2012.06.03. 10:03          



 Pályafutásához csak gratulálni lehet

 

Kedves Katalin!

Ugyan többször is „megfenyegette” a magyar kézilabdázás sokszázezres szurkolótáborát, hogy „most már nincs tovább, végleg visszavonul”, de azután többször halasztott is. Szerencsére folytatta, és további sok-sok góltól mentette meg klubja és a válogatott hálóját.

  Ám most, ezzel a dabasi, tényleg utolsó fellépéssel végleg ésPálinger Katalin_blog.jpg visszavonhatatlanul átmegy befejezett múlt időbe. Akik látták, bizonyára nem felejtik el, elsősorban persze bravúrjainak sokaságát. Mert Önnek is voltak gyengébb periódusai, az Ön pályafutásában is voltak olyan események, amelyeket ma másként csinálna, de ez most már másodlagos. Jómagam nem vagyok híve az egyoldalú dolgoknak, a „csak a szépre emlékezem” hozzáállásnak, mert az ember csak akkor tanul, okosodik, ha a gyengeségekből is levonja szükséges következtetéseket.

  Szóval a mérleg végül is erősen pozitív, bár szerény véleményem szerint a 2000-es olimpia és a 2003-as világbajnokság aranyérmét a magyar válogatottnak kellett volna elhoznia. Nem így történt és ezekben a fájdalmas témákban az a legszomorúbb, hogy bizonyos helyről egyetlen, önkritikus mondat az óta sem hangzott el.

  Persze ettől még Ön kereknek érezheti a megfutott pályát és most jó szívvel készülhet a civil életre. Feltehetően jól sáfárkodott a profi évek bevételeivel - mert ez sem törvényszerű! - , így van miből megvalósítania évek óta folyamatosan emlegetett vágyát, egy saját óvodát.

  Erről is olvashattunk abban a hétközben megjelent, terjedelmes írásban, amelyben sok mindenről vallott. Egy dologban azonban nem biztos, hogy egyetértek Önnel, ami persze szigorúan az én véleményem. Szó esett a tervek között valahol a vége felé, hogy természetesen anya is szeretne lenni. „Egy, másfél, vagy talán két év múlva annak is eljön az ideje” - mondta többek között.

  Le szeretném szögezni: sem a Nőszövetségnek, sem a Családvédő Ligának, sem hasonló szervezeteknek nem vagyok semmilyen szintű, tagja, aktivistája, stb. Ám azt bárhol „egyenesben” hirdetem, hogy a család mindennél fontosabb. A család pedig csak akkor teljes, ha van legalább egy, de inkább két gyerek is. A manapság uralkodó tendencia pedig több, mint veszélyes. A nők majd 35-40 éves korukban is ráérnek szülni, előbb meg kell valósítaniuk önmagukat. Sok mindent meg kell alapozni, majd azután jöhet a gyerek - ezzel tömik a nők fejét és sajnos, nem is eredménytelenül!

  Nézzen körül, kedves Katalin, csak a sportoló nők táborában, mennyien maradtak család, gyerekek nélkül, mert „kifutottak” az időből. Mert az idő igen komoly tényező, erről nagyon sokan elfeledkeznek. Azután amikor nem jön a baba, jön az elkeseredés, a kilátástalanság. Ismerek olyan, volt élsportoló hölgyet, aki a kórházi ágyon zokogva mondta: „az összes érmemet odaadnám egy fél gyerekért.”

  Lehet, ha véletlenül eljutnak Katalinhoz soraim, értetlenül fogadja azokat, netán fel is háborodik. Pedig nincs igaza, ne tegye! Én csak szerényen elmondtam a véleményemet, a témához köthető tapasztalataimat. Mindezt jó szándékkal és mások okulására is.

  Egyébként pedig őszintén gratulálok a most befejeződött, hosszú és sikerekben gazdag pályafutásához.

Remélem, minden szempontból hasonlóan tartalmas lesz életének következő időszaka is!   

 

 

Szerző: JochaPress