2012.07.10. 14:09          



Négyszázon Cseh Laci győzelmének örülne a legjobban

Valamikor Cseh László kezdett ígéretes hátúszóként, hogy azután a vegyesúszásban, valamint a pillangózó és a gyorsúszó számokban növelje sikereit. Klubtársa, a szintén kőbányai Bernek Péter egyelőre a hosszabbik hátúszó számban, 200 méteren ér el mind figyelemre méltóbb eredményeket, bár ő is érdekelt más úszásnemben is.

 „Számomra természetesnek tűnik, hogy a hátúszás mellett gyorson is versenyezzek, hiszen mindkét úszásnem technikailag igen hasonló egymáshoz. A víz alatti rész gyakorlatilag azonos, csak éppen fordítottja egyik a másiknak. Természetesen engem is először a gyorsúszás alapjaira tanítottak meg, hogy azután később jöjjön a többi úszásnem is. Mivel a hátra éreztem rá leginkább, ezért ez lett a fő számom.”

 - Mikor és kinél kapta az alapokat?

 „A Kőbányai SE jogelődjénél, a Budapesti Spartacus úszó óvodájában, lehettem vagy ötéves, amikor elkezdtem. Egy ideig csak úszkáltam, míg nyolcévesen át nem kerültem a versenyzők csoportjába. Ott Turi-Varga Zsuzsannát tartom nevelőedzőmnek. 2001-ben nyertem az első érmemet, amelyet azóta is nagy becsben tartok.”

 - Az első, igazán hangos sikerére viszont egészen 2010-ig kellett várnia.

”Így igaz. Akkor a helsinki ifjúsági Európa-bajnokságon és a szingapúri I. Ifjúsági Olimpián is enyém lett a 200 méteres hátúszás aranyérme. Ekkor már négy éve Turi Gyuri bácsi csoportjába tartoztam, s a közös munka kezdte meghozni a remélt eredményeket.

 - Milyen edzőnek tartja Turi Györgyöt, aki többek között a háromszoros olimpiai bronzérmes Cseh László felkészítését is irányítja?

 „Gyuri bácsi nem egyszerűen az edzőm, de azt mondhatom: a második apám is egy személyben. Nem csak követel, miközben a stoppert nyomkodja, de a szünetekben nevelget is. A mi közösségünk olyan, mint egy nagy család, ahol én is jól érzem magamat.”

 - Főleg akkor, ha a heti tíz edzés, a kemény munka előbb-utóbb meghozza az eredményeket is.

 „Ezen a téren 2010. volt a vízválasztó. Onnan kezdve egyre nagyobb célokat is kitűzhetek magam elé. Bár azt sem hallgatom el, hogy 2011-ben nagyon komolyan felvetődött bennem a visszavonulás gondolata. Az állandó edzőtáborozások közötti időszakokban kellett felkészülnöm az érettségire és ez a kettős feladat meghaladni látszott az erőmet.

 - A 2012-es eredményei alapján elmondható: jó, hogy mégis maradt. 

 „A debreceni Európa-bajnokság számomra egyértelműen sikeres volt, hiszen 200 háton második lettem, a 4x200 méteres gyorsváltó, illetve a 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként pedig egy-egy bronzérmet is átvehettem. Ráadásul fő számomban kétszer is megjavítottam az országos csúcsot.”

 - Az 1:55:88 perces rekord mindenképpen elismerésre méltó.

 „De semmiképpen sem szabad túlértékelni, hiszen ez az idő jelenleg a világranglista 6. helyét jelenti számomra. És az is hiú ábránd lenne, ha arra számítanék, hogy valami nagy robbantásra leszek képes az olimpián. Persze, hogy szeretnék előbbre lépni, de úgy érzem, már néhány tizedmásodperces javulással is elégedettnek kellene lennem. Ha bejutok a döntőbe, a legjobb nyolc közé, az már siker lehet. Ha pedig az 5-6. helyet elcsípném, az a pillanatnyi legszebb álmaim beteljesedésével lenne egyenlő. Hát még ha a 4x200 méteres gyorsváltó is döntőbe jutna...”

 - Az amerikai úszók válogató versenyei félelmetes időket hoztak. Mit gondol, a két extraklasszis, Michael Phelps és Ryan Lochte közül ki szerez majd több aranyérmet Londonban?

 „Talán egy árnyalattal Lochte tűnik jobbnak. Én minden esetre éppen a fordított eredményeket várom, mint ahogyan az történt. Phelps a rövidebb vegyesúszó számban nyert, ott viszont én Lochte győzelmére tippelek. Nálam Phelps négyszázon favorit, de annak örülnék a legjobban, ha egy magyar úszó megelőzné őt...

 


Szerző: JochaPress