2012.05.26. 17:47          



A kétszeres KEK-győztes a BL-ben sem játszik majd alárendelt szerepet

 

A Ferencváros kétszeres KEK-győztes csapatának csütörtöki sajtótájékoztatóján már ott ücsörgött a leghátsó sorban Nerea Pena spanyol kézilabdázónő, de akkor még nem akart nyilvánosan megszólalni. A dolog egyszerű: a kiszemelt játékosra még várt egy alapos orvosi vizsgálat, amely esetleg döntően befolyásolhatta volna a Ferencvároshoz történő szerződtetését.

FTC_Nerea Pena_Blog.jpgA kérdőjel az óta kiegyenesedett, minden bizonnyal pozitív orvosi vélemény hangzott el, hiszen pénteken mindkét fél aláírta a  megállapodást, amelynek értelmében egy spanyol válogatottal erősít a folyamatosan egyre feljebb törekvő népligeti gárda.

 Szó se róla, szüksége volt Elek Gábor edzőnek a korábbi válogatott - Ilyés Ferenchez hasonlóan székelyudvarhelyi születésű -, két évig Spanyolországban szerepelt Bartók Csaba által menedzselt hölgyre. Szívvel ugyanis sok mindent meg lehet oldani, de egy bizonyos ponthoz érkezve, végesnek bizonyulnak a lehetőségek.

Van egy határ, ahol már a szív és az akarat, a dicséretes összetartás, a csapat kivételes kohéziós ereje már mind-mind kevés. Legalábbis akkor, ha az egyesület tovább szeretne lépni.Természetesen felfelé.

Nos, a Ferencváros éppen ezen a ponton van. Szeretne a Bajnokok Ligájában is megfelelni, minél előbbre jutni, de a 2011/12-es évad játékos állományával már nagyon bizonytalan, meddig jutott volna el a Fradi? A spanyol bajnok Itxacoban szerepelt, irányitóként és átlövőként is használható, 179 centiméter magasra nőtt, kedves hölggyel bizonyosan erősödik az együttes. Ugyanez valószínűsíthető a szintén a zöld-fehérekhez érkezett Vérten Orsolyával kapcsolatosan, aki hatalmas rutinjával, gyorsaságával és gólerősségével bizonyára szó szerint is szélesíti az FTC támadósorát.

 Pena az idei BL-sorozatban, a norvég Larvik ellen sérült meg, elég súlyosan, így az ő teljes felépülése mégFTC_Vérten Orsolya_blog.jpg három hónapot vesz igénybe. Vérten talán éppen most nem sérült, bár ezt nála soha sem lehet tudni, milyen korábbi, ki nem pihent károsodások nyomait hordozza. Jómagam a sajtótájékoztatón ezért is kívántam neki azt, hogy a Ferencvárosban végre addig pihenhessen, amíg teljes értékű harcosként léphet a pályára. Még Mátéfi Eszter kapitánysága idején, tehát jó másfél éve, egy alkalommal - szintén egy sajtótájékoztatón, de négyszemközt - „elpöttyintette”, hogy soha nincs ideje kipihennie magát.

 Hát ezért kívánom a magyar válogatott és a Ferencváros érdekét egyaránt szem előtt tartva azt, hogy jól gazdálkodjanak Vérten Orsolyával. Szükség is van rá, és meg is érdemli a fokozott odafigyelést!  

FTC_Szekercés Luca_blog.jpgA cím tulajdonképpen kicsit hamis, hiszen a csütörtöki sajtótájékoztatón bemutattak egy harmadik játékost is, aki szintén "vadonatúj" a Ferencváros női kézilabda csapatánál. Szekercés Luca a szakemberek szerint igen tehetséges, balkezes, fiatal játékos, aki Szekszárdról jön a Kismartoni útra. Ő azonban a következő évadban még nem játszhat olyan főszerepeket, mint Nerea Pena vagy Vérten Orsolya. Remélhetőleg azonban eljön az idő, amikor igazolni fogja a ferencvárosi vezetők most hozott döntésének helyes voltát. 

    

 

Szerző: JochaPress