2012.06.06. 07:30          



A-szinttel úszni mégis egészen más érzés!

 

 

 

A soha nem volt sikert, huszonhat érmet hozott, debreceni úszó Európa-bajnokság magyar hősei közül túláradó örömével még társain is túltett a békéscsabai Bohus Richárd. Nem is csoda, hiszen előzőleg nem az ő nevével volt tele a sajtó, hogy azután önmaga és sokak örömére, A-szintet (54,35 másodperc 100 háton) ússzon. 

Bohus Richárd_blog.jpg „Hát persze, hogy örültem, hiszen azért A-szinttel indulni mégis egészen más érzés, mint ha csak a B maradt volna meg rajtalapnak!” - válaszolt a mob.hu érdeklődésére az abszolút életvidám, tizenkilencedik évében járó fiatalember. „Hosszú út, rengeteg munka és néhány buktató után jutottam el idáig, hogy készülődhetek Londonra.”

 - Erről a hosszúnak mondott útról mit tartana fontosnak megemlíteni?

 „Sok mindent, ami rendre befolyásolta az életemet, a pályafutásomat. 1999. szeptemberében tévedtünk le az unokatestvéremmel az uszodába és azonnal ott is ragadtam. Ebben óriási szerepe volt az edzéseimet tíz éven keresztül irányító Lázár Olga néninek. Édesanyám azt mondta, nyolcadikos koromig mindenképpen kell sportolnom, utána inkább az iskolát helyezte volna előtérbe. Ám 2008-ra már túlontúl kötődtem az úszáshoz, így továbbra is első maradt. Bár az Andrássy Gyula Gimnáziumban is igyekszem helytállni, mégis azt mondom: tanulni még bőven van időm, versenyszerűen úszni annál kevésbé.”

 - Az előbb buktatókról is beszélt...

„Talán elsősorban lelkileg nem bírtam a tartós feszültséget, bár végleg abbahagyni soha nem akartam. Rengeteget jelentett számomra, hogy 2010-ben a helsinki ifi Eb után Budapesten, a felnőtt kontinensbajnokságon is elindulhattam. Sajnos, édesapámat már 2004-ben elvesztettem, tavaly pedig a nagybátyám, Péter is itt hagyott bennünket. Ez utóbbi eset óta kétszeres erővel készülök, mivel szeretett nagybátyám emléke is motivál.”

 - Az önbizalmát felerősítő Eb után milyen várakozással tekint az olimpiára?

„Bár megvannak a tizedmásodpercre pontosított elképzeléseim, de ezekről csak utóbb szeretnék beszélni. Azt viszont nem titkolom, hogy halasztottam, így szeptemberben érettségizek, s hogy 2013-ban nagyon szeretnék kijutni egy amerikai egyetemre. Hosszú Katinkával hosszasan beszélgettünk erről, s meg is fogadom a tanácsait.”

- Pályafutásának érdemi évei feltehetően még csak ezután következnek. Mégis megkérdezném: hosszabb távon mire készül?

„Semmiképpen sem az üzleti életre! A gimnáziumban sokáig fizika fakultációra is jártam, de azután időhiány miatt hátrébb kellett lépnem ezen a vonalon. Ám az érdeklődési területem változatlan: a matematikát és a fizikát előnyben részesítem. Gépész- vagy építészmérnöki diploma megszerzése a célom.”

 - Többedmagával bizonyította, hogy vidéki klubokban készülve is el lehet érni nemzetközi szintű eredményeket.

„A Békéscsabai Előre Úszó Klub nagyon jó hely. Jelenlegi edzőm, Szarvas János a legjobb ember a világon, de edzőpartnerem, Fehérvári Júlia folyamatos bíztatása is sokat jelent. Igaz, télen csak sátor alatt úszhatunk, nyáron viszont a szabadban, amit nagyon élvezek.” 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása