2012.09.03. 19:30          



Alighanem több munkája lesz, mint korábban bármikor volt

Három évtizeden át oktatta a tőrvívókat az MTK-ban Solti Antal mesteredző, akinek - érdekes módon - néhány héttel az olimpiát megelőzően nem hosszabbították meg a szerződését. Az elismert szakember - aki éveken át volt szövetségi kapitány, illetve a tőrvívó szakág vezetője - nem sokáig maradt állás nélkül.

     „Mivel nyugdíjas vagyok” - így a 64 éves mester -, „könnyen túl lehetett adni rajtam. Azt azért hozzátenném, hogy szakmailag semmivel nem tudták ezt a hirtelen megszületett döntést alátámasztani, de nem is ez volt a lényeg...  A világbajnok, olimpiai bronzérmes Tuschák Katalintól Mohamed Aidán át sorolhatom a válogatottig vezetett tőrvívóimat,  miként a férfiaknál is mindig neveltem élversenyzőket - most éppen hárman voltak tagjai a világbajnokságon járt magyar válogatottnak.”

     - Feltehetően rövid időn belül kapott érdemi ajánlatokat is?

     „Vettem két mély levegőt és körülnéztem az egyáltalán nem dúskáló hazai szakosztályokban, mivel én korábban sem akartam külföldre menni, most meg már végképp nem. Végül egy új kezdeményezés szakmai támogatását vállaltam el. Az Építők SC népligeti sporttelepén rövidesen elkészül egy szerény, ötpástos vívóterem, ahol a klub új szakosztálya megkezdi működését. Talán nem meglepő, hogy Szabados Gábor és Kristóf a Honvédból, valamint Széki Bence az MTK-ból is követett engem az Építőkbe, ahol egyébként a Terézvárosi Vívó Diák Egyesület (TVDE) is elkezdi az alulról történő építkezést.”

     - Az egyetlen, Londonba is kijutott női tőröző, Mohamed Aida is az Ön tanítványa. Mi lesz az ő sorsa?

Mohamed Aida_Solti Antal_MOB.jpg

     „Aida jelenleg a férjénél van, Kanadában. Megállapodásunk szerint októberben jön haza. Továbbra is velem készül és a decemberi országos bajnokságon természetesen ő is pástra lép. Az elmondottakból nyilván kitűnik, hogy alighanem több munkám lesz, mint korábban bármikor volt.    

 


süti beállítások módosítása