2012.05.06. 10:23          



Csőke József hétezer filmriportot is készített

Csőke József_MOB.jpgHat olimpia magyar sikereit rögzítette filmszalagra, s ő volt a labdarúgás történetének egyik legnagyobb szenzációja, az otthonukban 90 éve veretlen angolok feletti 6-3, az „Évszázad mérkőzése” egyik operatőrje is.

A magyar sportfilmezés meghatározó egyénisége, a filmrendező-szerkesztő és operatőr, a magyar olimpiai mozgalom jeles képviselője, Csőke József hosszas betegeskedést követően, 85 éves korában elhunyt.

A Balázs Béla-díjas rendező, a Magyar Olimpiai Bizottság Média díjával, a Magyar Sportért Érdeméremmel, a MOB Fair Play díjával és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett, érdemes művész  1950-től dolgozott a Magyar Filmhíradónál, s csaknem fél évszázadon át rendezett, illetve forgatott. Felbecsülhetetlen értékű filmarchívumában olimpiai bajnokaink döntő többségéről őrzött sikereiket bemutató, egyéniségeiket hozzánk közel hozó felvételeket.

Kivételes pályafutása során nem kevesebb, mint 29 sportág legfontosabb eseményeit örökítette meg. Nevéhez hétezer riport és félezer dokumentumfilm elkészítése is kötődik. Hatszáz filmjének négyötöde sport témát jelenített meg, a többiek politikai-, illetve társadalmi eseményeket dolgoztak fel.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 2008-ban Életmű-díjjal tüntette ki.

süti beállítások módosítása