2012.10.18. 09:39          



Még Nikola Karabatics van megsértve

A bundabotrányba keveredett francia bajnok Montpellier felfüggesztette Nikola Karabaticsnak, az ügyben érintett olimpiai, világ- és Eb-győztes játékosa szerződését.

Montpellier elnöke_1.jpg

Rémy Lévy, a klub elnöke (a képen) szerdán jelentette be, hogy a 28 éves kézilabdázóval és négy csapattársával kötött megállapodásokat egyelőre érvénytelennek tekinti az egyesület. A sportvezető hozzátette, ezt az intézkedést nem a Montpellier kezdeményezte, a szerződések felfüggesztése a folyamatban lévő nyomozás része. Karabatics mindeközben egy médiaturné keretein belül tovább bizonygatta ártatlanságát, s úgy fogalmazott: "Elegem van már ebből a cirkuszból!"



Az ügyben eddig hét büntetőeljárás indult, többek között Nikola Karabatics, valamint testvére, Luka, a szintén olimpiai bajnok francia Samuel Honrubia, továbbá a szlovén Primoz Prost és a szerb Mladen Bojinovics ellen.  Az említett játékosok nem szerepeltek a Hamburg elleni BL találkozón.

Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint Nikola Karabatics tavasszal 1500 eurót vett fel egy bankjegy-automatából, majd az élettársa az ő nevében kötött fogadást, és felvette a nyereményt. Hasonló dolog történt Luka Karabatics esetében is. A fivérek mellett 16 további személyt vett őrizetbe a rendőrség - a Bajnokok Ligájában is érdekelt Montpellier-ből összesen hét játékost - szeptember 23-án a Paris Saint-Germain otthonában rendezett bajnoki után.

A rendőrség a 2008 óta minden évben bajnoki aranyérmes Montpellier május 12-én játszott, Cesson-Sévigné elleni meccsével összefüggésben vizsgálódik korrupció és csalás gyanújával, mivel a találkozóra gyanús fogadásokat tettek, 88 ezer eurós értékben, amellyel a nyeremény több mint 300 ezer euróra rúgott. A mérkőzést nagy meglepetésre 31-28-ra elveszítette az addigra a bajnoki címet már elnyerő Montpellier.

Egy kézilabda-mérkőzésre egyébként átlagosan ötezer eurós összegben szoktak fogadást kötni.

(Forrás, fotó: MTI)

 

süti beállítások módosítása