2012.03.09. 17:32          



Zsíros Tibor 1948-ban játékosként volt ott Londonban

Zsíros Tibor_12abc.jpgZsíros Tibor személye többszörösen is érdekes ezekben a hónapokban. Az 1955-ös, budapesti férfi felnőtt kosárlabda Európa-bajnokságon a szovjet válogatott legyőzésével jókora meglepetést okozva, aranyérmet nyert magyar válogatott egyik meghatározó játékosa ugyanis már az 1948-as, londoni játékokon is képviselhette hazánkat.

     Most pedig szinte karnyújtásnyira vannak az újabb londoni ötkarikás játékok, s bizony az 1948-as olimpián részt vett magyar kosarasok közül már csak ketten - a szegedi Halász János és a BSZKÁRT kitűnősége, Zsíros Tibor vannak közöttünk. E tény ismeretében még értékesebbek az életének 82. évében járó, változatlanul igen agilis „Zsizsi bácsi” által elmondottak.

     - Annak idején az utánpótlást a középiskolás bajnokságok adták a sportágnak - emlékezett Zsíros Tibor. - A kőbányai Szent László Gimnáziumban egy osztályba jártam Királyhídi Tiborral, akivel együtt mentem el 1945 telén a Sport utcába. Az ő bátyja, László ugyanis a BSZKRT 1945-ös bajnokcsapatának oszlopos tagja volt. Emlékszem, még szénszünet is volt az iskolában, a csarnok kongott az ürességtől, viszont önképzésre kitűnő lehetőség nyílott. Odáig jutottam, hogy Körmendi Iván edző 1946. nyarán az akkor NB II-ben szerepelt felnőtt csapatban is kipróbált.

     - Fél évvel később ennél még sokkal nagyobb megtiszteltetés érte.

     - Idősebb Gyimesi János 1947. februárjában meghirdette a 36 fős, bő olimpiai keretet, amelybe engem, az akkor óriásnak számító, 193 centis felsőkereskedelmi iskolai hallgatót is meghívott. Pontosan egy évvel később, 1948. februárjában az A-válogatott tagjaként Párizsba utazhattam, majd óriási örömömre az olimpiai részvevők közé is beválogattak.

     - Ez így elmondva, akár egy tündérmese, úgy hangzik...

     - Pedig igaz volt. Nyilván valami plusz tehetségem is volt, ráadásul az akkori BSZKRT-ban adottak voltak a feltételek, s kimondottan jó hangulat uralkodott. Az edzések vagy meccsek után például gyakran vettünk részt közösen zenés, táncos ötórai teákon... Ma már ez elképzelhetetlen.

     - Ami viszont tény: a 18 esztendős Zsíros Tibor is a Londonba tartó repülők egyikére ülhetett.

     - Rendkívül szívélyes fogadtatásban volt részünk. A régi Wembley Stadionban volt a megnyitó ünnepség, ahol a zöld gyepre perzsaszőnyegeket teregettek. Az alig három éve befejeződött II. világháború után mindenki örült a túlélésnek.

     - Azután megkezdődtek a csoportmérkőzések, ahol számos meglepetésnek is szemtanúja lehetett.

     - Itthon kisebbfajta óriásnak számítottam a 193 centimmel, ott viszont az amerikaiak 213 centiméter magas centere mellett szinte törpének éreztem magamat. A játékban egyáltalán nem vallottunk szégyent a részvevő 23 válogatott között. A későbbi bronzérmes braziloktól például csak a hosszabbításban kaptunk ki, az olaszok ellen tizenöt év után sikerült ismét győznünk; a 32-19-es végeredmény akkor még nagyarányú sikernek számított. Végül az Uruguay ellen alulmaradtunk, s így csak a 9-16. helyek egyikén végeztünk. A vezetőség azonnal hazautaztatott bennünket...

     - Száztizenhat válogatottságát tartják nyilván 1948. és 1960. között; a visszavonulását követően szinte másnaptól edzősködni kezdett.  

     - A római olimpián, a franciák ellen a 9. helyért vívott, győztes meccsen fejezhettem be pályafutásomat. Másnap munkába álltam akkori klubomnál, a Ganz-Mávagnál. Egy ideig Király Pista bácsi papírjával, „feketén” vittem az ügyeket. Az évtizedek során kétszer is a magyar válogatottak mellett dolgozhattam: 1962-ben Páder János vett maga mellé a férfiakhoz, majd 1964. januárjában megbíztak a kapitányi teendők ellátásával. Megvallom, az 1965-ös, moszkvai Eb-re összeállított csapat a válogatásom csődjének bizonyult.

     - 1966. áprilisától a Ganz-Mávagban folytatta, majd egy évtizeddel később ismét igényt tartottak a válogatottnál szolgálataira.     

     - Nem különösebben lelkesedtem ezért a felkérését, de elvállaltam. Két év elteltével végleg visszavonultam a Ganz-Mávagba, ahol két szezont a nőkkel dolgoztam, majd nyugdíjba mentem.

     - Ennek már harmadik évtizede, de Ön változatlan aktivitással dolgozik a legkülönfélébb minőségekben szeretett sportágáért. Van rálátása a sportágra, s talán azt is tudja: miért nem jut A-ról B-re a magyar férfi kosárlabdázás?

     - 1969-ben még nyolcadik tudott lenni válogatottunk a kontinensbajnokságon, hogy az után harminc évnek kelljen eltelnie ahhoz, hogy ismét Eb-döntőben láthassuk legjobbjainkat. Az 1999-es 13-16. hely óriási örömünnepet jelentett, aminek azután megint nem lett folytatása. A legfájóbb események éppen legutóbb, 2011-ben estek meg velünk, amikor az A-divízió 25 együttese közül az egyetlen kieső éppen Magyarország válogatottja lett. Történt mindez akkor, amikor soha nem volt, nagymennyiségű pénz forog a magyar kosárlabdázásban.   

     - Mi az, amin legelőször változtatni kellene a felemelkedés érdekében?

     - Hofi Géza híres szlogenje jut eszembe: „Ki fog itt gólt rúgni?” Ez a kosárlabdázás nyelvére lefordítva, valahogy így hangoznék: „Ki fog itt utánpótlást nevelni?” A helyzet ugyanis ezen a téren egyenesen katasztrofális. Az elmúlt 10-12 esztendő során például egyetlen, komoly tehetség került felszínre, a már Spanyolországban játszó Hanga Ádám. Amíg ezen a téren nem lesz érdemi változás, teljesen mindegy, hogy az új kapitány, Rátgéber László kivezeti-e a válogatottat a következő Eb-re, vagy sem!

     - Búcsúzóul egy talán kellemesebb kérdést szeretnék feltenni: mit vár az 1948-as, londoni olimpia részvevője nézőként a 2012-es, Londonban esedékes újabb ötkarikás vetélkedőktől?

     - Az 1952-es helsinki sikerek nyilván megismételhetetlenek, de még az 1948-as esztendő tíz aranyérmes „termése” is átkerült az álmok kategóriájába. Úgy gondolom, négy-öt aranyérem csak összejön és akkor ezzel a várható, hatalmas tülekedésben szerintem elégedettek lehetnénk.

 

jochapress.blog.hu

Szerző: JochaPress