2012.11.13. 05:56          

Négy, ipponos vereség után szerzett olimpiai bronzérmet

A világ- és Európa-bajnokságokon leginkább jól, olykor egyenesen kiválóan szerepelt, mindenkori magyar judó válogatottnak - a közbenső évek hangos sikerei ellenére - pontosan két évtizedet kellett várnia az újabb olimpiai éremre. A barcelonai aranyérmet (Kovács Antal), a két ezüstöt (Csák József, Hajtós Bertalan) és egy bronzérmet (Csősz Imre) a sokszor biztatónak tűnt előzmények ellenére nem követték további ötkarikás, dobogós helyezések.

     A jég 2012-ben., a londoni játékokon tört meg, Csernoviczki Éva jóvoltából. A tatabányaiak kiválósága ezzel az eredményével folytatta eddig is igen sikeres - és további érmeket is ígérő - pályafutását. Ő ugyanis már korábban, a korosztályos versenyeken alapozta meg karrierjét: az ifjúsági, a junior, majd az U23-as Európa-bajnokságon begyűjtött érmeit követően a felnőttek között is igen jól áll. Eddig a kontinens bajnokságokról három ezüst- és két bronzérmet sikerült elhoznia, s gyűjteményéhez még hozzá tartozik a 2011-es világbajnokságon kiharcolt harmadik hely medálja is, amely 2012-ben legértékesebb darabbal, a londoni olimpia bronzérmével gyarapodott.

     - Bár még a fiatalabb versenyzők közé tartozom, azért ezekben az eredményekben lassan két évtizedes munka van - válaszolt az érdeklődésre a felnőttként a 48 kilósok között tatamira lépő Éva. - Én ugyanis már 1993-ban, hétéves koromban ott voltam az edzőteremben édesapámmal, aki a mai napig is az edzőm. Akkor még az újpestiek kihelyezett tagozataként működött a judó szakosztály Tatabányán, amely a jelenlegi szervezeti formában 2001. óta létezik.

     - Mikor fordult komolyra a dolog, mikor jött az első, figyelmet érdemlő eredmény?

     - Tízéves lehettem, amikor Újpesten, a Karácsony Kupán első lettem és ez a siker engem akkor nagyon „feldobott”. Később a sort sikerült folytatnom, az ifjúsági és junior Európa-bajnokságokon szerzett érmek pedig végleg megszabták a következő évek tennivalóit.

     - Nem vitás, Önnek a tatamin a helye, hiszen a nemzetközi élmezőny tagjai között mondhatni, bérelt helye van. A pekingi olimpiai 7. helyét követően pedig csattanós válasz volt a londoni harmadik hely.

     - Azóta sokat fejlődtem édesapám irányításával, miként rutin dolgában is jóval jobban állok. Nem vagyok híve a sok versenynek, a kevesebbre viszont mindig igyekszem koncentráltan készülni és jó formában lenni. A fogyasztással nekem is megvannak a magam gondjai, hiszen az én testsúlyomból általában három kilót leadni, ez egyáltalán nem könnyű dolog.   

     - Miért jó, hogy az édesapja az edzője is egy személyben? S volt-e ebből a kettős szereposztásból kifolyólag extra feszültség kettejük között?

     - A bizalom és a folyamatos kommunikáció nagyon fontos egy versenyző életében, s ezen a téren mi igen jól állunk - hangsúlyozta Éva. - Édesapám jobban ismer engem, mintha egy civil ember lenne a mesterem. Így ő hamarabb észre is veszi, ha valami nem úgy megy, ahogy kellene. Nekem nagyon fontos, hogy mindig megkérdezi: hol, mikor, melyik versenyen szeretnék indulni. Amikor viszont már pontosítottuk az éves programot, attól csak egészen kivételes esetben szoktunk eltérni.

     - A számára nagy sikert hozott ötkarikás játékok előtt hogyan értékelte súlycsoportja esélyeit?

     - A huszonnégyes mezőnyben két riválissal számoltam leginkább: a nyolcszoros Európa-bajnok, pekingi első, román Alina Dumitruval és a jóval fiatalabb, de szakmailag már előbbre tartó japán Fukumi Tomokával. A végső győztes brazil Sarah Menezesre csak utánuk gondoltam.

     - Még az olimpia előtt azt nyilatkozta: komoly hátrányt jelenthet, hogy nincs magyar a bírók között...

     - És ez valahol be is igazolódott, hiszen aput is elküldték a bronzmeccsem közben, míg másokkal nem voltak olyan szigorúak. Szerencsére így is nyerni tudtam japán riválisom ellen, pedig korábban négyszer is ipponnal kaptam ki tőle.  

     - Mégis, hogy tudta hozni ezt a döntő ütközetet?

     - Bár sűrűbben jöttek a meccseim, mégis én voltam az erősebb. Nagyon akartam ezt a győzelmet, amelyet végül egy jól indított kis külső horogdobással sikerült is megszerezni.   

     - Itthon pedig ünneplők sokasága fogadta és az élménybeszámolóknak még távolról sincs vége...

     - Szívesen megyek mindenhova, pedig novemberben már teljes gőzzel kellett edzenem is, mivel a 2013-as versenyszezon hamar kezdődik. Közben a majdani, civil életemre is gondolnom kell, ezért tanulok a Zsigmond Király Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakán, ahol közel vagyok a diploma megszerzéséhez. A versenyzésről viszont legalább 2016-ig nem akarok lemondani, mert nagyon motivál egy újabb olimpiai részvétel lehetősége.

     - A judón kívül más sportág mennyire érdekli?

     - A labdarúgás mindenképpen! Világszinten a braziloknak, Európában pedig a portugáloknak és a cseheknek drukkolok.