2012.06.22. 13:20          



Most nem egyedül Storcz Botond a hibás

 

 

Kicsit összejöttek most a dolgok a Magyar Kajak Kenu Szövetségben. A gondok, problémák jelentkezése soha nem jön jól, de most, alig öt héttel a londoni olimpia kezdete előtt különösen nem tesznek jót a hangulatnak a baklövések.

 Már az is éppen elég feszültség forrása volt (és még jó ideig lesz is!), hogy Storcz Botond szövetségi kapitány ismét, immár két, egymást követő évben felrúgta a saját maga által lefektetett válogatási elveket. Tavaly Kucsera Gáborral tett - az eredmények ismeretében - indokolatlan kivételt, idén pedig a második női egyes válogatót már a futam előtt gyakorlatilag érdektelenné tette.

 Most pedig itt van az újabb ügy, amely bizony elég komoly „balhé”, amit semmiképpen nem lehet kézlegyintéssel elintézni!

 

A zágrábi Európa-bajnokságra ugyanis előzetes, bő keret leadására volt lehetőség, ám abban a szövetség nem jelölte a kajak ketteseknél (K2- 500) érdekelt Dobos Andrást, illetve a kenu egyesben kijutott (C1-5000) Kiss Tamást. Így a két versenyző hiába nyerte meg az Eb-válogatót, nem indulhatott a horvát fővárosban, miután a magyar csapat próbálkozásait a nemzetközi szövetség ismételten visszautasította.

Ebben a jókora öngólnak is minősíthető bukfencben ugyancsak részes Storcz Botond, de itt már nem egyedül ő a hibás. Ugyanis a szövetségen belül még számos, szakmailag érintett úrnak és hölgynek is szólnia kellett volna az előzetes lista leadását megelőzően, hogy márpedig ez így nem jól van. Vagy ha már megtörtént a hiba, akkor akár el sem kellett volna indítani a fent nevezett két kárvallottat a válogatón, hiszen előre tudott dolog volt, hogy nem rajtolhatnak Zágrábban.   

 Különösen Dobos András vette nagyon rossznéven a szövetség hibáját. Ő jogászhoz is akar fordulni. Hogy azután végül házon belül elsimítják-e a dolgokat, majd elválik. Ám bármi is következik, ez az ügy masszívan rombolja az egyik legeredményesebb olimpiai sportág alaphangulatát.

Szerző: JochaPress