2012.04.06. 09:34          



A Ramada Plaza hotelben megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Royal Vodka Fighters’ Run elnevezésű rendezvény, melyre április utolsó hétvégéjén kerül sor. 

A Békéscsabához közeli pósteleki parkerdőben rendezendő (www.postelek.com) április 28-i Hátamon a párom és április 29-i Royal Vodka Fighters’ Run igazán embert próbáló versenyek, melyek erőteljesen kibillentik majd az indulókat a mindennapi, megszokott komfortjukból és így, eddig soha át nem élt élményekhez juttatják őket. 

     Előbb az esemény névadó szponzora nevében Lendvai Péter a BOLS Hungary kft. képviselője, majd valamint egy másik támogató, Hajnal Péter, a BDO ügyvezetője üdvözölte a részvevőket, az újságírók feltűnően nagy számban megjelent seregét. A támogatók elmondták, hogy erősen szimpatizálnak a verseny céljával, miszerint a ’harcos’ élesben tesztelje a rugalmasságát, erejét, kitartását, döntéshozó képességét, váratlan és erőt próbáló helyzetekben.

     A rendezvény egyik versenyigazgatója Furkó Kálmán nyugállományú ezredes, hét danos karate mester köszöntőjében kiemelte, hogy örül annak, hogy a fiatalok extrém helyzetekben is szeretnék megismerni önmaguk testi és lelki erejének a határait. ’Az akadályok látszólag egy őrült elme találmányai, de az igazság az, hogy nincs új a nap alatt. Évtizedekkel ezelőtt rengeteg, hasonlóan kemény kihívást jelentő akadályfutáson vettem részt a katonáimmal. Ekkor tanultam meg, hogy mindig olyan erős a csapat, mint amilyen annak a legutolsó tagja.’

     Az esemény főszervezője Vozár Attila, a Bécs-Budapest szupermaraton korábbi háromszoros győztese előbb a különösen Észak-Európában népszerű ’Hátamon a párom’ elnevezésű viadalt mutatta be. Ez– főként a közönség számára - egy rendkívül szórakoztató verseny párok és családok indulásával. Egy férfi és egy nő alkot egy párt. A legtöbb esetben a férfi cipeli a hátán a nőt, de lehet fordítva is és így kell teljesíteniük a 253,5 méteres versenypályát,  rajta két száraz és egy vizes akadállyal, mely körülbelül egy méter mély.

     A korhatár 17 év, a nő minimális súlya 49 kg. (Ha ennél kevesebb, akkor a hátizsákjába olyan súly kerül, hogy azzal elérje a 49 kg-t.)

     Két kiváló triatlon versenyző, a Japánban háromszoros Ironman Kropkó Péter és a Világ Kupa összetett második helyezett, kétszeres olimpikon Molnár Erika mutatták be a párcipelés szabályos fogásait.  A bemutatót követően Molnár Erika azonnal fel is hívta a párját és rábeszélte az indulásra.

     A nevezési határidő április 14 (www.fightersrun.com). Eddig 15 család nevezése érkezett be.

Szerző: JochaPress