2012.10.05. 15:32          



A szerbek tárgyalási szándéka egyelőre ismeretlen

Minden ellentétes tartalmú sajtóhír ellenére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) nem egyezett meg, sőt nem is egyeztetett ma a Szerbiai Kajak-Kenu Szövetséggel (KSS) Douchev-Janics Natasa távozása ügyében.

     A szerb médiában szerdán megjelent hírek szerint a csütörtöki nap folyamán Belgrádban, a déli órákban Douchev-Janics Natasa sajtótájékoztatón vesz részt, ahol Vlade Divaccal (képünkön), a Szerb Olimpiai Bizottság elnökével közösen bejelenti, hogy a jövőben Szerbia színeiben fog versenyezni.

Dole Divac_Szerbia OB elnöke_120727.jpg

     „Ha egyáltalán igaz a belgrádi sajtótájékoztató híre, akkor sem értem, mit akarnak holnap bejelenteni – mondja Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára. - Semmiféle megegyezés nem történt, az üggyel kapcsolatban nincs új fejlemény. Holnap legfeljebb annyi történhet, hogy a sajtótájékoztatón bejelentik az MKKSZ által kért 150 ezer eurós kivásárlási ár elfogadását, és erről szándéknyilatkozatot küldenek nekünk. Ettől kezdve pedig az MKKSZ elnökségének jogköre eldönteni, hogy elfogadja-e azt."

     Amióta a szerb szövetség megkapta a magyarok ajánlatát, azóta nem jelezte, hogy tárgyalni szeretne. Az egyeztetésre október 27-ig van lehetősége a szerbeknek, az MKKSZ elnökségének akkora kell eldönteni, hogy hozzájárul-e Douchev-Janics Natasa távozásához.

 

(Forrás: MKKSZ, fotó: JochaPress)

süti beállítások módosítása