2013.02.06. 23:41          



Hat vereség után magyar sikerek a Bocskai István Emlékversenyen

Kellett egy kicsit várni az első sikerre, de aztán egyik magyar győzelem követte a másikat az 57. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny első napján, amikor a legjobb nyolc közé kerülés volt a tét. Szellő Imre lecsapta fehérorosz ellenfelét, Harcsa Zoltán fölényesen győzött, és Rüll Tamás személyében egy új reményteljes nehézsúlyú került fel a magyar bunyó térképére.

     Szerda délután 19 pár lépett szorítóba, és kezdetben bizony szívtuk a fogunkat. Az első hat, magyar érdekeltségű meccsen ugyanis alulmaradtak versenyzőink, habár a 49 kilós Lakatos Istvánt és az 56 kilós Berna Dávidot nyugodtan ki lehetett volna hozni győztesnek, csakhogy – a nemzetközi mezőnyben szinte példa nélküli módon – a hazai szorító nem előnynek, hanem hátránynak számított a pontozóknál.

     A többi meccsen nem lehetett vita, így érkeztünk el hat vereség után az ifjúsági olimpiai bronzérmes, felnőtt olimpiai ötödik helyezett Harcsa Zoltán mérkőzéséhez. A kispesti fiatalember, Szántó Imre tanítványa végig sokkal jobb volt walesi ellenfelénél, a harmadik menetben számoltak is a britre, Harcsa 17-4-es pontozással magabiztosan győzött, és a következő körben, immár a dobogóért a szlovén Aljaz Venkóval találkozik.

Szanto_Imre_kozelrol.jpg

                                                          Szántó Imre, Öcsi bácsi

      Ha egyszer egy üzlet beindul… A 91 kilóban három magyar is győzött és az erőnyerő Darmos Józseffel együtt négyen vannak a negyeddöntőben! Előbb Kálmán Attila, a Tápiómente „óriásbébije” győzött úgy, hogy a pontozóknál 14-9-re rosszabbul állt, de szépen jött fel, és egy bombájával eltörte horvát ellenfele orrát. Filipi rettenetesen vérzett, le is léptették, Kálmánnak orosz ellenfele lesz a következő körben. „Átaludtam az első két menetet, de aztán egy felütéssel eltörtem az orrát” – mondta Lantos Gyula tanítványa.

     Rüll Tamást nem nagyon ismerjük, a 24 éves óbudai bunyós egy éve bokszol komolyabban, de szép jövő előtt áll. Most hatalmas hajrával 15-11-re megverte kazah ellenfelét, ami nem akármilyen fegyvertény. „Szeretnék ott lenni májusban a minszki Európa-bajnokságon” – jelentette ki Rüll.

     Nem lesz könnyű dolga, mert Szellő Imre is ott akar lenni, és a korábbi 81 kilós Eb-bronzérmes most a nehézsúlyban kirobbanó formában bokszol. Kissé álmosan kezdett, el is bukta az első menetet, de aztán egy borzalmas jobbegyenessel úgy megrendítette fehérorosz riválisát, hogy Kalejev azt sem tudta, hol van, repült is a törülköző.

     A következő forduló csemegéje a Rüll-Szellő összecsapás lesz!

     Immár az esti programban Varga Miklós is bemutatkozott, a hajdúsámsoniak könnyűsúlyú Eb-bronzérmese 14-13-as pontozással verte a walesi Joseph Cordinát, akivel korábban együtt bokszolt a milánói WSB-klubban.

     Eredmények:

49 kg: Lakatos István-Rami el-Avadi (egyiptomi) p. v. 11-13

56 kg: Berna Dávid-Tigran Uzlijan (orosz) p.v. 9-11

           Rusztam Rusztamov (kazah)-Lakatos Krisztián p. gy. 21-9

64 kg: Mohamed Eszlam (egyiptomi)-Pásztor György d. f. 2. m.

           Takács József-Vitalij Vorobjov (fehérorosz) p. v. 3-12

           Zach Davies (walesi)-Török János p. gy. 13-7

75 kg: Harcsa Zoltán-Aaron Bird (walesi) p. gy. 17-4

91 kg: Josip Bepo Filipi (horvát)-Kálmán Attila sérülés miatt leléptetés 3. m.

           Rüll Tamás-Madi Kabijev (kazah) p. gy. 15-11

       Alekszandr Kalejev (fehérorosz)-Szellő Imre 2. m. feladás

       Vang Hszüen-hszüen (kínai)-Deél Szabolcs p. gy. 12-1

60 kg: Varga Miklós-Joseph Cordina (walesi) p. gy. 14-13

     Fodor Milán, a Vasas 60 kilós fiatalja is győzött, méghozzá simán, miként klubtársa, a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs is, csakhogy utóbbi véres verejtékkel, 10-9-re. Egy másodperccel a végső gongszó előtt még 9-9-re állt a meccs a moldovai Alexei Puscassal, a végén valahonnan előkerült egy pont, ezzel győzött 10-9-re Bendzsi. Nem volt felhőtlenül boldog az eredményhirdetésnél a 69 kilós magyar, úgy tűnt, nem elégedett a teljesítményével.

     Az újabb magyar siker ugyanebben a súlycsoportban született meg, a nyíregyházi Szilvai László 13-11-re legyőzte a fehérorosz Vagyim Pankovot, ez bizony kellemes meglepetés! Szilvai még csak 19 éves, most került fel a felnőttek közé, jó kis bokszoló válhat belőle – sőt, talán már most is az.

     Herczeg egy súlycsoporttal feljebb indult, mint a saját kategóriája, a 64 kg – az ok prózai, egy bántó baki következtében reggel a mérlegelésnél pár dekával átesett a súlyhatáron. Így hát a 69 kilóban indult, és – majdnem megverte az aktuális olasz bajnokot. Két ponttal látták jobbnak a pontozók Morellót – nem volt igazuk.

     81 kilóban a nyíregyházi Hosszú Ferenc remek boksszal verte a lengyelt, akire kétszer is számoltak, Nagy Péter és Hámori Ádám szoros meccsen maradt alul, utóbbi egyetlen ponttal úgy, hogy a mérkőzés kétharmadában vezetett. Kár érte…

Esti program

60 kg: Varga Miklós-Joseph Cordina (walesi) p. gy. 14-13

           Jaroszlav Sis (fehérorosz)-Fodor Milán p. v. 6-12

           Dmitrij Poljanszkij (orosz)-Siroki László 1. m. feladás

69 kg: Bacskai Balázs-Alexei Puscas (moldovai) p. gy. 10-9

           Alekszandr Ivanov (orosz)-Szimler Áron p. gy. 16-5

           Szilvai László-Vagyim Pankov (fehérorosz) p. gy. 13-11

           Dario Morello (olasz)-Herczeg József p. gy. 12-10

81 kg: Hosszú Ferenc-Michal Gerlecki (lengyel) p. gy. 16-10

           Damir Plantic (horvát)-Nagy Péter p. gy. 14-12

           Hámori Ádám-Adriano Sperandio (olasz) p. v. 9-10

Forrás: Ökölvívó Szövetség, fotó: JochaPress

 

süti beállítások módosítása