2012.08.12. 02:03
Tizenegy hónappal a szülés után, ez egy bravúros teljesítmény volt
Amikor 2000-ben, a Sydneyben volt olimpián az akkor még szerb színekben versenyző Janics Natasa mindössze 19. évében járva, nem kis meglepetésre az előkelő 4. helyen végzett a női kajak egyesek 500 méteres versenyszámában, nem sokan gondolták, hogy néhány évvel később három aranyéremmel gazdagítja a magyar olimpiai mozgalmat. Az 1999-től 2007-ig Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával készülő Natasa 2004-ben egyesben, illetve Kovács Katalinnal párban, 2004-ben és 2008-ban háromszoros olimpiai bajnok lett.
Mint köztudott, Janics Douchev bolgár szakemberhez ment férjhez másodszor és tavaly szeptemberben Milana nevű kislánynak adott életet. Tizenegy hónappal a kisbaba megszületését követően Kovács Katival ezüstérmes lett a K-2 500 méteres távon, majd itt, Londonban, az utolsó előtti olimpiai versenynapon, szombaton délelőtt 200 méteren, egyesben meg kellett elégedjen a harmadik helyezéssel.
Az alulról második Janics a cél előtt. Alatta a győztes új-zélandi versenyzőnő
Janics tehát nem szállította a sokak által holtbiztosan bekalkulált aranyérmet, így megesett az a nem várt eset, hogy a korábbi háromszoros olimpiai bajnok ez alkalommal aranyérem nélkül maradt.
- Már a pályára kimenve éreztem, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy szerettem volna – így a mindig szókimondó Natasa. - A rendkívül erős szélben alig tudtam ráfordulni a pályára és ez a bizonytalanság a későbbiekben sem múlt el belőlem. Az ellenszél eleve nem fekszik nekem, ráadásul a rajtom sem sikerült valami fényesen, így be kellett érnem a harmadik hellyel. Nagyon szomorú vagyok, mert kislányom közelgő, első születésnapján szerettem volna őt megajándékozni egy aranyéremmel. Fogalmam sincs, mihez kezdek a jövőben. Egyik percben arra gondolok, hogy befejezem, a másikban pedig a folytatáson töröm a fejemet. Ami biztos: meggyőződésem, hogy ebben a szezonban sokat versenyeztem, s valószínűleg ez a tény is benne volt a tompaságomban.
Douchev-Janics Natasa a londoni olimpiai dobogó harmadik fokán
Úgy gondolom, Douchev-Janics Natasának így sincs semmi oka túlzottan szomorkodni, hiszen tizenegy hónappal a szülés után így visszatérni – erre valóban csak a legnagyobbak képesek. S még egy személyes vélemény: meggyőződésem, hogy nem ez volt az utolsó szó és Natasa 2013-ban ismét a világ legelső vonalában fogja pörgetni a lapátot.