2012.10.29. 20:49          



Nem derült ki, ígértek-e bármit is a szerbek Douchevéknek? Valamikor réges-régen az újvidéki Magyar Szó volt a kedvenc napilapom. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az akkori sportrovat - élén Piszár József rovatvezetővel - hat év alatt mintegy kétszáz (200) írásomat fogadott…

2012.10.28. 19:52          



Dr. Simicskó István köszöntött, majd kezdő lépést tett meg Hétévnyi, miskolci vendégeskedést követően ismét Budapesten rendezik meg a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Sakk Csapatbajnokságot. A Magyar Sakkszövetség és a Budapesti Sakkszövetség közös szervezésében…

2012.10.27. 18:35          



Hét olimpikonját ünnepelte a Kölcsey Ferenc Gimnázium Zsúfolásig megtelt a Kölcsey Ferenc Gimnázium nagyterme, ahol a tanintézet tanárai és diákjai a valaha az iskola padjait koptató, a londoni olimpiát is megjárt tanítványaikat, illetve korábbi diáktársaikat…

2012.10.26. 17:46          



Kovács Tamást Amerikából hívták: pályázzon igazgatónak A Magyar Vívó Szövetségből szerződése lejárta előtt, kurtán-furcsán elbocsátott kardvívó szövetségi kapitány, Kovács Tamás - akinek kapitánysága alatt a 11.- helyről a hatodikra jött fel a reménytelen…

2012.10.24. 07:18          



Kedves Mindannyian! Sportbarátaim! Amikor az év elején, valamikor januárban egy fiatal barátom ösztönzésére belevágtam ebbe a kísérletbe, magam sem tudtam, miről, mikor és hányszor fogok írni ezeken a hasábokon. Az egyetlen biztos pontot az a bennem régóta megvolt igény…

2012.10.22. 23:31          



A 85 éves Gyarmati Dezső önmagáról Az öt olimpián szerepelt, háromszoros aranyérmes Gyarmati Dezső ma, október 23-án ünnepli 85. születésnapját. A magyar vízilabda válogatottat kapitányként is olimpiai győzelemre vezető Gyarmatit a közeljövőben megjelenő „Ötkarikás…

2012.10.21. 20:43          



Pastrovics Melinda szenzációsan védett Óriási dolgot művelt a népligeti együttes a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportmérkőzései során vasárnap este Dabason! A sorozat 2011-es győztese, a norvég Larvik - amely abban az évben rendesen leporolta a Győr csapatát is! -…

2012.10.21. 14:15          



Zsákbamacska - nyolcmillióért havonta Amikor egyre csak halasztásokról olvasok Rudolf Gergellyel kapcsolatosan, akkor hovatovább az egykor igen népszerű, több ezer adást megélt rádiós, folytatásos regény, a  Szabó-család jut szembe. Ott is mindig volt valami életszerűnek…

2012.10.21. 07:34          



Lenne magyar klub, amelyik befogadná őt! A Douchev-Janics Natasa távozásának ügyében megtartott hétközi „forduló” újabb meglepetéseit követően már semmin sem szabad csodálkozni. A szegedi diplomáciai ütközet során ugyanis olyan „apróságok” kerültek felszínre,…

2012.10.19. 23:20          



Fél évre ítélték az ausztrál kalandort Londonban     Míg kis hazánkban a nagyon sok mindent megengedő törvénykezés gyümölcseiként egyre-másra születnek viszonylag komoly ügyekben is a felmentő, vagy az azzal felérő felfüggesztett büntetések - amelyekhez igen…

2012.10.18. 09:39          



Még Nikola Karabatics van megsértve A bundabotrányba keveredett francia bajnok Montpellier felfüggesztette Nikola Karabaticsnak, az ügyben érintett olimpiai, világ- és Eb-győztes játékosa szerződését. Rémy Lévy, a klub elnöke (a képen) szerdán jelentette be, hogy a 28…

2012.10.17. 07:22          



Övé az egyetlen magyar női kézilabda világbajnok csapat November elején lett volna 89 éves Török Bódog, a magyar női kézilabda-válogatott sikerekben oly gazdag kapitánya, aki hosszú, súlyos betegséget követően október 16-án, hétfőn távozott az élők…

2012.10.16. 07:39          



Szilárdi Katalin nagyon elégedett a vendégekkel Október eleje óta az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland kajak kettes edzőjének, Szilárdi Katalinnak a felügyelete alatt Budapesten edz hat szerbiai kajakos. A szerbiai kajakválogatottal kapcsolatos hírek az elmúlt…

2012.10.15. 07:50          



Az iráni Dzsamali olyan lehet, mint Carlos Pérez volt Jogosan várta felfokozott érdeklődés a veszprémiek első, igazán komoly erőpróbáját a kézilabda BL-ben, amire vasárnap este, Madridban került sor. A közelmúlt abszolút világklasszisa, a Kirgíziából indult Talant…

2012.10.13. 09:53          



Az olimpiai mozgalom támogatása a legfontosabb Kevés hír lepett meg mostanában a magyar sportélettel kapcsolatosan, de amelyet pénteken este az MTV1 sporthírei között hallottam, az ritka kivételként egy jókora áramütéssel ért fel. Ekkor jelentették be ugyanis a…

2012.10.12. 11:22          



Élharcosa a pénzért folyó össznépi birkózómeccsnek A pénz napról napra jobban és jobban dirigálja az életünket és - sajnos - nagyon sokan nem is tudnak (vagy nem is akarnak) ebből az egyre erősödő mókuskerék-hatásból kiszállni. És - megint sajnos - leginkább azok…

2012.10.11. 09:28          



Nem kell gyűlölni, de bírálni azért még lehessen Megvolt a búcsú, Douchev-Janics Natasa mindenkitől elköszönt Szegeden, ahova eredeti szándékom szerint elmentem volna én is. Ám mint az egész folyamat során, most is sakkoztak az emberekkel. Először ugyanis keddre hirdették…

2012.10.10. 07:26          



Szívesebben hallanék Huszti válogatottságáról Bár jómagam arról szívesebben olvasnék, hogy a Bundesliga egyik, komoly erőt képviselő csapatánál, a Hannovernél egyre jobb labdarúgó formára felfutó Huszti Szabolcs ismét a magyar válogatottban rúgja a labdát és a…

2012.10.09. 07:37          



Almási akár pénzt is kaphat, a siker azonban Kati nénié! Öles cikkek jelentek meg az elmúlt napokban egymást követően, amelyekben visszatérően Almási Nádor kajakedző a főszereplő. Almási markánsan hangsúlyozza, hogy a három MTK-s kajakost magában foglaló olimpiai…

2012.10.07. 14:21          



Dr. Bárány István először úszott Európában egy percen belül A londoni olimpia nyolc magyar aranyérme egészen bizonyosan hosszabb távra is megteszi a maga jótékony hatását. Nem egyszerűen csak ünneplésre adott alkalmat ez a kitűnő sorozat, de arra is jó volt, hogy a…

2012.10.07. 00:56          



A négylábú tettestől sikerült visszaszerezni a zsákmányt A korábbi világranglista-harmadik angol Paul Caseyt kutya akadályozta meg egy rágurításban a skóciai St. Andrewsban zajló golftornán.      A kiváló játékos az 5 millió dollár összdíjazású Dunhill Links…

2012.10.06. 08:42          



A Szerb Olimpiai Bizottság elnökének nem erőssége a számolás Hovatovább már napszemüveget kell feltenni, ha az emberfia elkezd olvasni egy izgalmasabbnak tűnő cikket. Sokan bizonyára eltalálták volna a cím ismerete nélkül is, megint Douchev-Janics Natasáról írtak olyasmit,…

2012.10.05. 16:20          



Egy igazi sportember, aki nem takargatja a bűnöket Claude Onestát, az olimpiai bajnok francia férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát végtelenül lesújtja a Nikola Karabatic és társai körül fodrozódó fogadási ügy, és bármennyire is a szívéhez nőtt néhány az…

2012.10.05. 15:32          



A szerbek tárgyalási szándéka egyelőre ismeretlen Minden ellentétes tartalmú sajtóhír ellenére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) nem egyezett meg, sőt nem is egyeztetett ma a Szerbiai Kajak-Kenu Szövetséggel (KSS) Douchev-Janics Natasa távozása ügyében.      A szerb…

2012.10.05. 06:46          



Ha Egervárinak nem megy, mire vár az MLSZ vezérkara? Miközben „kóstolgatom” a labdarúgó Bundesliga pénteki, 7. fordulójának programját, (amelynek talán legnagyobb slágermérkőzését a Hannover együttese, Huszti Szabolcs munkaadója játsza a bajnoki címvédő Borussia…

süti beállítások módosítása