2012.03.06. 21:31          



Vízilabda helyett a mellébeszélés magasiskoláját hallhattuk

Sokáig emlékezetes marad a kedden este, Szegeden lejátszott, első fokon 5-5-re végződött OB I-es vízilabda mérkőzés, amely az A-Híd-Szeged-Beton és a Groupama Honvéd között zajlott le.

 A Honvéd kétszeres bizonyítási kényszer alatt kezdte a meccset: A Magyar Kupa döntőjében ugyanis minimum vitatható góllal vesztett a Szeged ellen, ráadásul a köztudottan komoly anyagi gondokkal küzdő csapat számára többszörösen élet-halál kérdése lehet egy kiugró siker a bajnokságban. Ehhez csak annyit: a Honvéd egyértelműen kevesebb klasszis játékossal rendelkezik, mint bármelyik riválisa.

 A találkozó nem hozott jó játékot, annál nagyobb volt a küzdelem. A fővárosiak 2-1-ről és 4-2-ről is fel tudtak zárkózni, majd 5-4 után 5-5 lett az állás. Ekkor a Szeged kettős emberhátrányánál a zsűri késve engedte vissza az első kiállított hazai pólóst, miközben a Honvéd teljesen szabályos gólt ért el. A hosszas alkudozások végén 5-5-ről ismét lejátszatták az emberelőnyt, amelyet a Honvéd már nem tudott kihasználni, így maradt a végére az 5-5.

 A Honvéd szakosztályának igazgatója, Novák Ferenc bejelentette, hogy a szabályosan született, majd visszavont gól ügyében fellebbeznek. Vad Lajos edzőnek minden önkontrolljára szüksége volt, hogy felháborodását nyilatkozatában kordában tartsa, amit végül sikerült megoldania.

 Hogy végül milyen ítéletet hoz a szövetség, az az ő dolguk. A legérthetetlenebbnek a szegedi tréner, Vincze Balázs kioktató hangnemű mondókája bizonyult. Vincze ugyanis ismétlésekbe bocsátkozva hangoztatta, hogy az „A-Híd-Szeged-Beton” vezetése olyan anyagi erőket vonultatott fel, amelyek segítségével komoly játékosokat tudtak megvásárolni és azokat ki is tudják fizetni. Azt kiemelten hangsúlyozta, miért kellene ezért nekik szégyenkezniük?

 A legnagyobb poén az egészben az, hogy még áttételes célzás sem hangzott el arra vonatkozólag, hogy a szegedieknek pironkodniuk kellene, amiért kemény anyagi erőket tudtak mozgósítani céljaik megvalósításához. Vincze azonban csak mondta, mondta és akár egy imamalom, még mindig ugyanazt hangsúlyozta, aminek az ominózus esethez még egy vesszőnyi köze sem volt. A mérkőzés végeredményét döntően befolyásoló találatról viszont egyetlen szó sem esett részéről!

 A gól ettől, persze még bekerült a szegediek kapujába. Ráadásul szabályos is volt. Dr. Vincze Balázs sokszoros körmondatai pedig a mellébeszélés magasiskoláját jelenítették meg.

 

jochapress.blog.hu

 

 

 

süti beállítások módosítása