2012.05.18. 08:34          

Mit is mondott Kelecsényi Ernő klubelnök?

Napok óta érleltem magamban az itt következő sorokat. A legjobb kiindulópontnak az ígérkezett, hogy előjáróban szögezzük le: Görbicz Anita minden vitán felül világklasszis. Sőt!

Azt is meg lehet kockáztatni, hogy a világ egyik legjobb játékosa. Talán még az sem túlzás, ha azt állítom: a ritkán összeálló világválogatott első sorába is simán belefér.

Görbicz után dicsérhetjük klubját, a Győri ETO KC-t is. Legalábbis ha csak a puszta tényeket nézzük. A Győr évek óta egyeduralkodónak számít a magyar női kézilabdázásban. A Ferencváros ugyan hősies küzdelemben, önmagát felülmúlva, jócskán megnehezítette a bajnoki finálé második 60 percén a dolgukat szerdán este, de végül csak győzött a túlerő.

Arról most felesleges elmélkedni, mi lett volna, ha Zsivkovics belövi a hetest. Az ezt követő büntetőpárbajban még ötven százalékban esélyes Ferencváros győzelme esetén is nagyobb eséllyel indult volna neki a harmadik meccsnek a Győr, mint a vitán felül egyre erősebb kihívója.

Az újabb bajnoki cím tehát megvan, ezt nagyon jól le lehet adminisztrálni a hazai sajtóban, a szponzorok felé és így tovább. Amikor azonban a nemzetközi eredményesség kerül terítékre, már koránt sem ennyire egyértelmű az adható válasz. Az a csapat, amely hét, európai kupadöntőből egyet sem tud megnyerni, ott azért valami bajnak is kell lennie.

Vagy egyszerűen csak hiányzik valami. Például az, amire már tettem finom célzást a Buducsnoszt elleni oda-visszavágót követően. Tudni illik a nemzeti hovatartozásra. Tudom, mindjárt lehuhognak számosan, s van is némi igazuk. Elvégre a legerősebb férfi klubok ugyancsak tele vannak vendégjátékosokkal. Elég csak a Barcelona, az Atletico Madrid vagy éppen a Kiel gárdájánál névsorolvasást tartani.

A nőknél azért (még) más a helyzet. Az ő Bajnokok Ligájára még nem állt össze annyi pénz, mint a férfiakénál. Ezért az erők koncentrálódása is lassabban zajlik. Amíg ezen a területen nem alakulnak a férfiakéhoz hasonló óriásklubok, addig lett volna szerencsésebb megnyerni a BL-t. A Győr pedig félúton van: sem nem nemzeti erőkre épül, sem nem akkora erőkkel rendelkezik, amelyek révén minden riválist egyértelműen le tudott volna gyűrni.

Itt jutok el oda, hogy igyekezzek megérteni a győri klubelnök, Kelecsényi Ernő interjújának lényegét, amelyet a podgoricai vereséget követően adott a sportnapilapnak. Az elnök a döntő előtt esélyesebbnek vélte csapatát és hogy ez az esélyesebbség nem realizálódott, annak elsődleges okát a „kegyetlenség határát súroló csatában” látja. Érdekes módon a DIGI tévé kommentátora  - akit aligha vettek meg a podgoricaiak - nem különösebben kritizálta a bírók működését, éppen ellenkezőleg. A dán játékvezetők menet közben többször is elismerő szavakban részesültek.

Az utolsó passzusban szintén érdekes félmondatokat fogalmazott meg Kelecsényi Ernő. Azt mondja, hogy „Nekünk kedvezőtlenebbé vált a visszavágóra kialakult helyzet. Nem tudtunk teljes csapattal kiállni, hiszen Vérten hiányzott, Hornyák pedig sérülten vállalta a visszavágót.”  Előbb a teljes csapatról. Vérten Orsolya évek óta egyik sérülésből a másikba esik, mert sosem tudja magát kipihenni, mindig idő előtt kellett visszaállnia edzésbe, illetve a meccsekre. Hogy Hornyák sérülten játszott? Elismerés érte, de arról egy szó sem esik, hogy az ellenfélnél ugyan volt-e, aki hozzá hasonlóan nem teljesen egészségesen lépett pályára.

Ha én lennék az elnök, nem hallgattam volna el, hogy a Radicsevics-Lekics jobbszárny milyen mélyen a tőle elvárható szint alatt teljesített. S hogy Karl-Erik Böhn ennek ellenére egyetlen percet sem adott a Ferencváros ellen is a pályát felszántó Orbán Adriennek. Azt meg már csak féllábon állva merem lepötyögni, hogy a Buducsnoszt elleni két meccsen 21 gólt dobott Görbicz Anita ( csak gratulálni lehet hozzá!) a győri, első összecsapáson az utolsó percekben milyen könnyelmű labdaeladásokkal (is) vétette magát észre.

A tárgyilagos elnök minielemzésben legalább két-három szó erejéig ennek is benne kellett volna lennie. Mert hogy az eladott labdák miatt is vált „kedvezőtlenebbé” a visszavágóra kialakult helyzet.

Hogy ezek az egyoldalú vélekedések, az örökös elkendőzések, a kisebb-nagyobb problémák szőnyeg alá söprögetése mibe került már eddig is a magyar sportnak, arról regényeket lehetne írni. Pedig csak a tények reális elemzésén keresztül lehet előbbre lépni.

Ez a tárgyilagosság az egyik legnagyobb hiánycikk a magyar sportban. Legalább akkora, mint a sokat hangoztatott pénztelenség!