2013.01.24. 00:03          



A dánok ezúttal nem sok extrát mutattak

Két, abszolút ellentétes félidőt láthatott a méltatlanul kicsi nézőközönség a Magyarország - Dánia negyeddöntőben, a spanyolországi férfi kézilabda világbajnokság szerdai játéknapján. Az első harminc perc során Mocsai Lajos választottai szinte semmi gondot nem okoztak a könnyedén játszadozó dánoknak. A térfélcserét követően viszont mintha más sebességi fokozatba kapcsoltak volna a magyarok, akik Nagy László vezérletével közel álltak az egyenlítéshez.

     Hogy mi lett volna, ha ezt sikerül elérni - ez már soha nem derül ki. Kishitűség, koncentráció hiánya a kritikus pillanatokban vagy más lehetett az oka, de tény, hogy a nagy lehetőség kihasználatlanul maradt. Így a kétgólos vereség révén a dánok kerültek a legjobb négy közé. Mi pedig azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy színeink képviselőinek nem kell szégyenkezniük, hiszen abszolút szoros meccset játszottak a világ egyik legjobbja ellen.

     A mélyebb analízis a szakemberek - elsősorban pedig Mocsai Lajos - dolga.

Itt inkább most csak arról szeretnék szólni, hogy a mi csoportunkból mindkét élcsapat a legjobb négy között is játékban maradt. Különösen Horvátország fölényes, mondhatni megsemmisítő győzelme jelenthet sokaknak meglepetést. Akik azonban módszeresen figyelik a nemzetközi kézilabdázás történéseit, azoknak ez már valahol várt esemény kellett legyen. A mindent többszörösen is megnyert franciáknak már a londoni olimpia aranyérmét is amolyan ráadásként kellett volna elkönyvelniük, hiszen előtte már volt egy nagy „bukfencük” az Európa-bajnokságon. Daniel Onesta kapitány is jobban tette volna, ha London után szélnek ereszti sikercsapatát, ő maga pedig lemond. Mert ez így, amit most útravalóul megkapott a horvátoktól, az bizony nagyon „égő” volt...

     A másik, számunkra érdekes negyeddöntőben a spanyolok megérdemelten búcsúztatták a fiatalokra épülő, szép jövő előtt álló német együttest. A hazaiak esetleges döntőbejutása talán végre egyszer teltházas nézőteret is eredményezhet, mert bizony eddig egyértelműen látszik a látogatottságon: Spanyolországban nagyon komoly anyagi gondok vannak...

     A tőlünk érzelmileg legtávolabb eső szlovén - orosz negyeddöntő közel állt a nagy meglepetéshez. Az általában lebecsült oroszok ugyanis hullámvölgyeik dacára többször is kétessé tudták tenni a mérkőzés végkimenetelét. Sorozatos durvaságaik és az ezekkel járó kiállítások viszont nagyban csökkentették esélyeiket a végső sikerre.      

     Mi várható a két elődöntőben? Az egyik ágon a spanyolok az oroszok ellen keveset mutatott szlovénekkel csapnak össze. Nem elsősorban a hazai pálya esetleges előnye miatt tűnnek esélyesebbnek. A spanyoloknak jó a játékosállományuk, ráadásul ők voltak az egyetlenek, akik egyértelműen semlegesíteni tudták a világklasszis Nagy Lászlót. Védőmunkájuk mindenképpen eredményes, támadásaikban pedig megvan a szükséges átütőerő.

     Ami a Horvátország - Dánia ütközetet illeti, már játéknapokkal korábban úgy vélekedtem, ők a döntőig is elmenetelhetnek. Nos, eddig ezt a jóslatot nem sok veszély fenyegette. Amennyiben pedig a dánok ilyen középszerűen játszanak az elődöntőben is, mint ellenünk a második félidőben, akkor meggyőző fölényt követő horvát siker valószínűsíthető.

     Ha pedig mindez így történne, a horvát-spanyol meccsen óriási csatára, hatalmas pozícióharcra lehetne számítani, ötven-ötven százalék körüli esélyekkel. Ez a tipp azonban az elődöntők ismeretében még természetesen változhat.

süti beállítások módosítása