2012.12.16. 22:54
Jót tesz a női kézilabdázásnak a trónfosztás
Szinte még csak órák teltek el azóta, hogy azt merészeltem jósolni: Montenegró meglepheti Norvégiát a döntőben. Bár nem játszom semmiféle tippmixen, vagy ahhoz hasonló játékban, de ezt utólag is biztosra veszem: Norvégiáért fizettek kevesebbet, míg Montenegró megjátszása több pénzt hozott volna a perselybe. Ami a lényeg: akik látták az Európa-bajnokság Norvégia - Montenegró döntőjét, óriási meccset követhettek végig.
Előbb azért néhány szót a mieinkről. Ez a bronzéremért vívott csata messze nem érte el a döntő színvonalát. A szerbek valószínűleg nagyon elfáradtak a montenegróiak ellen, míg a mieinkből feltehetően kevesebbet vett ki a sima norvég győzelem. Ez persze mit sem von le az örömteli tényből, mely szerint Magyarország Eb-bronzérmes lett, s 2013-ban selejtező nélkül játszhat majd a világbajnokságon. Örüljünk a harmadik helynek, s legyünk egyben tárgyilagosak is: ez a magyar válogatott még nem érett meg arra, hogy döntőt játszhasson. A norvég és a montenegrói együttes ugyanis egyértelműen kiemelkedett a többiek közül.
Nem titkolom - pedig ritkán szoktam egyenesben drukkolni valamely csata egyik vagy másik részvevőjének! -, ez alkalommal teljes gőzzel szorítottam a montenegróiak sikeréért.
S még véletlenül sem azért, mert olyan szépek lettek volna ezek a délvidéki hölgyek. A norvégok ugyanis összességében sokkal csinosabb lányokból-asszonyokból álltak össze. Szóval csak és kizárólag a kis országnak szurkoltam, amely alig ötéves önálló múltra tekint vissza, s mindössze 660 ezer lakosa van, tehát lélekszámát illetően tizenötször kisebb, mint Magyarország.
Montenegrót egyedülálló küzdőképességű sportolói teszik nagyhatalommá egyes sportágakban. Volt szerencsém a 2008-as, pekingi olimpia férfi vízilabdatornájának nyitómeccsén megnézni a Montenegró - Magyarország ütközetet. Az akkor csak néhány hónapos léttel rendelkező Montenegró pólósai akkor is hatalmas szívvel küzdöttek és jobbára vezettek is a mieink ellen. Olyannyira, hogy Varga Dénes csak négy másodperccel a vége előtt tudta döntetlenre menteni azt az erőpróbát. Idén, Londonban viszont már azt kellett végignéznem, hogy a második játéknapon Montenegró pólósai nem csak vezettek, hanem nyertek is a háromszoros olimpiai bajnok magyarokkal szemben. Érdekes hasonlóság: ismét Varga Dénes próbálkozhatott utoljára, de ugyancsak másodpercekkel a végső dudaszó felhangzása előtti, túl éles szögből leadott lövése a felső kapufát érintve hagyta el a játékteret. Így maradt a 11-10-es végeredmény.
Montenegró nem csak vízilabdában tünteti ki magát, hanem például női kézilabdázásban is. A fél világválogatottal felálló Győri ETO ez év tavaszán képtelen volt megnyerni a BL-döntőt a montenegróiak reprezentatív együttese, a Buducsnoszt ellenében. Pedig nekik csak két külföldi játékosuk volt, s közülük a német Althaus ugyancsak keveset volt a pályán a mindent eldöntő visszavágón.
Nos, ezek a tigrisek most, Belgrádban ismét bizonyítottak. Miután jókora csatában verték a szerbeket az elődöntőben, a fináléban is hatcsillagos produkcióval álltak elő. Az első 60 perc során sem játszottak semmilyen szempontból alárendelt szerepet, sőt! Ha nem kapnak egy erősen vitatható kiállítást, már akkor sem egyenlítenek az északiak. A döntetlent követő kétszeri hosszabbításban pedig nekik volt nagyobb szívük. Képesek voltak egy újabb, immár jogos emberhátrányt „kibekkelni”, hogy azután az utolsó öt percben alaposan felborítsák a papírformát és egyértelművé tegyék végső sikerüket.
A fentebb leírtak alapján úgy érzem, már korábban is jogosan lettek kedvenceim e kis ország jeles képviselői. Határtalan küzdőképességük nemzeti öntudatukat is tovább erősíti, ami szintén dícséretes és követendő minden nemzet legjobbjai számára. Így a mieink harmadik helyét követően örömöm teljes lett, s a következőkben sem tágítok a montenegrói tigrisek mellől. Legalább is szurkolóként semmiképpen sem váltok. Korea és Ausztrália után immár végérvényesen Montenegró is a szívem csücskében foglal helyet.
