2013.02.05. 09:10          



A túlzott bevásárlások nem segítik a magyar kézilabdázást

Magyarország kézilabdában mindenképpen nagyhatalomnak számít. Ezt az állítást még a sport ellenségeinek is nehéz lenne megcáfolniuk. Elég csak a legfontosabb mérföldköveket felidézni, hogy semmi kétségünk ne legyen a fenti állítás helytállóságát illetően.

     1965-ben a Török Bódog irányította magyar női kézilabda válogatott világbajnok lett. 1982-ben az utolsó félévben Mocsai Lajos vezette férfi nemzeti együttes szerzett ezüstérmet a Svájcban megrendezett világbajnokságon. (Arról, hogy ez a gárda a megelőző három esztendőben Kovács László kezei alatt formálódott, sajnálatosan csak egészen véletlenül esik szó. Pedig e tény esetleges felemlítése nem feltétlenül csökkentené Mocsai Lajos érdemeit...) A női válogatott 1976-ban (Török Bódog) és 1996-ban (Laurencz László) egyaránt olimpiai bronzéremig jutott.

Kovács László_MOB.jpg

     A nők 2000-ben az aranyérem „elpackázását” követően (ehhez is volt némi köze Mocsai Lajosnak) ezüstérmesek lettek, majd hasonló előzmények után 2003-ban a világbajnokságon is meg kellett elégednünk a második hellyel. Ezt követően a férfiak hoztak két olimpiai negyedik helyet: 2004-ben Skaliczki László, 2012-ben Mocsai Lajos volt a kapitány.

     A válogatott mellett a klubok is kitettek magukért, a Veszprém például 2002-ben a BEK-döntőbe (a BL-elődje) jutott, s csak két góllal maradt alul a Magdeburg ellenében.

A kisebbfajta világválogatottat „üzemeltető” Győr pedig már legalább féltucatszor azzal vágott neki a Bajnokok Ligája sorozatnak, hogy ha most nem, akkor soha. Eddig kétszer játszottak a döntőben, de mindkétszer alulmaradtak. Különösen a legutóbbi sorozat volt elszomorító, hiszen a Podgoricától az idegenben lőtt több góllal kaptak ki. A tárgyilagosság reményében azt is le kell írni, hogy a „világmegváltónak” kihirdetett norvég csodaedző, Karl-Erik Böhn ugyancsak benne van ebben a döntőbeli vereségben. Böhn ugyanis leginkább csak közelről nézte a meccset, miközben strigulákat is huzigált a jegyzetfüzetébe.

     Miután a „megváltó” norvég kicsit megégett és távozott, jött egy újabb külföldi, ezúttal egy spanyol edző. Így a győri nemzetközi társulatnak nem árt, ha kicsit spanyolul is megtanulnak. Egyelőre jól mennek a dolgok, legutóbb alaposan elverték tavalyi legyőzőjüket, a Podgoricát (27-17). Hogy ennyivel jobb edző lenne Ambros Martin Karl-Erik Böhnnél, az nem biztos. Az viszont tény, hogy ez a Győr idén egyelőre többet mutat valós képességeiből, mint tavaly. Bár nem szeretem a nagy szavakat, de ez esetben én is azt mondom: ennek a „kis világválogatottnak” igenis meg kellene nyernie a BL-sorozatot.

     Amennyire ez az elvárás kis túlzással a kötelező feladatok kategóriájába tartozik, annyira nem volt várható az a magabiztos játék, amit a Ferencváros hölgyei felvonultattak a romániai Valceában. Köztudott ugyanis, hogy ez a város egy igazi oroszlánbarlang, ahol a Győrhöz hasonlóan ugyancsak magasra teszik a mércét. Rendre jól bevásárolnak, ők is egy nemzetközi „vegyest” küldenek pályára. Közismerten „edzőfaló” ez a klub, ahol többek között a korábbi magyar világválogatottat, az itthon az „Évszázad Játékosa” címmel is kitüntetett Kovács Pétert is „megették reggelire”... És persze - ahogy az igazán nagy kluboknál gyakran előfordul - náluk is visszatérően vannak pénzügyi gondok (is).

Pena Nerea_MOB.jpg

     A BL végső győzelmére is képesnek tartott nemzetközi alakulattal szemben lépett pályára az egyik, játékosállományát illetően „legmagyarabb” klub, a Rail Cargo Ferencváros. Az a „Fradi”, amelyben a kapus Abramovic mellett mindössze egy külföldi, a spanyol Nerea Pena játszik. A zöld-fehérek nyilvánvalóan sokkal kevesebb pénzből gazdálkodnak, mint a győriek, ezért sem kacérkodnak igazi világsztárokkal. Esetük jól példázza, hogy a papíron nagyobb neveket a csapat hatalmas szíve, kitűnő védőmunkája ellensúlyozhatja. Az FTC-ben jó tempóban igazolták le a spanyol válogatott Penát, aki az egykori szegedi, Spanyolországot is megjárt Bartók Csaba révén érkezett a Kismartoni útra. Ez a nem elég magas hölgy megkapta a bizalmat és a kellő türelmet a súlyos sérüléséből való felépüléshez. A zöld-fehérek nem siettették játékát és ez a türelem most mindinkább kamatozik. Penának jókora része van a 23-22-es, csak nagyon kevesek által remélt sikerben, hiszen egymaga tíz gólt lőtt.

     Pena érdemeinek hangsúlyozásánál még véletlenül sem szeretném elvetni a sulykot, hiszen a siker elsősorban a rendkívül hatékony csapatjátéknak köszönhető. Az az odaadás, ahogyan valamennyi játékos igyekezett ellátni védőfeladatát, nem öt, hanem inkább hat csillagot érdemel. A támadójáték viszont már több kívánnivalót hagyott maga mögött, s itt a még mindig nem túl bő játékosállományt is meg kell említeni. A törzsgárdisták - Tomori, Szucsánszki, Szamoránsky, Kovacsicz, Pastrovics - mellett Cifra Anita nagy nyeresége a Ferencvárosnak, aki immár az ellenfél hatosánál is egyre ügyesebben forgolódik. A szélsőjátékban még lehetnek tartalékok, miként az is tovább lendítheti a zöld-fehéreket, ha egy egészséges és küzdőképes Zácsik Szandra térhet majd vissza a pályára.

     Hogy mindez elég lehet-e a Győr megszorításához, majd elválik. Ám bármi is legyen a rivalizálás eredménye, aligha vagyok egyedül, amikor azt mondom: inkább kevesebb külföldi és több magyar alkosson egy egységes csapatot, ahol a fiatal tehetségek is láthatnak maguk előtt perspektívákat. Elvégre attól még nem lesz jobb a magyar válogatott, mert Győrben (vagy bárhol máshol) annyi külföldit vásárolnak össze, hogy még a kispadról is leszorulnak a jövő reménységei. Jól látható ez a külföldiekre még többet költő kosárlabdázóknál, ahol az elmúlt két évtizedben milliárdok folytak szét, miközben a magyar kosárlabdázás nemzeti szinten sehol sincsen.              

      Ezért különösen szimpatikus az, amit a Ferencváros megpróbál következetesen végigvinni: minél kevesebb külföldivel jó csapatot kialakítani, fejleszteni, életben tartani.

süti beállítások módosítása