2012.03.29. 16:21          



JKiss Dániel_abcd.jpgúniusban dőlhet el, ott lehet-e Kiss Dániel az olimpián?

Eleinte minden szép és jó volt. A gátfutó Kiss Dániel a legelsők között teljesítette az A-szintet, s ezzel olimpiai kvalifikációt szerzett. Az Ikarus BSE harminc esztendős atlétája azonban nem sokáig örülhetett, mert szép lassan minden a feje tetejére állt az életében. Tavaly június óta nem is tudott versenyezni.

„Volt idő, amikor nem ez volt a fő problémám, sokkal súlyosabb gondjaim is adódtak” - mesélte a mob.hu érdeklődésére Dániel.  „A tavaly év eleji lábközépcsont operációm nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, s ennek következtében ismételt orvosi beavatkozásokra került sor. Végül fertőzést kaptam, s le is kellett mondanom a koreai Tegu-ban megrendezett világbajnokságot.”

- A tavalyi esztendő világversenye elveszett, de utána sem a visszatérés volt az első számú változat...

„Öt hónapig teljesen kilátástalannak tűnt a helyzetem - ebből az időből négy hónap konkrétan mankózással telt el. Ez év elejétől kezdtem tudni sétálgatni, majd január végén óvatosan elkezdhettem edzegetni is. Bár az állapotom folyamatosan javul, az a mai napig sem dőlt el, hogy visszatérhetek-e azon a szinten, ahonnan visszalépni voltam kénytelen?”

- Akkor mégis mi ad reményt ahhoz, hogy ne adja fel?

„Amíg egy szikra esélyt látok, küzdeni fogok. A javulás útján odáig jutottam, hogy a 76, majd a 92 centiméteres alacsony gátak feletti átjutással megpróbálkozhattam. A mankózás alatt teljesen legyengült, lesoványodott a bal lábam,  amelybe most már kezd visszajönni az erő. A testsúlyom - 95 kiló - rendben van, de a kondíciómon még rengeteg a javítanivaló.”

- Ha továbbra is folyamatos lesz a regenerálódása, mikor gondolhat arra, hogy ismét a magas gátak fölött száguldozhasson?

„Nem tűzünk ki edzőmmel, ifj. Tomhauser Istvánnal semmiféle dátumot. Minden orvosi tanácsot megfontolunk és be is tartok. A gátakra csak akkor lesz érdemes majd rámennem, ha visszanyerem a síkformámat. Talán május elején megpróbálkozhatok ezzel. Az viszont csak júniusban dőlhet el, hogy nagy vágyam, az olimpiai részvétel beteljesedhet-e?”

Forrás és fotó: Jocha(Press) Károly

Szerző: JochaPress