2012.06.02. 21:45          



Hétfőn Pátyon temetik Elek Gyulát

 

A végső búcsú mindig nehéz az itt maradóknak, teljesen mindegy, hány éves korában megy el valaki a családból.

 Elek Gyula_blog.jpgMost a Ferencváros nagy egyéniségeinek egyike, egy igazi oszlopfő dőlt ki a sorból Elek Gyula személyében. Nyolcvan éves korában, az elmúlt héten, szerdára virradó éjjel ment el, néhány napos, kórházi kezelést követően.

 A rendkívül sikeres szakember pályafutása majd mindenki előtt közismert, hiszen eredményekben gazdag, hosszú időt töltött el az FTC női kézilabda csapatának élén. 1966-ban érkezett az Üllői útra, vele egyidejűleg jött az akkori női kézilabdázás egyik legjobb kapuvédője, a világszerte ismert és elismert felesége, Rothermel Anna is.

Éppen ebben az évben házasodtak össze. E sorok írójának egyedi élménye is van az Elek-házaspárral kapcsolatosan. Akkor még Kispest-Wekerle telepen laktam, s Elekék ugyanott, a Guttenberg körúton. Az 1965-ben világbajnokságot nyert női válogatott első számú hálóőrét szerettem volna elérni egy beszélgetésre. Nagy nehezen - az akkori, információszegény időkben ez sokkal nagyobb erőket igényelt, mint manapság bárkit elérni - sikerült kiderítenem, hogy történetesen hol laknak és be is állítottam hozzájuk, méghozzá előzetes egyeztetés nélkül.

 A beszélgetés megtörtént, ez nekem, mint egy igazi kamasznak, nagy örömet okozott. Elekné Rothermel Anna (Potyi) - a mindig nagyon kedves és segítőkész feleség - csak sok évvel később árulta el: hívatlan vendégként percekkel később, akkor érkeztem hozzájuk, amint megjöttek a nászútjukról.

 Elekné Rothermel Anna_blog.jpgRothermel Anna 2005-ben hagyott itt minket, most pedig Gyula bácsi is elment. Ő annyival szerencsésebb volt korán eltávozott feleségénél, hogy legalább megérhette egyetlen fiuk, Gábor edzői sikereit. Így benne folytatódik az a pályafutás, amely 1949-ben játékosként kezdődött, majd 1966-tól egészen 1992-ig a Ferencváros edzőjeként teljesedett ki. Edzősége során a zöld-fehérek négy-négy bajnokságot, illetve kupát nyertek. 1971-ben egészen a BEK-döntőig meneteltek, ahol a Szpartak Kijev is csak két góllal bizonyult jobbnak csapatánál. 1978-ban a KEK-fináléban viszont a Ferencváros nyerni tudott az NDK-beli Leipziggel szemben.

 Gyula bácsi minden Fradi meccsen ott ült az első sorban, s figyelt. Mostantól hiányolni fogjuk a vele való találkozásokat, a szófukar, de találó megjegyzéseit.

 Elek Gyulát június 4-én, hétfőn 15 órakor a pátyi református temetőben helyezik örök nyugalomra. Nyugodj békében, Gyula bácsi! Hiányozni fogsz.

 

Szerző: JochaPress