazdag tradíciókkal rendelkező magyar atlétika egyik szerényebb eredményeket felvonultató szakága a női súlylökés. Tartósan csak évtizedekkel korábban Lendvayné Bognár Judit tudott világszínvonalon teljesíteni, utána inkább csak felvillanásokra futotta.

  Londonban megint lesz egy magyar súlylökőnő az indulók között, a békéscsabai színekben versenyző Márton Anita. Őt Szegeden sikerült utolérni.  

 „Itt születtem, itt élek, minden Szeged városához köt” hangsúlyozta Anita, aki minden kötődés ellenére már 2007-től Békéscsabát erősíti. „Az ok prózai: Szegeden - ahol nem különösebben támogatják az atlétikát - egy bizonyos szint elérése után fizikai lehetetlenség volt tovább maradni. Felszerelésre, edzőtáborozásra, utazásokra nem volt pénz, én pedig nem akartam megrekedni. Szerencsémre a Budacash Békéscsabai AC-ben szívesen fogadtak.”

Karakas Hedvig izgalmas időszakot követően érkezett el az olimpiai felkészülés hajrájának utolsó napjaihoz. Az UTE huszonkét éves, júdós reménysége ugyanis 2011-ben elég mély hullámvölgybe került, sérülések is nehezítették az útját, ráadásul egy edzőcserét is meg kellett ejtenie. Most viszont nagyon úgy néz ki, sikerült egyenesbe kerülnie.

 „A tavalyi esztendőben bizony voltak nagyon pesszimista időszakaim is” - vallotta be az egyik „legsűrűbb” súlycsoportban, az 57 kilósok mezőnyében érdekelt Hedvig. „Még az is megfordult a fejemben, hogy hagyjam az egészet úgy, ahogy van, s a végleges visszavonulást kellene választanom. Szerencsére meggondoltam magamat, s most már - kisebb, múló problémák ellenére is - merész terveket szövögetve, készülök az ötkarikás próbatételre.”

  - Mennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy eljusson minden sportoló álmainak helyszínére, az olimpiára?

 „Ha az első lépésektől számolom, akkor tizenkét esztendőre. Ugyanis 2000-ben történt, amikor édesanyám barátnője a mindig is megvolt, sportos alkatomra tekintettel, a cselgáncsot ajánlotta. Akkor még Szolnokon éltem, Kovács Gáborhoz kerültem, s már az első foglalkozások egyértelműen pozitív fogadtatásra leltek bennem.”