2012.04.16. 07:24          



A Gróf Széchenyi István Évadnyitóval kezdődött a szezon

Az elődök emlékének megbecsülése jegevez120415_11_koccintás az új szezonra.jpgyében vette kezdetét vasárnap délelőtt a Magyar Evezős Szövetség idénynyitója. A gróf Széchenyi István Evezős Évadnyitó és Sportnap első eseménye ugyanis a Margitsziget pesti oldalán lévő Neptun emlékkőnél zajlott le.

A közelmúltban 86 éves korában elhunyt, egykori kiváló evezős, Kammermayer Oszkár érdeme, hogy a Neptun Budapesti Evezős Egylet hősi halált halt tagjai tiszteletére állított kőemlék nem veszett a feledés homályába. A MESZ Hagyományőrző Bizottsága munkatársai felújították, így immár évek óta minden szezon első napján megkoszorúzzák azt. Idén Regényi Tamás, a MESZ, illetve Denk András, a Budapesti Evezős Szövetség elnöke mondott méltató szavakat.

A program ugyancsak a hagyományok szerint a Danubius Nemzeti Hajós Egylet evezős házánál folytatódott, ahol az immár huszonkettedik alkalommal megrendezett évadnyitót Regényi Tamás elnök beszéde vezette fel. Az elnök köszöntötte a megjelenteket, akik között a versenyzők és családtagjaik mellett ott voltak a sportág támogatóinak képviselői is. Külön üdvözölte Tarlós István főpolgármester személyes képviselőjét, a Fővárosi Önkormányzat osztályvezetőjét, Danada Juditot.

Regényi Tamás kiemelten méltatta az idén megalakulása 150. évfordulóját ünneplő házigazda, a Danubius NHE jubileumát és további sikereket kívánt az egyik legeredményesebb jelenkori evezős egylet minden tagjának. Egyben felhívta a figyelmet a 150. születésnap alkalmából a Kiscelli Múzeumban megnyílt kiállításra, amelyen a jogelőd, a Nemzeti Hajós Egylet  történetének megalakulásától kezdve, annak másfél évszázadát kísérhetik végig az érdeklődők.

A beszéd végére megérkezett az első versenyszám, a nyolcasok vetélkedőjének győztese, az évtizedek óta szinte minden évben rangelső csepeliek hajója. A köszöntőt koccintás tette teljessé, majd sorban követték egymást a versenyszámok, amelyeket élénk érdeklődés kísért.

(Forrás és fotók: Jocha(Press) Károly)

Szerző: JochaPress