A kötöttfogású birkózást a víváshoz is lehetne hasonlítani. Legalábbis annak alapján, hogy a görög-római fogásnem mindenkori legjelesebb képviselői ugyancsak kietettek magukért a megelőző nyári olimpiai játékokon. Ha csak az alsóbb, a keddi döntős Lőrincz Tamáshoz hasonló súlycsoportok sikerlistáját nézzük végig, ott is óriási neveket találtunk. Elég csak Keresztes Lajost, az 1928-as, amszterdami olimpia egyik magyar hősét említeni, s aki 1924-ben már szerzett egy ezüstérmet.

Azután a II. világháborút követően ugyancsak beindult az éremgyártás.

Hódos Imre, Szilvásy Miklós, Polyák Imre, Varga János, Repka Attila – hogy csak néhányat említsünk a legjobbak közül. Szóval, ebbe az aranyérmes vonulatba lehetett volna becsatlakoznia a ceglédi Lőrincz Tamásnak is, aki a nap folyamán szép dolgokat művelt, amíg eljutott a döntő mérkőzésig.

Általánosságban nem szokásom különösebben foglalkozni a mindenkori bírókkal, játékvezetőkkel. Ez esetben azonban ezt egyszerűen nem tudom kikerülni. A vezetőbíró ugyanis már idejekorán mindenkinek tudtára adta, hogy márpedig ezen a találkozón az történik majd, amit ő szeretne. Ezért jócskán megzavarta Lőrinczet, amikor japán ellenfelét térdelőállásba küldte, sikerült Lőrinczet felbosszantania, s egyben el is bizonytalanítania. Végül a japán valahol összeszedett egy pontot és ezzel nyert, de hogy ez a mérkőzés vezetés nem volt Fair Play díjas, az biztos.

Nézzünk a fentiek alátámasztására néhány képet.