2012.12.25. 23:39          



A kézilabda Vb-n a csoportbeli harmadik hely a legrosszabb

A január 11-én Spanyolországban kezdődő férfi kézilabda világbajnokság csoportmérkőzései során a magyar válogatott öt ellenfele között van Ausztrália együttese is. Az ötödik kontinens legjobbjairól alig tudni valamit; a napokban derült ki, hogy a játékosok közül heten Európában igyekeznek minél többet elsajátítani a sportág rejtelmeiből.

     Magyarországon Marczinka Zoltán tud legtöbbet a távoli földrész kézilabdázóiról, hiszen válogatottjukat 1997 és 2000 között ő irányította és a 2000-es, Sydneyben volt olimpián is ő dirigálta az akkori házigazdák válogatottját.Marczinka Zoltán_Bengt Johansson_MOB.jpg

       Egyik szakmai példaképével, a svéd Bengt Johanssonnal

     „Jómagam 1990-ben kerültem Ausztráliába, ahol játékos, játékosedző majd játékvezető is voltam, tehát több oldalról is megismerhettem az akkor a sportágban legelső lépéseit megtevő ausztrálokat” - emlékezett a kilencvenes évekre a jelenleg a Magyar Kézilabda Szövetségben dolgozó Marczinka. „1997. márciusában kaptam megbízást a válogatott kialakítására, illetve játékba hozására, amit nagy erőfeszítések árán, teljesen amatőr körülmények között úgy érzem, elég jól sikerült megoldanom.

     - Mit jelentettek ott az amatőr körülmények?

      „Az alig kétszáz játékosból kiválasztottak valamennyien teljes értékű munkát végeztek. Amikor pedig eljöttünk egy háromhetes, európai körútra, azt teljesen önerőből kellett megfizetniük és a szabadságuk terhére tehették meg az utat. Mondhatom, rengeteget fejlődtek, az olimpiai csoportmeccseken is hősiesen küzdöttek. A legjobb részeredményt a kubaiak elleni, mindössze kétgólos vereség jelentette.”

     - Ön 2001. tavaszán eljött a kenguruk földjéről. Miért?

     „Leginkább az vezérelt, hogy Ausztráliában a sportág az olimpiát követően egyfajta tetszhalott állapotba esett vissza. Talán elég csak annyit mondanom, hogy a szövetség irodája a rengeteg érdeklődő ellenére négy hónapig zárva maradt. Magyarországra visszatérve előbb Szentendrén edzősködtem, később a nemzetközi edzőképzésben vettem részt, a 2003-2004-es években Mocsai Lajos mellett dolgozhattam a női válogatottnál.”

     - Az athéni olimpiát követően mégis visszament Ausztráliába.”

     - Megszűnt a munkám, de 2007. augusztusában ismét jöttem; ekkor a női junior Vb előkészítésén tevékenykedtem. Utána Mátéfi Eszter másodedzője lehettem, s jelenleg is a szövetség alkalmazottja vagyok.

     - A spanyolországi Vb-n második csoportbeli ellenfelünket mennyire ismeri?

     „Próbálom tartani a lépést. 2010-ben, a Katarban lebonyolított Klub Világbajnokságon közelről is láthattam a jelenlegi legjobbakat. A játékosállomány nem lett jobb, mint volt 2000-ben, s természetesen ki is cserélődtek idő közben. A csapat szövetségi kapitánya, a koszovói származású Taip Ramadani és a szerb másodedző, Zlatan Ivankovics egyaránt tagja volt az általam irányított válogatott keretnek. A beálló Ramadani a 2000-es olimpián is rendre pályára lépett, Ivankovics viszont csak az 1999-es világbajnokságon szerepelt.”

       - Ezek szerint a magyarok könnyű meccsre számíthatnak. Mit gondol, mit láthatunk majd a csoport további összecsapásain?

     „Az ausztrálok mellett Egyiptomot és Algériát is gond nélkül le kell győzni. Így legrosszabb esetben is a csoportból harmadikként juthatnánk tovább. Amennyiben a horvátok vagy a spanyolok ellen sikerülne meglepetést okozni, úgy a végső helyezésünk még előkelőbb is lehetne.”

süti beállítások módosítása