2012.09.27. 00:15          

Rudolf Diósgyőrben sem tölti ki a négy esztendőt!

Nem szeretném idézni azt a szitokáradatot, amellyel debreceni drukkerek (de talán más, labdarúgó szurkolók is?) illettek akkor, amikor jó két évvel ezelőtt azt merészeltem írásba adni, hogy Rudolf Gergely nem fogja kitölteni négyéves szerződését az olasz Genoa együttesénél.

     Anélkül, hogy a csalhatatlanság mezében szeretnék tündökölni, mégis kihúzom magamat, hiszen Rudolf a Genoánál jobbára csak kínlódott, majd kölcsönadták a jóval szerényebb szintet képviselő Barinak, de ott sem tudott maradandót alkotni. Következett a Panathinaikosz, de ott sem mentek igazán jól a dolgok. S erre mi történik? A Diósgyőr tulajdonosa - a korábban a sakkszövetség első embereként leginkább csak „fantom elnökként” emlegetett Leisztinger Tamás - megvásárolta, s mindjárt az NB I legjobban fizetett játékosává emelte Rudolfot.

     Bár arról következetes konoksággal hallgatnak, mennyiért is hinti majd a gólokat Rudolf Gergely, addig az NS lazán megírja, hogy Tőzsér Dániel olaszhonban 900 ezer euró/év fizetésért rúgja a labdát.

De nem csak a Diósgyőr hallgat a nyolcmillióra taksált havi ösztöndíj valós nagyságáról, hanem például a Videoton is, ahol állítólag Thorgelle Sándor - aki sokan csak „kis vaddisznóként” emlegetnek - potom hétmillióért osztja a könyököseit az aktuális ellenfél vele szembejövő játékosának.

     Már ezen a ponton kijelenthető, hogy az egész rendszer hamis, hiszen bármely nyugati klub közzéteszi ezeket az adatokat. Mi viszont mélyen hallgatunk a számokról - talán azért is, mert majd mindenki tudja, hogy a „fiúk” igenis túl vannak fizetve. A konkrét összegeket elég, ha a bennfentesek tudják - mondjuk olyanok is, mint Dzsudzsák Balázs. Dzsudzsák és társai most nagy hirtelen kórusban üzengetnek haza, hogy márpedig ők szívesen jönnének, mert segíteni akarják a magyar labdarúgás ügyét. Muszbek Mihály sportközgazdász szerint Dzsudzsák ára ma potom 150-200 millió forint lenne évente, mert a hollandiai csúcsforma óta legalább ötödére esett az értéke. Ezt hozta számára a nagy orosz kaland, meg elsősorban a feneketlen pénzéhség.

     A Mahacskalában meg Moszkvában erősen amortizálódó Dzsudzsák azonban még ilyen „kevésért” is hazatántorogna, s mindjárt hozzá is tette a könnyeztető dumát, kb. szó szerint így: „bizonyos feltételek esetén szívesen hazatérne az NB I-be”, Juhász Roland pedig még a „vörös farokról” sem feledkezve mondta, hogy „örömmel játszana otthon, ezzel is szerepet vállalva a magyar futball fejlődésében.”

     Dzsudzsák és társai tehát jönnének, akár egy harangszó hívására, számosan egészen elérzékenyültek. Már csak a honvágy dalt kellene kalákában dúdolniuk, mint annak idején, amikor 1956 után a Szabad Európa Rádió szívküldijében hallhattuk a hazacsalogató dallam szövegét: „Oly távol, messze van hazám, ó, bár még egyszer láthatnám”...

     Szegény magyar labdarúgás. A milliárdok mennek, miközben a fejlődést legfeljebb a csiga haladási sebességével lehet mérni. Hogy végül jönnek-e vagy maradnak ott, ki tudja. Thorgelle is hazajött, hogy azután a Honvédból dobbantson a Videotonba. Hogy mennyit teljesít a szigorúan titkos áráért ( a hétmillióért, de örülnék, ha egyszer hivatalosan megerősítenék, vagy előállnának a farbával...) , vagy például most, amikor teljesen megérdemelt piros lapot kapott, mennyi büntetést rónak ki rá? No nem, ilyesmiről nem lehet beszélni. Elvégre ez sértené a „fiúk” személyiségi jogait!

     Remélhetőleg előbb-utóbb felhagynak a titkolózással, mert rá kell jönniük, az állandó titkosításokkal jottányit sem lesz jobb a magyar labdarúgás. Amíg is végre rá nem szoknak a szókimondó beszédre, addig kénytelen vagyok jómagam ismét megpróbálni egyenes beszédemmel felkavarni a hangulatot. Tehát most azt jelentem ki, hogy Rudolf Gergely Diósgyőrben sem fogja kitölteni a szerződését, a napokban aláírt négy esztendőt.

     S akkor még nem esett szó a „nagyon olcsó”  Juhász Rolandról és még jó néhány légiósról, akik hirtelen szeretnék a konjunktúrát meglovagolni. Ha netán hazatántorognának, ők sem töltik ki a négy esztendőt a 149 külföldit (közöttük sok falábút!) foglalkoztató hazai NB I-ben. 

     Nekem személy szerint (s remélem, nem vagyok egyedül (?)), sokkal jobban tetszene a helyzet, ha mondjuk csak 49 külföldi vinné el a pénzt és venné el a játéklehetőséget a hazai neveltetésű fiatalok elől. Ezt az eredményt ugyanis, amit évek óta produkál a magyar válogatott, „magyarabb” hátországgal is simán hozhatná a nemzeti együttes.