2012.10.11. 09:28          



Nem kell gyűlölni, de bírálni azért még lehessen

Megvolt a búcsú, Douchev-Janics Natasa mindenkitől elköszönt Szegeden, ahova eredeti szándékom szerint elmentem volna én is. Ám mint az egész folyamat során, most is sakkoztak az emberekkel. Először ugyanis keddre hirdették meg a tájékoztatót, azután „átpakolták” szerdára. Jómagam viszont már elköteleztem magamat keddre, amikor is Vajda Attilával találkoztam, hogy az olimpiai bajnokokról készülő, „Ötkarikás beszélgetések” címet viselő, novemberben megjelenő, új könyvemben tudjak róla írni. Két, egymást követő napon viszont fizikailag képtelen voltam Szegedre utazni.Janoics Natasa_blog1.jpg

     Vajda Attila tehát megvolt, de vajon mit fogok írni majd a magyar színekben háromszoros olimpiai bajnok, „éremmúzeummal” rendelkező Janics Natasáról? Arról a Janicsról, akit édesapja többszöri kérésére már 1999-ben befogadott Fábiánné Rozsnyói Katalin, akiről - és férjéről, Fábián László olimpiai bajnok kajakosról - Natasa a 2007-ben tőlük volt távozása után öt évvel csak kijelentette, hogy kettejüknek köszönheti a legtöbbet! Ehhez a múló időre, élettapasztalatra és egy adag bölcsességre is szükség volt, de a lényeg az, hogy csak megtette, kinyilvánította, amit korábban is tudott mindenki.

     Ez lenne a dolgok egyik fő pozitívuma, s az ilyenkor természetes „tiszteletkörökből” sem volt hiány. Mindenki megkapta a magáét, egy kivétellel. Kovács László ugyanis - akit korábban nevelőedzőjének tekintett - most hirtelen fekete bárány lett. „Az utolsó olimpiai ciklusban csak a férjemet tekintem az edzőmnek, mert akivel dolgoztam, az meglopott.” Hát itt már javában a csúsztatások és valótlanságok között „botladozunk”. Az utolsó olimpiai ciklusra történő felkészülés ugyanis 2008. őszén kezdődött, Janics pedig 2008. szeptemberében még éppen esküvőjét tartotta az első, azóta lecserélt férjével. Legjobb tudomásom szerint Douchev úr 2010. év elején került a képbe a bulgáriai edzőtáborozáson. Ha ő volt az egyetlen edző az utóbbi négy évben, akkor Janics ezek szerint kb. másfél évig saját magát edzette, amiről korábban soha nem volt szó!

     Persze megint a pénz kerül előtérbe, aminek fontosságát, meghatározó voltát Natasa folyamatosan tagadta. Most viszont nehezményezi, hogy a korábbi edző, Kovács László - akiről előzőleg számos alkalommal maximális elismeréssel szólt - felvette az eredményei után megítélt jutalmat. Nem a férjének adták azt, aki még

az edzői diplomáját sem honosíttatta Magyarországon... Ez tényleg borzasztó igazságtalanság.

     A hamis példák sorából is kiemelkedik Douchev úr állítása, mely szerint amikor ő Bulgáriából szövetségi kapitányként távozott, „nem kapott semmi rosszat”. Hát a két eset között legalább akkora a különbség, mint amilyen messze van Makó Jeruzsálemtől.

     S ha már elérkeztünk Douchev úrhoz, le kell végre írni, ami legközelebb áll a valósághoz: nem a Magyar Kajak Kenu Szövetség tekintette árucikknek Natasát, hanem a saját férje! Mert ki az a bolond, aki elhiszi azt a tanmesét, mely szerint a Szerb Olimpiai Bizottság - kétévi, szegedi edzői vegetálást követően - egyszer csak észbekapott és rámutatott Andrian Douchevre: ő az, ő a mi emberünk, ő kell nekünk! Hát ezt ha beadnák az unokáimnak, azok is visszaböfiznék... Nyilvánvalóan Douchev úr is tett egy-két, célirányos lépést az ügyben, amire azután a szerbek „ráerősítettek” és az árukapcsolás első részeként Douchev urat nagy hirtelen felfedezték és meg is nyerték a szerb kajakozásnak. Az is lefogadható, hogy az állás megajánlását megelőzően garanciális ígéretek is megtörténtek arra vonatkozóan, hogy Natasa mindenképpen az övék lesz. Ezt épeszű ember nem vonja kétségbe!

     Éppen ezért nagyon megkérdőjelezhető Natasa azon állítása, mely szerint csak szeptember 27-én döntött véglegesen, amikor megjelent az MKKSZ székházában és átadta a távozási szándékát megerősítő dokumentumokat. Ha pedig csak akkor döntött - és legbelül szívesen maradt volna - akkor nyilvánvalóan mattra volt állítva a férjétől, aki kerek-perec kiadhatta a jelszót: el innen, irány Szerbia!

     A sokkal hosszabb újságcikkekből még bőven lehetne mazsolázni olyan, szó szerint idézhető szövegrészeket, amelyek egyértelműen bizonyítják: a férj döntött mindenről, Natasa pedig csak eszköz volt a nagy játékban. Olyan eszköz, amelyet be lehetett váltani konkrét állásra és egyéb, ismeretlen garanciákra. Anyagiaktól napról napra függőbb világunkban is előfordulhat, hogy más tényezők is szerepet játszhatnak. Esetünkben például az is, hogy a férj sem nem tudott, sem nem akart Magyarországon megszokni. Ez is egy indok, még el is lehet fogadni, de akkor ezt így kellett volna felvezetni. Másként mondva: nevén kell nevezni a gyermeket...

     Nyilvánvalóan teljességre terjedelmi okokból is képtelen fejtegetésem végén le szeretném szögezni: Janics Natasa 1999-ben egyoldalúan lett befogadva Magyarországra és olyan segítségben részesült - elsősorban a Fábián család részéről -, amelyet ő dicséretes módon ki is használt tehetsége kibontakoztatása érdekében. Öt évnyi előleget követően az volt a legkevesebb, hogy magyar állampolgárként nyerjen olimpiai bajnoki címeket Athénban, majd négy évvel később Pekingben is. Amiért minden lehetséges fórumon meg is kapta a maximális erkölcsi és anyagi elismerést és amivel jómagam is teljesen egyetértek.

     Azután jött a második férj és másként döntött. Natasa ugyanis önmagától soha nem hagyta volna el Magyarországot! Ettől még persze jöhetnek nagyobb erők, akik térfélcserére is rá tudták venni őt. Ezt is el lehet fogadni, mert az életben semmilyen változás bekövetkezte nem lehetetlen.

     Tehát el is lehet menni. Csak ezeket a nyilvánvaló csúsztatásokat és valótlanságokat meg kellett volna spórolni. Akkor még a fájdalmas búcsúról is sokkal könnyebben meg lehetett volna egyezni. Ez a végjátszma ugyanis méltatlan volt Magyarország háromszoros olimpiai bajnokához!     

        

    

    

süti beállítások módosítása