Sportágtörténeti érdekességről is beszélhetünk a magyar könnyűsúlyú kétpárevezős, Varga Tamás és Hirling Zsolt esetében. A két, még mindig fiatalember ugyanis 2003-ban indult először világbajnokságon – akkor Milánóban az előkelő, hatodik helyen haladtak át a célvonalon.

Egy évvel később, az athéni olimpián már ötödikként zártak, hogy azután 2005-ben a Pető Tibor-Haller Ákos normál súlyú kétpárevezős által 2002-ben és 2003-ban kiharcolt két világbajnoki címet követően Japánban ők is világbajnoki aranyérmet szerezzenek.

Ettől kezdve viszont mindig közbejött valami: a pekingi olimpiáig 10., 7., és 5. helyeket szereztek a világbajnokságokon, hogy azután a kínai fővárosban elérjék pályafutásuk mélypontját, az olimpiai 14. helyet. Ekkor bizony nem sok jót ígért a páros további szereplése. Jó időre abba is hagyták: Varga tovább evezett, Hirling viszont hosszú szünetet tartott, más sportágakban is tesztelte magát.

A nagy fordulat 2011-ben következett be – ekkor ismét összeült a korábban világbajnoki páros.

A hosszú, közös versenyzés hiánya eltűnni látszott, a könnyűsúlyú kétpár VK-szereplései és közös munkája újabb felfutást ígért. A különböző jóslatokkal most ne is foglalkozzunk – a lényeg az, hogy a kvalifikációt kiharcolva, eljutottak Londonba, ahol elsősorban a hazai evezős társadalom nagy várakozással tekintett szereplésük elé.

Az előfutam nem a legjobban sikerült, a reményfutamból kellett kiharcolniuk a továbbjutást. A középdöntő tizenkettes mezőnyének 2. futamában azután már az A-döntő, a legjobb hat közé jutás volt a tét. A magyar duó ezúttal lassabban kezdett, ami nem lett volna baj, ha gyorsabb a folytatás. A hajó ugyan az első ötszáz métert követően végig a hatodik helyen siklott, 1500 méternél még egészen szorosan a többiek mögött haladtak. Ám miután érzékelték, hogy nem tudnak feljebb kerülni, az utolsó 100-150 méteren már láthatóan feladták. Végül a még jobban leállt kubaiakat megelőzve, ötödikként zárták a versenyt.

A versenyt a helyszínen nézte meg Dávid Imre, a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke is.

„Úgy érzem, ennyi volt a fiúkban, ennyire futotta. Be kell látnunk, hogy rendkívül jól felkészült ellenfelekkel találkozhattak Vargáék, akiknek nyilván komoly hátrányt jelentett Hirling deréksérülése. Az előfutam után bizony elég komoly egészségügyi beavatkozásra is szükség volt ahhoz, hogy legalább versenyképes állapotba tudják őt hozni.

Arra a kérdésre, hogy ezek után mit várhatunk a B-döntőben, tehát a 7-12. helyért, szombaton délelőtt, Dávid Imre ezt válaszolta:

„A legjobb hat közé jutott angol, francia és portugál egységek közül különösen ez utóbbi hozott új színt a sportágba. Portugáliában is felfedezték az evezést. Mi több, kemény munkával igyekeznek mind előbbre lépni. Mivel a B-döntőben is igen komoly riválisokkal kell összemérniük tudásukat - elsősorban Kubát és Norvégiát említeném –, így ott a 3-4. hely elérésére van reális lehetőségük. Ez összesítésben a 9-10.helyek egyikét jelenthetné.”

A nagy visszatérés tehát csak részben sikerült, bár az igen szerény pekingi szereplést (14. hely) mindenképpen felülmúlják a 7-12. helyek egyikének megszerzésével.. Feltehetően Varga és Hirling a maga helyén mindent elkövetett, de közben a világ evezős sportja is óriási léptekkel halad előre. Aki nem áll be ebbe a rendkívül magas fordulatszámú versengésbe, az lemarad. Ezt a tendenciát kell elfogadniuk a tehetséges és sokra hivatott fiataloknak, amennyiben valóban a világ élvonalában szeretnének versenyezni a következő években.