2012.10.28. 19:52          



Dr. Simicskó István köszöntött, majd kezdő lépést tett meg

Simicskó István_megnyitó_3a.jpgHétévnyi, miskolci vendégeskedést követően ismét Budapesten rendezik meg a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Sakk Csapatbajnokságot. A Magyar Sakkszövetség és a Budapesti Sakkszövetség közös szervezésében október 28-án, vasárnap megkezdődött négynapos eseményt dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg a Mogyoródi úti Kós Károly Kollégium nagy tornacsarnokában.  

     - Bár jómagam a küzdősportok elkötelezett harcosa vagyok, mégis szívesen jöttem el ennek a jelentős eseménynek a megnyitójára - hangsúlyozta dr. Simicskó István. - A sakk népszerűsítése több okból is indokolt. Egyrészt Magyarország mindenkori legjobbjainak a korábbi évtizedekben rendkívül szép sikerlistát sikerült összegyűjteniük. A sportág múltja tehát kötelez.

Legalább ennyire fontos azt tudnunk, hogy a sakk nem kevesebb, mint hatvannyolc emberi tulajdonságot befolyásol jó irányban, illetve fejleszt. Amint a Budapesti Sakkszövetség elnöke, Révész Máriusz tartja, két sportágban kell igazán használni az eszünket: az ökölvívásban és a sakkban. Nos, most itt az első lépésektől kívánok mindenkinek kellő koncentrációt és sikereket. Örülök, hogy meghívtak, hogy itt lehetek.

Simicskó István_Csomós Miklós_Révész Máriusz.jpg

     Simicskó Istvánt követően Budapest oktatási- és sport ügyekért is felelős alpolgármestere, Csomós Miklós is köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki azért, mert közel négyszázan versenyezhetnek itt, feláldozva az őszi szünetüket erre a nemes versengésre.

     - Meggyőződéssel állítom - így Csomós Miklós -, hogy valamennyi részvevőnek javára válik ez a torna, ahol a játszmák során tartást, fegyelmet és még számos, a későbbi életükben oly fontos tulajdonságot fejleszthetnek ki magukban.

Simicskó_kezdő lépés_2a.jpg

     Révész Máriusz, a BSSZ elnöke azt hangsúlyozta, milyen nagy sikernek tartja, hogy Miskolc helyett a sokkal költségtakarékosabb budapesti rendezést meg tudták valósítani. Majd bemutatta Simicskó Istvánnak a nyolcéves Karácsonyi Gellértet, aki egy hét múlva a szlovéniai Mariborban korosztálya világbajnokságán vehet részt. Gellért megsúgta az államtitkárnak a tervezett első lépését, így azt helyette Simicskó István tette meg.  

 

 

 

süti beállítások módosítása