Csinos, nagyra nőtt fiatal hölgy Takács Orsolya. Nem titkolja a magasságát: 190 centiméter, amihez normális testsúly és átlagon felüli testi erő párosul. Pontosan annyi, amennyire a vízilabdában egy eredményes bekknek szüksége van. Márpedig Londonban égetően szükség lesz a sikeres „söprögetésre”, az ellenfeleknek a kapu előtti térségből való kiszorítására.

 „Nem állóbekknek születtem, viszont a sportbeli „előtanulmányaim” jól szolgálták a vízilabdázásba történt gyors beilleszkedésemet” - mesélte a Szentes és a magyar válogatott egyik erőssége. „Tizenhat éves koromig ugyanis a TF úszószakosztályában edzettem és versenyeztem Egressy János edző tanítványaként; mellen, háton és  400 méter vegyesen egyaránt rendszeresen rajtkőre is álltam.”

- Mégis, mi előzte meg a sportágváltást?

 „Egyszerűen eljutottam arra a pontra, hogy már nem érdekelt úgy az úszás, mint korábban. Válaszút elé kerültem: vagy másik sportágat választok, vagy abszolút első helyre teszem a tanulást. Mint kellő úszó alapokkal rendelkező fiatalnak, nekem is ajánlották: próbáljam meg a pólót. Erre a kísérletre a BVSC-ben, Dolnay Ottó kezei alatt került sor, s az ott töltött három esztendő bőven elég volt ahhoz, hogy végleg megmaradjak a vízilabdázásnál.  

 - Milyen lépcsőfokokat jelölne meg pályafutása fontosabb állomásaiként?

 „A BVSC-ben tanultam meg az alapokat, a labdafogástól a lövésekig. Ez az időszak elég eredményes volt, hiszen még ott átestem az első válogatottságomon is. A Honvédban abszolút profi körülmények közé kerültem, ahol Györe Lajos irányításával rendszeresen napi két edzésen vehettem részt. A harmadik periódust a Szentesen töltött évek jelentik. Három évvel előbb a város és fő támogatónk, a Hungerit elhatározta, hogy felerősíti a női együttest, amelynek élére új, fiatal edző került, Zantleitner Krisztina személyében. Az első igazolás én lettem, majd a következő években tovább építkeztünk, miközben velünk párhuzamosan a magyar női élmezőny is jelentős erősödésen ment keresztül. 

- Bizony sok minden történt a női póló világában is, a németek ellen, 2005-ben volt első válogatottsága óta.

 „Igen jelentős a fejlődés és ez a megállapítás áll az én feladatkörömre is. Az évek során megtanultam, mi az, amit a bírók leginkább megengednek ezen a rendkívül „kiállításérzékeny” poszton. Az „állóbekk” megítélésében sok a szubjektív bírói elem: mit látnak, mit nem látnak, vagy éppen mit nem akarnak meglátni a sípos emberek. Annak minden esetre nagyon örülök, ha az elő negyedet megúszom egy kiállítással. Ilyenkor egyébként Messzinger Katalin vagy Csabai Dóra veszi át a tennivalóimat.

 - A nemzetközi élmezőnyben vannak különösen nehéz „páciensei”?

 „Természetesen ezen a szinte már nincsenek könnyen semlegesíthető centerek. A jó átlagból számomra jócskán kiemelkedő gondot okoz az amerikaiak két, átlagon fölül erős játékosa.”

 - Legutóbb a velünk egy csoportban szereplő kínaiakkal játszottak két, hivatalos válogatott találkozót. Nem volt mit titkolniuk egymás előtt?

 „Ilyenkor már az a legfontosabb, hogy minél erősebb ellenfelekkel játsszunk. Más kérdés, hogy a kettős győzelem nyilván egészséges önbizalom növelő a majdani, londoni csoporttalálkozó előtt. Egyébként nem egyszeri nekibuzdulásról van szó. Ezért is utazunk szombaton az Egyesült Államokba, hogy átállással nehezített, négy, keménynek ígérkező, hivatalos mérkőzésen vegyünk részt.”

 - Kapitányuk, a női vízilabda válogatottat másfél éve átvett Merész András visszatérően az olimpiai bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul választottai elé. Mi erről a véleménye?

 „Erről én nem szívesen nyilatkoznék. Annyit viszont elmondhatok, hogy a pekingi csapatból csak ketten - Drávucz Rita és én - maradtunk meg hírmondónak. Fiatal együttesünk erőssége a széles taktikai repertoár. Sokfélét tudunk, ráadásul a csapat jól alakítható, formálható. Sokat dolgozunk a siker reményében, s ezt az igyekezetet egy új „coach”, Sárvári György belépése jelentősen segíti. Az esélyekről csak annyit, hogy a nyolc csapatból akár hetet is képesnek tartok a végső győzelem megszerzésére.