2012.10.28. 19:52          



Dr. Simicskó István köszöntött, majd kezdő lépést tett meg Hétévnyi, miskolci vendégeskedést követően ismét Budapesten rendezik meg a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Sakk Csapatbajnokságot. A Magyar Sakkszövetség és a Budapesti Sakkszövetség közös szervezésében…

2012.10.27. 18:35          



Hét olimpikonját ünnepelte a Kölcsey Ferenc Gimnázium Zsúfolásig megtelt a Kölcsey Ferenc Gimnázium nagyterme, ahol a tanintézet tanárai és diákjai a valaha az iskola padjait koptató, a londoni olimpiát is megjárt tanítványaikat, illetve korábbi diáktársaikat…

2012.10.26. 17:46          



Kovács Tamást Amerikából hívták: pályázzon igazgatónak A Magyar Vívó Szövetségből szerződése lejárta előtt, kurtán-furcsán elbocsátott kardvívó szövetségi kapitány, Kovács Tamás - akinek kapitánysága alatt a 11.- helyről a hatodikra jött fel a reménytelen…

2012.10.24. 07:18          



Kedves Mindannyian! Sportbarátaim! Amikor az év elején, valamikor januárban egy fiatal barátom ösztönzésére belevágtam ebbe a kísérletbe, magam sem tudtam, miről, mikor és hányszor fogok írni ezeken a hasábokon. Az egyetlen biztos pontot az a bennem régóta megvolt igény…

2012.10.22. 23:31          



A 85 éves Gyarmati Dezső önmagáról Az öt olimpián szerepelt, háromszoros aranyérmes Gyarmati Dezső ma, október 23-án ünnepli 85. születésnapját. A magyar vízilabda válogatottat kapitányként is olimpiai győzelemre vezető Gyarmatit a közeljövőben megjelenő „Ötkarikás…

süti beállítások módosítása