Ha a lehető legrövidebben kellene mérleget vonni a kedd esti, magyar-holland labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésről, akkor azt írnám: egy illúzióval megint szegényebbek lettünk. Mármint azzal, hogy pontot, esetleg pontokat rabolhat együttesünk a narancssárgáktól.

     Amíg a játékvezető le nem fújja a meccset, tényleg minden megtörténhet. Az újságok, a rádió, a televízió végzik a dolgukat. Azt, amiről azt hiszik, hogy a legjobbat teszik az adott helyzetben. Ez kis hazánkban annyit tesz, hogy a média az örök optimista szerepét játssza el. Nem érdekes, hogy maga a válogatott kapitánya, az eddig mindig mértéktartó Egervári Sándor is legfeljebb a döntetlen elérésében bizakodott, a „hergelés” folyamatos volt. Azok a jóhiszemű gyanútlanok, akik ezeket a forrásokat „fogyasztják”, olyan felkészítésben részesülnek, hogy mire kimennek a stadionba, vagy leülnek a képernyők elé, szinte már biztosak a győzelemben.

    Az események azután egy kicsit másként alakultak. A mezőnyben ugyan látványosan futottak, ütköztek, nem ritkán szabálytalankodtak is - a cél érdekében - játékosaink. Volt olyan is - Juhász Roland például - aki több, nyilvánvalóan jogos szabadrúgás megítélését messze nyomdafestéket nem tűrő módon minősített. A pálya középső harmadában egyébként rendben is lettek volna a dolgok. Ám a két kapu előterében már jókora különbség mutatkozott. Amíg a mieink több, óriásinak minősíthető gólhelyzetet (például 1-2-nél Priskin átemelési kísérlete) elügyetlenkedtek, addig a saját kapunknál egyszerűen átjáróházat alakítottak ki a gólra éhes holland csatárok számára.

     Tulajdonképpen mind a négy gól olyan volt, amelyek egyike sem sakk-matt támadás végén született. Mindegyikhez kellett egy kis védői támogatás. előbb csak rossz helyezkedés, utóbb pedig már egyszerű leállás a vendégek szabadrúgásánál. Hogy ez az idegi energiák végét mutatta, vagy a fizikai fáradtság jele volt, majdnem mindegy. Itt már a szétesés konkrét jelei mutatkoztak, amelynek végén szegény, hősiesen küzdő Bogdán Ádámot szó szerint cserbenhagyták. Ilyen megalázó helyzetbe nem minden nap kerül kapuvédő, az biztos!

     A pénteki 5-0 egy igen szerény képességű ellenféllel szemben alighanem rosszkor jött. Mert hogy mifelénk az ilyen látszateredmény leginkább villámgyorsan felértékelődik. Ami azután kimondatlanul is negatív hatást vált ki a következő erőpróbán, sokan pedig azt is elhiszik, hogy a hollandok akár le is győzhetők.

     Pedig nagyon messze voltunk ettől. Egyáltalán nem irigylem Egervári Sándort.