2012.11.04. 13:44          



Decemberben már többet fogunk tudni róluk

A fiatalok mellett a hazai úszósport nagyjai is elindultak a rövidpályás országos bajnokságon, Százhalombattán. Ha már ott voltak, majd mindegyikük nyert egy-egy egyéni számot. A Londonban győztes Gyurta Dániel örül idejének. Cseh László saját bevallása szerint még lassú, de cél a decemberi jó forma, Kis Gergő pedig élvezi a kiváló dubaji körülményeket.

   Gyurta Dániel: „Öt hete kezdtem újra az edzéseket, kifejezetten jólesik a munka, azért a nyáron történtek, mondjuk úgy, igen sok erőt adnak. Annak külön örülök, hogy bár nem tértem vissza túl régen, máris fél másodpercre vagyok a legjobb időmtől, ez nagyon jó jel.”

   Cseh László: „Még lassú vagyok, de ennek most így kell lennie, mert nagyon keményen edzek. A lényeg, hogy a decemberi rövidpályás világbajnokságra legyek formában, most az a fő cél.”

Kis Gergő_MOB.jpg

   Kis Gergő: „A tervek szerint most egy kicsit feltöltődöm, ami Dubajban meglehetősen könnyű, hiszen tökéletes körülmények között úszhatok, és megmondom őszintén, amióta kint vagyok, egyszer sem voltam szomorú. Itthon azért más volt a helyzet... Egyelőre úgy gondolom, jövő nyáron négyszázon és nyolcszázon akarok majd versenyezni, de azért nem felejtem el az ezerötszázat, azt az Eb-n is bevállalom még, azt hiszem. Ez a 400 méter jól esett, bár másfél másodperccel jobbat vártam magamtól.”

 

(Forrás: MTI, fotó: JochaPress)

süti beállítások módosítása