2012.08.05. 03:11          



A Varga Tamás-Hirling Zsolt kétpárevezős összesítésben a 11. helyen

Aki rendszeresen olvasta a hazai sajtó sportoldalait, az észrevehette, hogy a könnyűsúlyú kétpárevezősök olimpiai versenyszámában kvalifikációt szerzett Varga Tamás-Hirling Zsolt egység erősen felértékelődött. Legalábbis az újságírók egy bizonyos csoportjánál. „Méretes” dolgozatokban ismételgették a páros esélyét, miközben Hirling – egyébként bizonyára érdekes és tanulságos – kenyai kalandjáról számolatlanul jelentek meg az írások, beszámolók.

120804_Varga_Hirling_1a.jpg

Azután eljött az olimpiai szereplés ideje. Az előfutam nem valami jól sikerült, így egy igen nehéz reményfutamot kellett a két fiatalembernek abszolválnia és ez dicséretes módon sikerült is. Sajnos, úgy tűnik, ezzel el is lőtték a puskaporukat, hiszen előbb a döntőbejutásért volt középdöntő egyik hatos futamában közelében sem voltak a három, bejutó hely egyikének sem. Az utolsó menetet jelentő B-döntőben – amely a 7-12. helyek sorrendjét volt hivatott eldönteni - ismét halványabban ment a vártnál a hajó alattuk. Végül a negyedik helyen végzett kubai Suares-Perez párostól öt másodperccel lemaradva úgy lettek ötödikek (összesítésben tizenegyedikek), hogy a japán Ura-Takeda egység további nyolc másodperccel később, hatodikként ért célba.

120804_Varga_Hirling_2a.jpg

Az eredmény relatív. Ha csak a számokat vesszük, a 11. helytől senki nem kerekedik táncra. Ha viszont minden előzmény ismeretében igyekszünk minősíteni a történteket, akkor azt kell mondani, hogy ez a pozíció – ismerve az evezés óriási népszerűségét, szerte a világban! - bizonyos rangot is jelent. Más kérdés, hogy ez a páros 2005-ben már világbajnok tudott lenni. Az akkori legnagyobb rivális, a dán hajó most is nyerni tudott. A magyar duó pedig már aligha fog még egyszer. Bár cáfolatnak mindig szívesen adok helyt.

A legfőbb tanulság: kezeljük értékén a dolgokat.


süti beállítások módosítása