2012.12.02. 08:10          

Miért lett csak bronzérmes Atlantában a női kézilabda válogatott?

Az interneten való keringésnek egyaránt vannak pozitív és negatív vonzatai. Az emberfia percek alatt többet olvas össze, mintha egy hétig nézi-hallgatja bármely tévéadás esti híradóját. Ha figyelmesek vagyunk, ráadásul még ügyesen szelektálunk is, csak jól járhatunk.

     Ám előfordul olyan eset is - mint velem most is megesett -, hogy a sok, sporttárgyú írás egyikéből bennem megragadt - és azonnal el nem mentett - néhány sorról később félórás keresgélés után sem tudtam eldönteni: ugyan hol olvastam azokat. Amelyekben már sokadszor az jelent meg, hogy ugyan Hajdu János és Kovács Péter is jelölt volt a női kézilabda kapitányi kinevezésre, de végül a norvég Karl-Erik Böhn lett a befutó. Majd az is olvasható ugyanott, hogy rövidesen Győrben is élvezte a bizalmat.

                                                    Vetési Iván

     Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok megvásárolható: sem Vetési Iván úrtól, asz MKSZ elnökétől, sem Kovács Pétertől, sem mástól. Ezt előrebocsátva kijelentem, amíg ezek a valótlanságok megjelennek, időről időre mindig cáfolni fogom azokat. Böhn urat ugyanis a szakmai csúcs, az edzőbizottság konkrét ellenjavallata (Kovács Péter volt a szakma jelöltje) dacára „tolták be” a kapitányi funkcióba. A színjáték napján volt bejelentéskor Vetési úr főállású kapitányról „mesélt” - Böhn úr pedig - az elnöki ígérettel szöges ellentétben! - éppen két hónappal később már a győri kispadot is elfoglalta. Konkoly Csabát (nem Gyulát, ahogy azt írták!) pedig akkor éppen minden indok nélkül felállították, mondván: a BL megnyeréséhez Böhn úrra van szükség.

                                                    Karl-Erik Böhn

     A BL-győzelem pedig „elrepült”, nem kis részben Böhn úr edzői tehetetlensége miatt, aki a Podgorica elleni kétszer 60 perc során leginkább közelről nézte a meccseket, adminisztrált a jegyzettömbjében, vagy felemelte az ujját. Remélhetőleg a héten kezdődő szerbiai Európa-bajnokságon megszolgálja az ölébe hullott, eddig példátlan hosszúságú, ötéves szerződést. Szögezzük le, a játékosanyag képes a magas helyezés elérésére.

                            Török Bódog

     Edzőkről, kapitányokról egy szomorú esemény is ide kívánkozik. A kézilabdás társadalom pénteken vett végső búcsút Török Bódogtól, az életének 89. évében eltávozott, méltán világhírű szakembertől, a mindmáig egyetlen világbajnoki címet szerzett női kézilabda válogatott felejthetetlen kapitányától. Megható volt látni azt az egységet, amelyet Bogyi bácsi alapozott meg, s amellyel régi játékosai, a még élők szinte kivétel nélkül ott voltak Farkasréten. Idős, agg korban járó kortársak is voltak szép számmal, többek járásukban is erősen korlátozottak. Bár ilyenkor nem szokás névsorolvasást tartani, de az mindenkinek feltűnt, hogy a másik sikeres edző, Laurencz László elfelejtett eljönni.

                                        Laurencz László    

Ez a sajnálatos tény seregnyi dolgot juttat szembe Laurencz Lászlóval kapcsolatosan. Áttételesen csak annyit, (szinte zárójelben), hogy amikor 2010. márciusában meghalt Bilek István nemzetközi sakknagymester, akinek temetésén nem volt ott a szövetség kommunikációs igazgatója, Verőci Zsuzsa nagymesternő, azt is szóvá tettem. Verőci felhívott telefonon és a legutolsó kocsmai hangvételben próbált felelősségre vonni olyasmiért, amiben nyilvánvalóan nem volt igaza.

     Verőci ennek ellenére tetemre hívott és most erre számíthatok Laurencz Lászlótól is. Főleg azok után, hogy sok-sok, az érdemeit elismerő, pozitív hangvételű „dolgozatom” mellett az is előfordult, hogy őt is kritizálni mertem. Például 1990-ben, amikor a lányok az ő vezetésével, „hatalmas fegyvertényként” megnyerték a C-világbajnokságot (tehát az akkori harmadosztályt!), Laci bácsi pedig úgy vette fel az akkor horribilis összegnek számító, félmilliót meghaladó prémiumát, hogy akik ezt neki kiharcolták - a játékosok -, azok csak hónapokkal később és sokszorosan kevesebbet kaphattak kézhez.

                                       Fleckné Babos Ágnes

     Visszaolvastam Laci bácsi kőkemény nyilatkozatát Nagy Lászlóval kapcsolatosan is, amiben neki sok igazsága van. Az általam minden alkalommal világklasszisnak leírt Nagy nevetséges színházával sosem fogok egyetérteni és őt magát, emberként csak „pénznyelő automataként” jelölöm. Laci bácsinál csak az a baj, hogy ő nem egyforma erkölcsi mércével mér. Amikor Nagyot elmarasztalja, magával szemben is lehetne kicsit kritikusabb! Például a sokszor elmarasztalt Fleckné Babos Ágnessel kapcsolatosan. Az 1965-ös világbajnok csapat oszlopos tagja, a későbbi sikeres főiskolai tanárnő ugyanis éveken át dolgozott Laurencz felkérésére (!), másodedzőként a női válogatott mellett. Ha olyan rossz munkát végzett, ha olyan rossz szellemet képviselt, akkor Laci bácsi miért nem köszönte meg neki sokkal korábban a munkáját, miért engedte, hogy „rombolja” a válogatott egységét? Mert hogy Laci bácsi szerint Fleckné az oka annak, hogy válogatottunk az 1996-os, atlantai olimpia nem túl acélos mezőnyében „elakadt” a bronzéremnél, pedig sokkal többre is vihette volna...

     Szóval Fleckné a hibás, legalábbis a nagyközönség erről - eléggé egyoldalúan - mindmáig így van informálva. Pedig ez messze nem így van! Volt ott egy sokkal nagyobb gondot okozó szituáció, ami hónapokon át terhelte és nehezítette a nemzeti együttes felkészítését, eredményességét. Ő pedig Viglási Zsuzsa, az akkor még élvonalbeli Bp. Spartacus átlövője volt, akit Laci bácsi „ezerrel” akart „betuszakolni” az olimpiai keretbe. Víglási ugyanis az 1966-tól máig regnáló „Szpari” elnökének, Pazár Sándornak legközelebbi hozzátartozója. Nyílt titok volt, hogy Pazár mindent beígért (állást, kocsit, stb.) Laurencznek, amennyiben Víglási kijut az olimpiára.

                                                Víglási Zsuzsa

     Laci bácsi hősiesen küzdött is, de a stabil NB I-es játékos, a bajnokságban egyébként gólerős Víglásinak sehogyan sem ment a címeres mezben a bizonyítás. Közben a nála egyértelműen jobb kézilabdázó, Tóthné Szabó Melinda teljesen háttérbe lett szorítva.

                                  Tóthné Szabó Melinda

Az olimpia előtti utolsó felkészülési tornán, Norvégiában azután végképp betelt a pohár. Víglási azon a szinten ismételten csődöt mondott, mire Sinka László főtitkár felszólította Laci bácsit, hogy nevezze meg az utolsó, kiutazó játékost. A Mester hosszas halogatást követően salamoni döntést hozott: nem az általa ellehetetlenített Szabó Melindát jelölte, hanem az előzőleg szóba sem került, már nyári szabadságát töltő, ferencvárosi Tóth Beatrixet.                

      A fentiekből sok tanulság levonható. Talán leginkább az, hogy az az ember ne szidja Nagy Lászlót a pénzéhségéért, aki a maga helyén legalább annyira szereti a főniciaiak találmányát, és koránt sem mindig az illendőség szabályai szerint. Ami pedig Török Bódog utolsó útját illeti, ha valakinek, hát Laurecz Lászlónak illett volna tiszteletét tennie annak a kiválóságnak a hamvai előtt, akitől ő maga is sokat tanulhatott edzői pályafutása során.