2013.03.10. 11:15          



Halasztani kellett volna a Győr elleni bajnokit?

Tagadhatatlan, hogy az Air Cargo Ferencváros női kézilabda csapata már messze túlteljesítette a Bajnokok Ligájában tőle reálisan elvárható eredményeket. A „Fradi” szombaton is hősiesen küzdött, de be kell vallani, ez most kevés volt. A román légiós együttes tagjai feltehetően a decemberi után már a januári fizetésüket is megkapták, így a korábban tapasztaltnál jóval nagyobb harci kedvvel vetették magukat a küzdelembe és ennek meg is lett az eredménye.

Szamoránsky Piroska_blog.jpg

     Felvetődik a kérdés, törvényszerű volt-e, hogy a Ferencváros játékosait a második félidőben már jószerivel csak a szívük vitte előre? Megelőzhető lett volna ez az állapot? Sajnos, több ponton is azt kell mondani: a BL legjobb négy csapata közé törekvő FTC messze nem optimális előjelekkel lépett pályára Dabason, ahol eddig mindig sikerült győznie.

Az eleve kevés játékossal rendelkező népligetieknél Nerea Pena és Zácsik Szandra hosszú hónapokra kiesett, s ez már önmagában is hatalmas érvágásnak bizonyult. Ez egy adott tény. Azt viszont nem biztos, hogy jól tette az FTC vezetősége, hogy próbálta meg a Győr elleni, hétközi bajnoki elhalasztását. Ha pedig mindenképpen játszaniuk kellett, hát az biztos, hogy a bravúros pontszerzésnek (34-34) igen jelentős része van abban, hogy az eddigi „csodatévők” ez alkalommal már lépni is alig tudtak a második játékrészben.

     Szerencséje sem volt a Ferencvárosnak, hiszen ha a Valcea sztárjai végül (szinte biztosan) ismét kaptak pénzt, a akkor az valóban az utolsó pillanatban érkezett. Ám ez éppen elég lehetett ahhoz, hogy a nemzetközi klasszisok sorát (Bulatovics, Barbosa, Bradeanu, Manea) pillanatok alatt jobb belátásra bírja. Márpedig ezek a játékosok tényleg jó kézilabdázók, s akkor még nem szóltunk a mögöttük sorjázó, ugyancsak számottevő erőt képviselők játékosaikról, akik nagyon erős csapatot képesek alkotni. A Valcea a jelek szerint - legalábbis pillanatnyilag - egyenesben van, s még az sem kizárt, hogy komolyan beleszól a magas helyezések sorsába. Az sem lenne túl nagy meglepetés, ha a BL-döntőben a toronymagas esélyes Győrnek éppen a Valcea ellen kellene megpróbálnia a végső sikert, a trófea elhódítását.

     Persze amíg a jövő hét végi találkozókat le nem fújják a játékvezetők, addig sok minden történhet. Még az is előfordulhat, hogy a Fradi nyer a Zvenyigorod ellen és akkor a Krim Ljubljana kezében lehet a sorsa. A Valcea most mutatott játékát látva, a Krimnek nagyon nagyot kellene ahhoz alakítania, hogy Valceában is nyerni tudjon. Ami biztos: a Ferencváros rendkívül nehéz körülmények közepette harcolta ki a legjobb nyolc közé jutást, ezt már nem lehet tőle elvenni. Ha pedig nyer Moszkvában és a Krim is elviszi a két pontot Valceából, az lehet a ráadás. Még egy hetünk van, hogy izguljunk ezért a végkifejletért.

süti beállítások módosítása