2013.03.29. 10:07          



Szabó Edina: tizenhárom év után elköszöntem a franciáktól

Bár tény, hogy a Ferencváros ugyancsak meggyengült játékosállománnyal lépett az Érd ellen pályára, ez mit sem von le az érdiek sikere értékéből. Elvégre az FTC ellen nyerni női kézilabdában - néhány, soványabb évet leszámítva - immár évtizedek óta a bravúr kategóriájába tartozik.

     Szabó Edina.jpg

Szabó Edina, az érdieket immár harmadik éve felkészítő, korábbi válogatott játékos természetesen örömmel fogadta a gratulációt.

     - Miután a Veszprém ellen elvesztettük a már elérhető negyedik helyet, ezért rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk. Mindössze két lehetőségünk maradt arra, hogy bebiztosítsuk helyünket a legjobb négy magyar kézilabdaklub között. A BL-ben kitűnően szerepelt Ferencváros otthon is nagy falatnak ígérkezett, majd vasárnap Székesfehérváron, ki-ki ütközet várt volna ránk. Persze hogy örülök a Ferencváros legyőzésének, amivel együtt járt az alapszakasz negyedik helye is.

     - Hogyan készültek az FTC ellen és mennyire bízott a sikerben?

     - Rengeteget foglalkoztunk leendő ellenfelünk játékának elemzésével, s közben igen kemény edzéseink is voltak. Amikor eldőlt, hogy Tomori Zsuzsa nem játszhat, ez csak fokozta a harci kedvünket. Ám hogy Elek Gábor együttese még így is igen komoly erőt képvisel, azt a hétgólos vezetésük is igazolja. Más kérdés, hogy határtalanul küzdőképes lányaim ez alkalommal is mindent megtettek a sikerért, egyetlen percre sem adták fel. Ellenfelünk játékán pedig egyetlen percig sem volt látható, hogy számukra ez a meccs tulajdonképpen teljesen tétnélküli volt.

     - Ez a harmadik szezonja Érden, de az előző kettőben végig kettős szerepkört töltött be, mivel párhuzamosan a francia női kézilabda válogatott „generál menedzsereként” is helyt kellett állnia.

     - Tizenhárom évig töltöttem be ezt a rendkívül felelősségteljes posztot a világ egyik legjobb edzője, Olivier Krumbholz mellett, a franciák megelégedésére. Közben három olimpián is ott lehettem, ami nekem hatalmas élményt jelentett. Mivel immár tíz éve ismét Magyarországon élünk, úgy éreztem, ezt a döntést több okból sem halogathatom tovább. Így most már teljes erővel a hazai teendőimre koncentrálhatok.

     - Amikor Érden a feljutó csapattal munkához látott, mekkora perspektívákat látott új klubja előtt?

     - Soha nem a bennmaradás volt az elsődleges célom! Már akkor is arról beszéltem nekik, hogy egyszer még eljutunk a Bajnokok Ligájában való indulásig. Mit mondjak, nem nagyon hitték, most viszont ennek a lehetőségnek is a közelébe értünk.

     - Ha már a BL szóbakerült, mire számít a legjobb négy között érdekelt győriekkel kapcsolatosan?

     - Már a román Valcea elleni két, elődöntő mérkőzés is nagyon nehéz lesz, de a kemény csaták végén a Győr kerül majd a döntőbe. A másik ágról pedig a norvég Larvikot várom továbbjutónak.

    - Mit gondol, az előmérkőzések során a győriektől két, sima vereséget szenvedő Larvik - amennyiben tényleg ők kerülnek össze a Győrrel a döntőben - képes lehet szorosabb ütközetekre is a legutóbb látottaknál?

     - Meggyőződésem, hogy igen! A norvég élcsapatban számos, kiváló játékos szerepel, akik a szükséges időben képesek lesznek tudásuk legjavát nyújtani. Ezt előrebocsátva is úgy gondolom, a BL-döntő fő esélyesei a győriek.

 

süti beállítások módosítása