2013.03.14. 16:22          

Foxi „őurasága” is késett - a Kecskemét százmilliót bukott

Ha nem angliai, spanyolországi vagy németországi mércével mérünk, akkor nyugodtan leírhatjuk: igenis elég sok pénz van a magyar labdarúgásban. Éppen elég ahhoz, hogy az itt játszóktól követelni is lehessen, vagy - ha úgy adódik - akár meg is lehessen őket büntetni. Ám miért, miért nem, de mindmáig nagyon egy oldalú az adok-kapok mérlege labdarúgásunkban. Jó példa erre a DVSC-ben játszogató (a labdával és a klub vezetőivel egyaránt szórakozó) Adamo Coulibaly esete, aki rövid időn belül már másodszor megy önkéntes szabadságra.

     Már a téli szabadsága két héttel történt meghosszabbítása is szép teljesítmény volt, szó se róla. Főleg azok után, hogy a LOKI vezetői meg sem szólaltak az ügy kapcsán. Elkenték a dolgot azzal, hogy a mi Adamónk a második csapat keretével kezdte meg a felzárkózást.

Se egy kis büntetés, se egy kis eltiltás az edzések végzése alól (egy hónapig a lelátón nézze a többiek készületét, stb.),  vagy bármi más, amiből a francia talán észrevette volna, hogy nem egészen helyes úton jár.

     Persze a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ha megteheti, miért ne tenné meg. Elvégre senki nem akar sérvet kapni az edzéseken, s mivel a szerződésében egyetlen szó sem utal arra, az ilyen súlyos fegyelmezetlenség esetén mi a teendő, a vezetők felelőssége is tetten érhető.  

     Coulibaly - legjobb tudomásom szerint egy alsóosztályú, francia amatőr klubból érkezett. Feltehetően nem is került sokba, ami persze még nem zárta volna ki annak lehetőségét, hogy a szerződésébe egy- két ellentételezést is bele ne vegyenek. Nem tették, mert ha tették volna, és ennek ellenére elmaradt a megszolgált büntetés, akkor még nagyobb a DVSC illetékeseinek felelőssége (amit ugyancsak soha senki nem vet fel, s természetesen nem is vizsgál)... Nyilvánvaló, hogy az ilyen kihágásokat „feszes” szerződés megléte mellett még gondolatban sem merné senki elkövetni.

     Ráadásul most Coulibaly elérkezettnek látta az időt arra, hogy jól megbüntesse kenyéradóját. A vezetők szerint nem megfelelő erőállapotban lévő csatár ugyanis nyilván megsértődött, és nagy valószínűséggel más országbeli klubokban vesz részt edzéseken, próbajátékokon, s az sem kizárt, hogy már el is ígérkezik valahova az „önkéntes-önkényes” pótszabadság idején. Teheti mindezt érvényes szerződéssel a zsebében, klubja, a LOKI asszisztálásával! Bravó magyar labdarúgás, bravó Debreceni VSC! Ilyenkor mondja az ember, hogy inkább játszanának csetlő-botló magyarok az élvonalbeli klubokban - nem feltétlenül milliókért! - mint ilyen öntörvényű vendégművészek...

     Coulibaly esete természetesen nem egyedülálló. A lehetőség nyilván benne van a levegőben, ezért is fordul elő ilyesmi visszatérően. A Coulibalynál valószínűleg jobb játékost, az utoljára a Kecskemétben játszadozó Foxit például azért nem lehetett eladni, mert „őurasága” szintén késve tért vissza, ráadásul nem is akart elutazni a Hajduk Splithez. A Kecskemét minimum százmilliót bukott - Foxi pedig érintetlen maradt.

     Kedvenc főszereplőm, Paulo Sousa neve is ide kívánkozik. Neki hároméves szerződése volt, másfél év elteltével ráunt a hatalmas sikerekre, s mivel a Videotonnal már másodszor maradt volna le a bajnoki címről, így betitkosított családi okra hivatkozva kért és kapott eltávozást. A birkatürelmű Videoton pedig - érdekes módon - futni hagyta a csodaedzőt...

     S ez csak a jéghegy csúcsa. Hogy mi lehet egy-két szinttel alább, a „dzsumbulyban”, annak elképzeléséhez az én fantáziám túlontúl szegényes...