2012.01.29. 21:24          



Struhács György2012.jpgStruhács György minimum három, további kvótára számít

Hatalmas érdeklődés közepette rendezték meg a BVSC-Ganz Tatai úti birkózó csarnokában a férfi felnőtt kötöttfogásúak idei első versenyét. Két szőnyegen egész nap zajlottak a mérkőzések, amelyeket megtekintette Struhács György, a magyar birkózó válogatott szövetségi kapitánya is.

- Számított ekkora érdeklődésre - kérdezte a mob.hu a kapitányt.

„Megvallom, kellemes meglepetésben volt részem, javarészt nagy küzdelmeket láthattam. A viadalt megelőzően összehívtam a válogatott kerettagokat és azt kértem tőlük, a mérkőzések során egyértelműen látszódjon, kik is a válogatottak. Örömömre, a fiúk kérésemet meg is jelenítették a szőnyegeken

- Milyen meglepő eredmények születtek?

„Két, számomra csalódást okozó mérkőzés is adódott. A 66 kilóban második embernek számító Korpási Bálint (BVSC-Ganz) kikapott a ceglédi Fekete Tibortól. A 96 kilósok között sem számítottam arra, hogy a ferencvárosi Németh Iván (FTC) már az előcsatározások során veszít Varga Ádám (Vasas) ellenében.”birkózás120129_3_alul Lőrincz Tamás.jpg

- És az olimpiai kijutásra pályázók produkciója megnyugtatta?

„A már kvótás, 55 kilós Módos Péter (Szigetvár) ugyan elindult, de nem volt igazán komoly ellenfele. A „várományosok” viszont egymást múlták felül. Az egy-egy súlycsoporttal feljebb indult Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE) és Bácsi Péter (FTC) egyaránt akciódús birkózást mutatott be, de Kiss Balázs (BVSC-Ganz) is annyival nyert, amennyivel kell.”

birkózás120129_9_Bácsi Péter munkában.jpg- Áprilisban három, egymást követő hét végén eldől, kik lehetnek ott a londoni olimpián? Hány, további magyar kvótára számít?

„Minimum háromra, mégpedig Lőrincz, Bácsi és Kiss révén. Mellettük kellemes meglepetést okozhat a 60 kilós Kozák István (Ceglédi VSE) és a szóba jöhető két, 84 kilós jelölt egyike. Itt pillanatnyilag Lőrincz Viktor (CVSE) a legjobb, de amennyiben Fodor Zoltán hosszú sérüléséből felépül, esetleg ők még összemérhetik erejüket.

- A sorsdöntő viadalokig mi a programjuk?

„Hétfőtől két hétig Tatán edzünk, majd a szombathelyi Golden GP kínál újabb bizonyítási lehetőséget legjobbjainknak. Utána egy hét regenerálódás, majd hosszú menetelés Tatán, egészen az utazásokbirkózás120129_10_Kiss Balázs pörget.jpgig.”

A BVSC-Ganz idénynyitójának győztesei: Módos Péter (55), Kozák István (60), Fekete Tibor (66), Lőrincz Tamás (74), Bácsi Péter (84), Kiss Balázs (96), Nunajev Juszuf (120, Vasas).

(Forrás és fotó:  mob.hu / Jocha(Press) Károly)    

Szerző: JochaPress