2012.06.08. 16:09          



Nagy Lászlónak nem a játéktudásával van baj

 

 

Nagy Lászlóról sokat írt a sajtó az elmúlt hetekben. Sokat, talán túl sokat is. És mégis keveset, hiszen ha csak kicsit is odafigyelünk a fejleményekre, akkor ebben a nyugodtan tengeri kígyóhoz hasonlítható ügyben mindig feltűnik valaki, vagy valami, akiről vagy amiről megint érdemes néhány gondolatot papírra vetni.

 Egy dolgot azonban mindenképpen előre kell bocsátani: Nagy László kézilabda tudása, játékintelligenciája vitán felül világszínvonalú. Aki ezt kétségbe akarja vonni, az vagy vak, vagy süket vagy egyszerűen csak nem mond igazat. Más kérdés, hogy az éremnek mindig minimum két - olykor akár több! - odala is van, amelyeket ugyancsak nem szabad egyszeri kézlegyintéssel elintézni!

 Amikor egy ilyen, ugyancsak nagy érdeklődést kiváltó ügy váratlan fordulattal jut el a végkifejletig, mindig vannak olyanok, akiknek a közbenső időszakban - ez esetben három esztendő során - ugyan nem sokszor lehetett a hangjukat hallani, ám most ők is beállnak azok közé, akik kb. ezt hangsúlyozzák: „én pedig megmondtam, én visszavártam”, stb.  

 Zsiga Gyula_blog.jpgEbbe a táborba ma reggel belépett Zsiga Gyula mesteredző is. „Természetesen” ő is visszavárta Nagyot, mindig is erre gondolt, bízott benne, stb. Onnantól azután már jó a szöveg, amikor Nagy érdemeit hangosítja fel, erősíti meg. Mert - amint ezt fentebb már írtam - a pályán bemutatott produkciója vitán felül extra.

 Hogy mit fogunk ebből látni vasárnap, a norvégok elleni, igen keménynek és szorosnak ígérkező, első világbajnoki selejtezőn, az egy nyitott kérdés. Ebben a témában legyünk optimisták és kívánjuk azt, hogy Nagy itthon is villantsa fel valódi képességeit és a csapattal összedolgozva, vigyék győzelemre a magyar válogatottat.

 Ezt előrebocsátva viszont annak újbóli leszögezéshez - e szerény fórumon - igenis ragaszkodom, hogy Nagy soha életben nem játszott volna a magyar válogatottban és a Veszprémben, ha meg tud egyezni a Barcelonával! És ez egy nem utolsó szempont, amit - már csak a történeti hűség kedvéért is! - soha nem szabad elfelejteni, netán átkozmetikázni. Maradjunk annyiban: Nagy kitűnő játékos, de túlontúl profi. Csak a pénz - a saját pénze! - érdekli és a nagy, könnyfakasztó szövegekkel ellentétben koránt sem annyira izgatta őt a társak 10, 20 vagy éppen 30 eurós napidíjának nagysága...

 Az is furcsálni való volt Zsiga részéről, hogy a szövetség előző vezetését laza legyintéssel elintézte, hogy azután hatalmas nyelvcsapásokkal letegye a hűségesküt a most uralomra jutott tisztségviselők mellett. Arról a vezetésről mondott néhány, de egyértelműen behízelgő szót Zsiga, amelynek tagjai már eddig is számos, szépen hangzó ígéretüket „elfelejtették” egyik napról a másikra, hogy azután saját szájuk íze szerint formálják a dolgokat.

 A legeklatánsabb példa erre, a régi elnökségnek tett - kézfogásokkal megerősített! - ígéretek sora, amelyekből azután nem lett semmi. Még az ország egyik legnépszerűbb - és minden kritikát pozitív eredménnyel kibíró, egykori klasszisát - Kökény Beát is kiakolbólintották. Így a régi vezetésből még hírmondó sem  maradt. Nos, remélem, ezt Vetési Iván úr sem gondolja komolyan, hogy ez így és csak így van rendjén?

 Mondott azért pozitív dolgokat is Zsiga Gyula a Digi TV kamerái előtt. A külföldi edzők inváziójától például ő sincs „elájulva”, mert ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar edzők nem tudnák ugyanazokat a feladatokat megoldani, amelyeket a messziről jött mágusok majd félkézzel levezényelnek. Bár nem mondta ki, de mindenki gondolhatott a hatalmas reklámmal fogadott norvég Karl-Erik Böhnre, aki a sajtó soha nem volt hátszele ellenére sem tudta győzelemre vezényelni a győri női kézilabdázók nemzetközi alakulatát!  

Böhn úrtól egyébként sem vagyok „elvarázsolva”. Magyarul meg sem próbált megtanulni, pedig mintha erről is lett volna szó a beiktatási ünnepségsorozat idején!? Persze, minek is törné magát, amikor kap maga mellé tolmácsot, Siti Bea személyében. A Veszprémnél dolgozott, bosnyák Zdravko Zovko öt év után sem volt hajlandó magyarul vezényelni - mellett ott állt (ült) a vajdasági Csonti Rudolf, mint jól fizetett, személyi tolmács.

 Ebből is látszik, Magyarország igenis gazdag ország. Amikor az orosz Valerij Melnyik - aki a Veszprém kispadjáról személyes ellenszenvtől vezérelve, rendre csak 3-4-5 percekre küldte pályára az akkoriban egyik legjobb magyart, Éles Józsefet - távozása után hat héttel egy tornára visszatért, és németül kezdett beszélni. Rákérdezésre be is vallotta, hogy csak három hónapra kap tolmácsot, onnan lezdve már neki, egyedül kell irányítania a rábízottakat.

 Nálunk nincs ilyen követelmény, a külföldiek (norvégok mellett most más spanyolok is, de előbb utóbb talán mégKovács Péter_blog.jpg kambodzsaiak is?) pedig jönnek, s bizonyára kapnak maguk mellé Siti Beákat. A magyar edzők pedig ülnek és várják a jószerencsét. Elég csak az Évszázad Játékosát, Kovács Pétert említeni, aki a mainál gyengébb állományú Szegeddel kupát tudott nyerni a Veszprém ellenében, a Dunaferr nőkkel 3. lett, a török szakmai igazgatóság után pedig csak leszerződtette (más kérdés, hogy - Konkoly Csabához hasonlóan - meg is fúrták) a román sztárcsapat, a Rimnicu Valcea is.

 Vetési úr pedig - aki saját bevallása szerint iskolában kézilabdázott - a színrelépését követően mindjárt történelmet is írt: az érkezéséig a legmagasabb szakmai fórumnak elismert edzőbizottság javaslata ellenére „keresztülverte”, hogy a javasolt Kovács Péter helyett a messziről jött ember, Böhn úr legyen a kapitány. Majd - miután letette a nagyesküt, hogy főállású kapitányt akar - alig két hónappal később meghozta az első kivételt: Böhn pedig a Győr kispadját is elfoglalta.   

Amint az ábra mutatja: megérte! Zsiga Gyulával együtt vallom: ezt a BL-döntős második helyet, ezzel a győri játékosállománnyal, legalább féltucat magyar edző is hozta volna.

 Vagy netán túl is teljesíti...

Szerző: JochaPress