2013.03.21. 12:05          



Az előző elnök látta a csapdákat és azonnal lemondott

Nyolc sportági szakszövetségnek különös örömre volt oka a napokban, amikor hivatalossá vált a kormány korábbi ígérete. Ennek megfelelően konszolidálják az eladósodott szövetségeket. A 440 milliós összegből a legnagyobb rész az evezősöké, akik több mint 95 milliós hátrányt halmoztak fel. Az összeg nagyságát jól szemlélteti, hogy az jóval meghaladja a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) egy éves, hivatalos költségvetését.

     Mivel a témát viszonylag közelről ismerem, ezért most, ebben a történelmi pillanatban, amikor az evezősök fellélegezhetnek, és kiemelt sportágként folytathatják remélhetőleg egyre gyümölcsözőbb tevékenységüket, megpróbáltam visszapörgetni három évvel az idő kerekét. Az akkor, egészen pontosan 2010. február 14-én azonnali hatállyal lemondott elnököt - aki mindmáig a MOB Felügyelő Bizottságának az elnöke -, Dávid Imrét kérdeztem: mi is történt valójában? Hogyan és miért kezdett el ez a lavina viharos gyorsasággal dagadni?

Dávid Imre_blog2.jpg                                                                      Dávid Imre

    - Amit a legfontosabbnak tartok leszögezni: lemondásom idején a MESZ-nek semmilyen köztartozása nem volt.

Minimális kinnlevőségeink és ezzel arányos nagyságú fizetnivalóink voltak függőben, messze a tűréshatáron belül.

     - Miért is mondott le Ön olyan expressz sebességgel?

     - Amikor 2009-ben újabb négy évre elnökké választottak, a kilenc tagú elnökségben kialakult egy 5-4-es arányú szembenállás személyemmel szemben. Ez az elnökség már előzőleg is több, nem tetsző döntést hozott, amit kénytelen voltam lenyelni. Amikor azonban azon a bizonyos napon aláírásommal véglegesíteni akarták az azóta elhíresült „Erzsébeti projekt” nevű tervezetet, megtagadtam azt, és azonnali hatállyal lemondtam.

     - Ebben a projektben sok minden szépről és jóról is szó esett. Komoly evezősbázisról, tervezett jelentős bevételekről, a szövetség kiköltözéséről, stb. Mégis, miért nem tetszett ez Önnek? Miért élt a gyanúval, hogy ez nem lesz kivitelezhető?

     - Mivel komoly közgazdasági gyakorlattal rendelkezem, ezért nem volt nehéz átlátnom a tervek és a megvalósíthatóság között tátongó, hatalmas szakadékot. Már a projekt három évre tervezett, 360 milliós bekerülési költsége is messze meghaladta a szövetség reális teherbíró képességét, arról nem is beszélve, hogy ez a végösszeg egy eleve jócskán redukált összeg volt.

     - Ha ezt Ön ilyen világosan látta és feltehetően el is magyarázta, az elnökség miért nem vette ellenérzéseit figyelembe?

Mitnyan György_blog1.jpg

                                                                    Mitnyan György

    - Ragaszkodtak a fantomszerű elképzeléseikhez, amelyek élére a 2010. márciusában megválasztott új elnök, Mitnyan György állt. Az ezt követő elnöki és elnökségi döntések számos létesítményt ígértek, de mivel sem készpénz nem volt elég, sem komoly, hosszú távú bankgaranciát nem tudott a szövetség maga mögé állítani, így csak toldozás-foldozás alakulhatott ki. Mindössze a műfüves labdarúgó pálya lett készen, ráadásul az sem teljesen. Az elképzelések naivitását talán az jellemzi legjobban, hogy a szövetség meghirdetett programja szerint már 2010. júniusában Dunavarsány helyett a pesterzsébeti új bázison tartják meg az aktuális edzőtáborozást. Ebből azután mindmáig nem lett semmi.

     - Az adósság viszont szépen gyarapodott, egy idő után pedig elfogyott a levegő Mitnyan György körül, akit végül 2012. februárjában 46-2 arányban leszavaztak. A 95 milliós adósság gyakorlatilag az ő elnöksége két esztendeje alatt jött össze.   

     - Az átadás-átvételkor Mitnyan úr csak tizenötmilliós adósságot ismert el azzal a fenntartással, hogy a szövetségnek még számos kintlevősége van. A számok azonban sajnos, egészen mást mutatnak. A sportág jelenlegi vezetése „átnyomorogta” a 2012-es esztendőt, s ha nem jön ez a konszolidáció, halvány esély sem adódott volna az áldatlan állapotok felszámolására. Így viszont a júliusra ígért 350 milliós, kiemelt támogatásból levonják a 95 milliót, a MESZ pedig attól kezdve egészen más alapokra helyezheti majd a működését.

     - Az még nem egészen világos, hogy a kormány milyen szinten kíséri majd figyelemmel az eddigi és az esetleg még később indukálódó adósságok sorsát, de a MESZ-nek mindenképpen az lenne az érdeke, hogy előbb-utóbb tiszta képet tudjon felmutatni.

     - Jelenleg is perben áll a szövetség a műfüves pálya használójával és minden bizonnyal további perek elindítására is sor kerül a közeljövőben. Elsősorban a XX. kerületi Önkormányzattal áll fenn egy nagyon kényes szituáció, de más frontok is tisztázásra várnak.

     Amit már Dávid Imre nem mondott ki, de valószínűsíthető: ha másként nem megy, akkor maradnak a bíróságok. A hatalmas adósság ugyanis nem véletlenül született, hanem konkrét okai, okozói vannak. Jó lenne a nevesíthető károkozókat illő módon felelőssége vonni.

Szerző: JochaPress