2012.01.14. 14:03          

Sinka Brigitta nevére már csak az idősebb korosztály emlékezik. Nem is csoda, hiszen bár huszonnyolcszor indult a magyar női egyéni sakkbajnoki döntőben, legnagyobb sikereit az ötvenes-hatvanas években érte el. Az utóbbi hónapokban viszont ismét
„forgalomba jött” a neve, mégpedig egy Guinnes-rekordkisérlet apropóján. A Vörös Meteor, az MTK-VM, majd az MTK versenyzője ugyanis november 25-én szülőfalujában, Békésszentandráson sakkszimultánozásban egy komoly mérföldkövet lépett át: az általa lejátszott partik száma ugyanis tízezer négyre emelkedett!

     - Másfél évvel ez előtt a Magyar Sakkvilág című folyóirat egyik munkatársa, Jakobecz László mozdította meg a fantáziámat azzal, hogy az általam már korábban, dokumentálhatóan lejátszott 9.056 szimultán partit továbbvihetném egy tízezres rekord eléréséig. Mivel a sakk mindig is az életem középpontjában állt, így nem sokat kellett győzködni azért, hogy több, mint húsz esztendős, teljes játékszünet után ismét nekifeszüljek.

     - Mielőtt az immár túlteljesített cél elérésének részleteibe belemennénk, bizonyára jó lenne, ha a fiatalabb nemzedékeknek is bemutatná magát: kicsoda is Sinka Brigitta, és milyen életpálya megfutását követően jutott el odáig, hogy „mindjárt” nyolcvannégy évesen (januárban lesz a születésnapja) egy különös rekord büszke tulajdonosának mondhatja magát.
     - Békésszentandráson születtem, s ott is éltünk egy onnan hét kilométernyire lévő tanyán. Öt éves voltam, amikor édesapám partiját figyelgetve, a már „levadászott” figuráknak kezdetleges ruhácskákat csináltam. Később teljesen autodidakta módon elkezdtem sakkozgatni, s hamarosan az egyébként szabó mesterként dolgozó unokabátyám ellen nyerni tudtam. Rajta keresztül ismertem meg a jó játékos hírében állt helyi papot is, akit szintén sikerült legyőznöm. Amikor pedig a szarvasi sakkválogatott kihívta a békésszentandrásiak legjobbjait, végképp felfigyeltek rám. A tizennégy táblán ugyanis egyedül én nyertem Békésszentandrásnak teljes pontot, a másik tizenhárom emberünk pedig kiharcolt még két döntetlent.

      - Ekkor tizenhét éves volt, s úgy tűnt, érdemes komolyabban is foglalkoznia a 64 mező világával.
     - Tizennégyen éltünk tizenöt hektár földből, ami persze kemény fizikai munkát rótt mindannyiunkra. Talán természetes, hogy fiatal lányként szerettem volna ebből a körből kitörni. Más munkalehetőség
a közelben nem volt, így 1950-ben az első próbálkozásért a hatvan kilométernyire lévő Szolnokra kellett mennem. Ott eredetileg varrni tanultam, mellette az első sakkleckéket is megkaptam a helyi MÁV edzőjétől, Dalkó Nándortól. Persze ha jött egy telefon, hogy otthon segíteni kell, amint lehetett, hazabicikliztem Békésszentandrásra.

     - Szolnokon nem sokat időzött...        
     - A varrást feladtam, mert munkát kaptam a MÉH Vállalatnál. Onnan Hatvanba, Hevesre, majd Gyöngyösre helyeztek, végül Eger következett. Közben a vonaton találkoztam Ozsváth András sakkmesterrel, akitől sokat tanultam. 1952. tavaszán pedig - ágyrajáróként -  kikötöttem Budapesten.

     - Ekkor indult versenyzői pályafutása.
     - Végignéztem a női bajnoki döntőt, barátságos meccseken több részvevőt is legyőztem. Eljutottam az akkori legpatinásabb sakk klubba, a Vörös Meteorba. A hetenkénti tematikus előadások révén megismerhettem Szabó László nagymestert, majd Portisch Lajost, Forintos Győzőt, Lengyel Leventét és más éljátékosokat is. Rajtuk kívül Alföldi László, majd Jeney Ferenc is oktatott engem.

     - 1957-ben az első alkalommal megrendezett női sakkolimpiára utazó magyar csapatnak már Ön is tagja volt.    
     - A háromfős válogatottban engem rangsoroltak a második helyre, de a hollandiai Emmenbe adminisztratív okok miatt nem utazhattam ki. Négy évvel később ismét Emmen adott otthont a második női sakkolimpiának, de ott sem ülhettem asztalhoz. Mire kiharcoltam az útlevelemet és egy hét késéssel a többiek után indulhattam, a rendezők - arra hivatkozva, hogy pihent erőként érkeztem - nem engedtek beszállni.   

     - A sakkolimpiákkal nem volt szerencséje, miközben többször is második-harmadik helyen végzett a magyar bajnokságokon. Közben keményen dolgozott: a munka mellett pedig mérlegképes könyvelő képesítést is szerzett. Gyakran versenyezhetett külföldön is, miközben itthon sokat tett sportága népszerűsítéséért.
     - Miután 1961-ben, a sakkolimpián a rendezők amolyan vigaszdíjként, amiért nem engedtek asztalhoz ülni, szerveztek nekem egy hattáblás szimultánt, nagyon megtetszett nekem ez a játékforma. Itthon a MÉH Vállalat népszerűsítése okán rendszeresen tartottam szimultánokat Pest megyében - egy alkalommal Gödöllőn például 103 ellenféllel mérkőztem meg. Az 1984-ben volt nyugdíjazásomig teljesítettem azt a bizonyos 9.056 partit. Egyébként versenyzőként is elég aktív voltam; egyéni viadalon utoljára 1989-ben, Balatonberényben sakkoztam. Bár már hatvan fölött jártam, mégis csak azért vonultam vissza nagy hirtelen, mert kiderült, hogy bátyám, Sinka Mátyás grafikusművész súlyos beteg. Az orvosok néhány hónapot ígértek; az én gondos ápolásom is benne van abban, hogy még több, mint hét évig élt. Negyvenhét település címerét - köztük Békésszentandrásét is - ő készítette el.

     - Érdekes életútja vargabetűit követve visszaérkeznénk a jelenbe, a Guinnes-rekordot ígérő sakkszimultánok világába.
     - Bár a megelőző években hat, különböző fokozatú agyvérzésen mentem át, szerencsére túléltem ezeket. Amióta pedig - immár másfél esztendeje - ezek a szimultánok kerültek az életem középpontjába, kimondottan jól érzem magamat. A tízezredik partit mindenképpen szülőfalumban szerettem volna játszani, ami meg is történt. Eddig 8618 győzelem, 922 döntetlen és 464 vereség a mérlegem. Jelenleg tizenkilenc meghívásom van, de mielőtt tovább folytatnám a sorozatot, az első szimultánt Budapesten, a parlamenti képviselők csapata ellen szeretném lejátszani. Ehhez rendelkezem Czene Attila államtitkár írásos, támogató soraival.

Forrás és fotó: Jocha(Press) Károly

Megjelent: Nemzeti Sport, 2012. 01. 14.