2012.12.16. 09:07          



Montenegró meglepheti Norvégiát a döntőben

Letisztult a kép Szerbiában, a női kézilabda Európa-bajnokság küzdelemsorozatának végére. Norvégia nagy fölénnyel verte Magyarországot, míg a másik elődöntőben az esélyesebbnek vélt Montenegrónak Szerbia legjobbjai ellen sikerült nyernie. 

     A norvégok elleni elődöntőben a magyar hölgyek igen-igen gyengén teljesítettek, miután az előző fordulóban - a biztos elődöntő tudatában - az oroszok ellen sem fejtettek ki igazán komoly ellenállást. Ez alkalommal ismét bebizonyosodott, hogy bármely meccs tudatos, vagy tudat alatti feladása nem jó recept. Ilyenkor ugyanis óhatatlanul „leereszt” a társaság, s újból eljutni arra a fordulatszámra, mint előtte - ez fölöttébb bizonytalan kimenetelű vállalkozás.Böhn Karl-Erik_blog2_2.jpg

                                                    Karl-Erik Böhn, a kapcsolt áru

     Mert semmi kétség nem fér hozzá, hogy az oroszok elleni 60 percre nem „széttépjük őket” alaphangulatban futott ki a pályára magyar együttes. Pedig nyugodtan megszakadhattak volna lányaink, s talán nyernek is. Ráadásul egy „kihajtott” 60 percet követően sem valószínű, hogy nagyobb „ruhát” kapnak a norvégoktól, mint amekkorát sikerült összehozni.

     Ez a norvég-magyar (30-19 oda) egyébként megér még néhány sort!

Egyszerűen nevetséges az a felhajtás, amit Karl-Erik Böhn és Heidi Löke útjainak elválása körül kerítettek. Az, hogy a bulvársajtó „rárepült” a témára, valahol természetesnek mondható. Elvégre az ilyen és hasonló esetek „felplankolása” a dolguk. Az viszont, hogy a kapcsolat megszűntéről a Norvég Kézilabda Szövetség is hivatalos kommünikét ad ki, már a több mint nevetséges kategóriába tartozik. Tessék szíves lenni kicsit körülnézni honi viszonyainkat illetően, s akkor mindjárt nem lesz téma az, hogy Löke és Böhn együtt van, vagy szétmentek. A női válogatott keret tagjai közül hányan élnek házastársi vagy stabilnak vallott élettársi kapcsolatban? És hányan élnek érzelmi bizonytalanságban, komoly partner hiányában? Sajnos, manapság már azt kellene mondani, hogy egész szép időt kibírtak egymással, most majd új kapcsolatokba lépnek, mi ebben a baj?Löke Heidi_blog.jpg

            Hátha mégsem Heidi Löke tehet a norvégok elleni vereségről?

     Mivel ez nem érzelmi tanácsadással foglalkozó felület, így inkább arról szólnék, hogy ez a hír nem egyszerűen nem való egy kézilabda mérkőzés elemzéséhez, de nem is befolyásolta lányaink-asszonyaink teljesítményét! Ez csak egy előrántott ürügy, mert valamivel mégis csak magyarázni kellene ezt az újabb, csúfos vereséget. Azt, hogy 7-5-ös vezetést követően hogyan bomlott elemeire az a csapat, amely előzőleg arról ábrándozott - s ez alól Böhn úr sem volt kivétel! -, hogy most meglepetést okozhatunk. Ha ez az optimizmus még a meccs előtt lett volna jellemző, talán el is kell fogadni. Hiszen ha nem reménykednek, hogyan menjenek fel a küzdőtérre?       

     Más kérdés, hogy a látottak után mély hallgatásba kellett volna burkolóznia a társaság valamennyi tagjának. Ám nem ez történt, sőt! Elképesztő nyilatkozat is napvilágra került, amit Tomori Zsuzsanna eresztett el. Szerinte ugyanis „a norvégok jók, de most legyőzhettük volna őket.” Hát ha még azt is elárulja, miként, sokkal jobban örülnék. Sokkal szimpatikusabb lett volna, ha azzal kezdi, hogy elégedetlen a saját játékával és a tőle szerénynek mondható, három góljával. És ezzel be is fejezte volna... Nem! Szerinte nyerhettünk volna - hát ez már az álomvilág kategóriába tartozik.

     Pedig a mai bronzcsata sem ígérkezik biztosan nyerhetőnek, bár nem kizárt, Tomorinak erről is egészen más a véleménye. Azok viszont, akik látták a Szerbia - Montenegró összecsapást, meggyőződhettek róla, a montenegróiak igenis nagyon komoly kézilabdázókkal és jó csapattal rendelkeznek. Nem véletlenül nyerte meg a Buducsnoszt a BL-t a lassan már a világválogatottat összevásárló, túlontúl profi játékosokkal felálló Győrrel szemben. Miként a mai döntőben sem fognak alárendelt szerepet játszani a norvégok ellen, talán belül lesznek a tizenegy gólos vereségen is, amit a magyar válogatottnak el kellett szenvednie Norvégiától. Olyannyira, hogy még azt is megkockáztatom: Montenegró akár le is győzheti Norvégiát...

     Számunkra persze az a fontosabb kérdés: milyen is a magyar női kézilabda válogatott valós tudása, mennyit is ér az első négy közé kerülés az Eb-n? Az erősen hullámzó teljesítmény elemzése, a fejlődés útjának megtalálása bizony nehéz feladat lesz. Böhn úrnak minden esetre van ideje, hiszen ötéves szerződés köti a válogatotthoz. Annak a nemzeti együttesnek az élén állhat, amelyről Heidi Löke nélkül legfeljebb csak ábrándozhatott volna. Hiszen nyílt titok, hogy Böhn „kapcsolt áruként” érkezett Lökével Magyarországra, hogy azután ügyes menedzserek és okos szövetségi vezetők kinevezzék őt a válogatott élére.

     Nem egyedüli kedvezményezettje ő a mai divatnak: külföldi edző kell. Ők pedig jönnek, elsősorban spanyolok. Hogy ettől jobb lesz-e a magyar kézilabdázás egésze? Majd elválik. Legyünk türelmesek és drukkoljunk mindenkori legjobbjainknak. Először mindjárt ma délután, a belgrádi kisdöntőn, a hazai válogatott, Szerbia elleni, a bronzéremért zajló találkozón.

 

 

süti beállítások módosítása